Vasvári Pál (eredeti nevén Fejér Pál; Bűd, 1826. július 14. – Havasnagyfalu, 1849. július 5.) történész, filozófus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja.
Édesapja, Fejér Pál görög katolikus pap volt.
Vasvári tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban kezdte meg. 1843-ban beiratkozott a pesti egyetemre, ahol bölcsészet szakon történelmet és természettant hallgatott, de idővel Horvát István hatása miatt teljesen a történelemnek szentelte magát. Mint egyetemi hallgató, vezérszerepet vitt az ifjúság körében. 1847-ben, a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetbe került tanárnak. Az 1848. márciusi események során Vasvári is ott volt a vezetők között. A 12 pont megalkotásában majd a népgyűlés elé terjesztésében főszerepet vállalt. A március 16-án a megalakult közcsendbizottmány tagja, a március 18-án a petíciót vivő küldöttségben szintén ott volt. Az április 11-én megérkező minisztereket ő üdvözölte, majd mint titkár nyert alkalmazást a pénzügyminiszter mellett.
Kossuth Lajos többször használta polgári futárként a horvát invázió alatt. 1849 elején Bihar, Szatmár és Szabolcs megyékben szabadcsapatot verbuvált, s annak vezére lett. Mint katona azonban nem volt ügyes, nem bírta a fáradalmakat
.Erdélyben harcolt, mint őrnagy. Fântânele mellett a gyalui havason az Avram Iancu vezette román csapatok megölték, halála pontos dátumát illetően mind a mai napig eltérőek a vélemények.
Vasvári Pál halála.
Funtinelinek hívják a gyalui havasoknak azt a pontját, ahol Vasvárit
vitéz honvédjeivel a szabadságharc idején, 1849. július 13-án a román
lázadók legyilkolták.
A gyalui havasok közt Vasvári Pál és társai sírjára
emelt szerény emlék szétdúlása ismét felidézte a fiatal szabadságharcos
és társai emlékezetét. Véres halálukat leírja a román csapatok vezetője,
Korkes Miklós: 1849. június 21–22. lehetett.
Az alábbiakban jelentették
Iancunak, hogy az ellenséges magyar csapat már a Riul Galati-nál van, s
azzal szüntelenül csatározniuk kell. Kértek segítséget és lőszert.
Iancu ismételt kérésük dacára elutasította őket.
A Funtineli nevű
havasban kellett elhelyezkedniük. A mariseli kapitánynak
megparancsoltam, hogy a magyar csapatot kerülje meg, s ezután támadja
meg. Nemsokára lövéseket hallottunk, a magyar csapat mind lövöldözve
nyomult előre. Csapataim a legnagyobb csendben voltak.
A magyar csapat
egy szabad mezőre lépve, magukat biztonságban érezték. Ekkor jelt adtam a
támadásra. Mind a négy oldalról puskaropogások hallatszottak. A magyar
tábor talpra állt, zavarba jött. Mindenfelől lövés, és minden lövés
halált jelentett. Muszkák, muszkák, kiáltották a magyarok mindenfelől.
Másnap reggelig folyt a harc. Sok foglyot ejtettünk, több ágyú lett a
mienk, és 100 darab ökörnek jutottunk birtokába.
A magyar csapat
megbomlott, mindenki futott, amerre lehetett, az utak azonban rosszak
voltak, megszállva általunk, s nem menekülhetett meg onnan senki. I
Itt
esett el Vasvári is. Egy fejszés elállotta útját, fejszével főbe ütötte,
s levágta a fejét. Vasvárit a román csapat kifosztotta, értékes
gyűrűjét, hálósipkáját és lózabláit elvitték.
(Ellenzék, 1892. VII. 29.,
3. old.)
/ forrás: © Erdélyi Napló - 2005 . /
Kommentáld!