Csíkországba a XVII. Században egyre több tatárbetörésre került sor. A tatárok sokáig garázdálkodtak. Ezt a nagy portyázást megelégelték a székelyek és összefogva kiűzték a környékről a tatárokat.

Közép-Csík környékbéli falvak lakói egyre többször kellett tartsanak a tatár betörésektől.

Azonban egy idő után a rettegés felé kerekedett a gyűlölet, s nem adva a huszonegyből csapatot kovácsoltak össze az itt lakók tatárok ellen. Először a somlyóiak és a várdotfalviak egyeztek össze, aztán beálltak hozzájuk a zsögödiek és a szentkirályiak is. Valóságos hadsereggé kovácsolódott össze Közép-Csík népe. Kilesve az alkalmat vártak a betörőkre. Nem kellett sokat várniuk rájuk, mert azok jöttek, hogy még több férfit, nőt és gyereket hurcoljanak magukkal.

Mocskok voltak nagyon ezek a tatárok, nem ismerték a kegyelmet. Akik ellenkeztek, mind megölték. A házakat pedig kifosztották, az embereket rabláncra verve vitték tovább jószágaikkal együtt. A tatárok szerették a székely menyecskéket, a gyerekeket tatármódra nevelték, s a férfiakat eladták rabszolgának. Ha jól belegondolunk, lehetett olyan tatár is köztük, aki csak annak volt nevelve, gyerekként elrabolva valamelyik csíki faluból, harcosnak képezték ki, s lehet, hogy saját szüleit gyilkolta le...

Na, de térjünk vissza a csatára. A somlyóiak dobokkal és zászlókkal felszerelkezve haladtak előre merészen. A falubeliek meghúzták a harangot. A sereg nekifogott dobolni, s repesztették keményen, közbe énekeltek. Mikor a tatárok meghallották a nagy zajt cselnek vették a dolgot, mégis megijedtek a seregtől. Futásnak eredtek átnyargalva a Zsögödi dombokat majdnem Szentkirályig repesztették. Talán futottak volna tovább is, de nem tudtak, mert útjukat állták valami fekete emberek.

A zsögödi és szentkirályi lakósok, akik nem léptek be a seregbe elbújtak egy sziklás barlangba. Mielőtt elbújtak volna bekenték magukat  korommal, csak amúgy fénylett a képük a feketeségtől. Mikor hallották a tatárok közeledtét gyorsan fáklyát gyújtottak, s kirohantak a barlangból. Az odaérkezett, már fáradt tatárok rémülten szaladtak amerre láttak. Azt hitték, hogy az ördögökkel találkoztak szembe. A nagy fejetlenséget kihasználták a csíkiak, a tatárcsapatot keményen szétverték, fővezérüket pedig az Olt jegére hajtották, s bekerítették. Még végezni se kellett a nagyvezírrel, mert ahogy lovával táncolt a jégen, a jég megrepedt, s belezuhant a hideg vízbe.

A tatároknak nem éppen volt erős oldaluk az úszás, ez lett a vezír veszte is. Ő bizony próbált kikecmeregni, de a csíki emberek nem engedték ott nyomban belefulladt. Hogy mi lett a többi tatárral, akinek sikerült elmenekülni? Egészen Moldováig futott, s még tovább. Az egyszer biztos, többet nem jöttek Erdély országa felé, annyira jedtét vették a dolognak.

A környéken emlékezvén az eseményekre egy kápolnát is emeltek Vérkápolna néven. Szent vérnek nevezték azt a helyet, ahol a végleges csapást rámérték a tatárokra. Manapság csak egy borvízforrás őrzi a helyét.

A barlangot, amiből kiszaladtak a zsögödi és szentkirályi férfiak és asszonyok, azóta Ördögliknak hívják.