A Retyezát északi lábainál elterülő Hátszegi-medencében és a Sztrígy-völgyben járunk:

Kolcvár és temploma

A Retyezát vidékének talán legmegkapóbb vármaradványa Szuszény (Suseni) falu mellett, a Malomvíz jobb partja felett áll. A XIV. század második felében épült lakótorony első említése 1493-ból ismeretes. Később védőfallal láttak el, illetve további tornyokkal bővítették, 1519-ben már várként említik. Tulajdonosai a Kendeffy, majd a Kenderessy nemesi családok voltak.

A XVII. század második felében még lakott vár eredeti magassága 10-12 m lehetett. Ebből mára az idő pár métert lefaragott, de még így is 7-8 m magas romokban gyönyörködhetünk. A rommal átellenben lévő parton egy görögkeleti templom áll, melynek helyén már a XIII. századtól fogva kápolna volt (eredetileg római katolikus). A két épületről részletesen olvashatunk Szinte Gábor több mint 100 évvel ezelőtti írásában.

Szuszény irányából meredek, jelzetlen ösvényen kapaszkodhatunk fel a történeti mondában is szereplő várhoz. A kolostortól kicsit vissza kell jönni a falu irányába, majd a patak hídja után egy kisebb völgyben jobbra feltérni a hegyoldalba, ahonnan a kitaposott ösvényt kell követnünk. Útközben tájékoztató tábla mellett haladunk el, melyből megtudhatjuk, hogy valószínűleg ez a vár a „Várkastély a Kárpátokban” című Verne-regény színhelye (a tábla szövege magyarra fordítva itt olvasható).

A várrom Nuksóra falu felől is megközelíthető. Ez az út ugyan hosszabb, viszont jelzett (kiindulási pontját a Nuksóra-patakon átívelő viadukt nyugati oldalán keressük, a jelzés: kék kereszt).

Malajesd, várrom

A Malajesd (Mălăieşti) falu déli határában lévő dombra települt vár történetéről keveset tudunk. Feltevések szerint valamikor a XIII. és XV. század között épülhetett, tulajdonosai a Zarechen (Szerecsen), majd a Mara családok lehettek.

Valamikor a XVII. században elhagyták, ma már csak romjait láthatjuk. Többemeletes lakótornya és az azt körülvevő ovális várfal egyes falrészei azonban még most is 12 m magasan állnak.

Őraljaboldogfalva, református templom

Erdély egyik legrégebbi templomát a XIII. század végén építették a Szent Benedek rendiek (a Kendeffy család csak jóval később kapta meg a falut). Az eredetileg katolikus, később református templom első írásos említése 1315-ből ismeretes, déli falán pedig 1311. évi felszentelésére utaló felirat van.

Belső falait a XIV. században olasz mesterek által készített freskók díszítik. A későbbi századokban fehérre mázolt falak alól a XIX. században feltárt festmények állapota mára igencsak leromlott.

A helyi ortodox egyház régóta feni rá a fogát, ők úgy tartják, hogy a templom eredetileg ortodox volt. Örvendetes hír viszont, hogy 2008 őszére széles összefogással (egyházi, állami és civil részvétellel) sikerült megjavítani és újrafedni a tetőszerkezetet és a tornyot, így a templom ismét használhatóvá vált ..

A templom kertje nyitott (egy-két megmaradt régi sírkövet is találunk), az épületbe való bejutáshoz pedig a szomszédos mellékutca túloldalán lévő házból kell segítséget kérni, készségesen kinyitják az érdeklődőknek. Mivel közvetlenül a főút mellett van, vétek kihagyni a látogatást...

Fehérvíz, református templom romja

Fehérvíz (Râu Alb) középkori (XV-XVI. század?) eredetű református templomának romja nem szívderítő látvány, ugyanakkor a valóság része.

A hívek elfogyásával sok hajdani magyar templom jutott hasonló, vagy még rosszabb sorsra a környéken és Erdély-szerte egyaránt. Úgy tudni, ez az épület is éppenséggel csak egy jól időzített villámcsapásnak köszönheti, hogy mégha torzó formájában is, de egyelőre megmaradhatott ilyen állapotban (részletek itt). A torony falán még most is jól olvasható felirat hirdeti:

„Isteni segedelemmel ujból épittetett ezen torony Bajesdi Koszta László vólt udvar-biro 305. V.R.F. béli adakozásából Sz. Kotsárdi Konya Dániel Ns. Hunyad Vármegye Accessora által és a megirt sumát potló segittségével Fejérvizi Bágya Ferentz szolgabirónak D. Curatorsága alatt 1838ik és 1839ik években.”

A falu és a templom egyszerűen megközelíthető a 66-os útról Bajesd (Băieşti) határában jobbra lekanyarodva (tábla nem jelzi, csak a Fehérvíz felől jövőknek Petrozsényt). A faluba érve egy jobbkanyar után pillanthatjuk meg a romot és a mögötte csinosodó egykor görög katolikus, ma ortodox templomot.

Zeykfalva árpádkori temploma

Az ősi Zeyk család nevét őrző Zeykfalva (Strei) ma is álló kőtemploma a XIII. században épült, román stílusban. 1784 óta görögkeleti (ma ortodox), Téglás Gábor 1902-es Hunyadvármegyei kalauza szerint 1712-ben még református (eredetileg valószínűleg katolikus volt).

Belső falain szenteket ábrázoló freskók láthatóak, falában pedig másodlagos beépítésű római kori követ is találunk, amely minden bizonnyal a közeli Várhelyről származik. Az épületet 1724-ben Zeyk Miklós restauráltatta, szemre ma is jó állapotban van.

Piski felől a 66-os úton Hátszegre menet Pusztakalánt (Călan) elhagyva rövidesen elérjük a falut, ahol az út jobb oldalán egy nagy, de igen rozsdás tábla „hívja fel a figyelmet” a műemlékre (monument istoric). A kis utcába bekanyarodva nemsoká Y alakú elágazáshoz érünk, itt tegyük le az autót. Az Y bal ágáról egy fakapun keresztül gyalogosan közelíthetjük meg a templomot.

Kendeffy-kastély, Őraljaboldogfalva

A Kendeffy család kastélya 1782-ben épült Őraljaboldogfalván (Sântămăria-Orlea). A helyi szájhagyomány szerint titkos föld alatti járat kötötte össze a templommal. A XIX. században Kendeffy Árpád igényes angolparkot alakíttatott ki, ennek mára csak híre és hamva maradt.

A kastélyt 1972-ben átépítették, jelenleg szálloda és vendéglő üzemel benne. Nemrég a család külföldön élő leszármazottainak kiterjedt retyezáti birtokaikkal együtt sikerült visszaperelniük a román államtól.

Nopcsa-birtokok, Alsófarkadin és Szacsal

 A híres-hírhedt Nopcsa bárók birtokait, így a szacsali kastélyt és az alsófarkadini uradalmat 1918-ban a román állam elkobozta. Utóbbit a francia Henri Mathias Berthelot tábornok kapta meg, hálából Románia területi gyarapodása érdekében tett szolgálataiért (sőt, 1923-ban még a falut is átkeresztelték General Berthelot névre). Halála után 1931-ben a Román Tudományos Akadémiára hagyta a birtokot. A kommunizmus ideje alatt a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet irodaközpontjaként funkcionált. Az épületeket ez idő tájt még viszonylag jól karbantartották.

A téesz 1989-ben megszűnt, a helyiek pedig rövid idő alatt iparkodtak széthordani, amit csak tudtak. Az egyébként impozáns, klasszicista épületben így hamarosan az enyészet lett az úr . Az ablakok és ajtók helyén évekig lyukak ásítottak az arra járókra, a szél akadálytalanul szaladgált az épületben, melynek falai között talán már csak Fatia Negra (faţa neagra = fekete arc) szelleme érezhette otthon magát (Jókai „Szegény gazdagok” című regényének kettős életet élő főalakját állítólag Nopcsa László, Hunyad megye egykori főispánja ihlette, aki a néphagyomány szerint fényűző gazdagsága ellenére, merő „hobbiból” rablóharamiaként is tevékenykedett).

A restitúció lehetőséget adott volna az eredeti tulajdonviszonyok helyreállítására, de leszármazottak jelentkezése híján végül az összes Nopcsa-birtok visszaszállt a román államra. Egy ideig úgy tűnt, nem marad Hátszeg vidékén semmi kézzel fogható a legendás család örökéből, 2009-ben azonban az Akadémia jelentős európai támogatással (a költségek 75%-át az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus biztosította) felújította az épületeket. A farkadini udvarház így végül méltó szerephez jutott: a Hátszegi medence és a Retyezát növény- és állatvilágának konzerválását célzó programban a vidék élővilágának génbankjaként fog működni.

A történet „apró” szépséghibája, hogy a múlt tiszteletének jegyében meghirdetett projekt az uradalmat kizárólag mint Berthelot tábornok hajdani birtokát mutatja be (annak ellenére, hogy alig 7 évig mondhatta magáénak, és egy pillanatig sem lakott benne). Az eredeti tulajdonosokról ugyanakkor érdekes módon még csak véletlenül sem tesznek említést... Úgy tűnik Albániában nagyobb tiszteletnek örvend a Nopcsa név, ott emléktáblák, utcanevek őrzik Nopcsa Ferenc, a különc őslénykutató kalandor emlékezetét, sőt 2009-ben egyetemi előadótermet is neveztek el róla Tiranában. Talán egyszer Hátszegvidéknek is sikerül majd felfrissíteni a memóriáját...

Erre a Szacsali kastély esetében látszik némi esély, a tervek szerint ugyanis az épület felújítása után Nopcsa Akadémia néven itt hoznának létre egy paleontológiai és paleobiológiai kutatóközpontot. A 8 millió eurós beruházás 85%-át a farkadini konstrukcióhoz hasonló európai támogatás fedezné. A Nopcsák XVII. században épült családi fészkére egyébként nagyon ráfér a felújítás. A konfiskált kastély hosszú ideig egy kisegítő iskolának adott otthont, bár 1920-ban rövid közjátékként a román kormány - háborús szerepvállalása ellenére - szerette volna megnyerni Nopcsa Ferencet a bukaresti Geológiai Intézet igazgatójának, ezért visszaadta szacsali birtokát (a hazalátogató bárót azonban egykori parasztjai csaknem halálra verték, így a dolog végül annyiban maradt). A bentlakásos iskola 1978-ban másik épületbe költözött, de a '90-es évekig még tartottak foglalkozásokat a kastélyban is. Mindeközben állapota folyamatosan romlott. 1992-ben és 2000-ben csak kisebb állagmegóvási munkálatokra futotta, az utóbbi külföldi segítséggel (német befektetők szerették volna megvásárolni az ingatlant, de végül lemondtak róla). Állandó lakók és felügyelet hiányában ismeretlen „szorgos kezek” sajnos innen is elmozdítottak mindent, amit lehetett. A jelenleg életveszélyes kastélynak valószínűleg a mostani, 2010-es terv az utolsó esélye az enyészettől való megmenekülésre. Pedig 100 éve még teljes pompájában állt...

Demsus, ortodox templom

A különös formavilágú épület Románia legrégebbi ortodox temploma, eredete azonban nem teljesen tisztázott. Első okleveles említése 1360-ból való, de egyes elképzelések szerint helyén már a IV. században ókeresztény templom állt, amely később elpusztult.

A jelenlegi épületet valószínűleg a XIII. században húzták fel, kövei - köztük több római sírkő is - főleg a közeli Sarmizegetusa romjaitól származnak. A XIV-XV. században kibővítették, freskói is ebben az időszakban készültek (különlegesség az Atyát és a Fiút román népi ruhában megjelenítő Szentháromság ábrázolás). A XIX. században a helyi lakosok új templomot szerettek volna építeni a helyére, ezért majdnem elbontották. Pár éve átfogó felújításon esett át.

Demsus

Fotó: Wikipedia