Vallási emlékhelyek
Majki premontrei prépostság és kamalduli remeteségA premontrei szerzetesrend valószínűleg az Árpád-háziakkal és a rendalapító NORBERT apáttal is rokonságban álló HARTWIK püspöknek – SZENT ISTVÁN nagyobbik legendája írójának – köszönhette azt a támogatást, amelynek eredményeként a 12. században sorra létesültek a rend monostorai Magyarországon. Ezek közül a Vértes északi részén, a Csák-nemzetség birtokán felépült majki prépostság volt az egyik legjelentősebb. Akkori jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hiteles helyi teendőket is ellátott, vagyis hatósági megbízás alapján közhiteles iratokat (okleveleket, végrendeleteket) állított ki.

Első okleveles említése 1235-ből, az utolsó pedig 1516-ból származik. A köztes időben gyakran előfordult különböző okiratokban, amelyek főleg birtokaikról rendelkeztek. 1388. október 25-től november 4-ig ZSIGMOND király és felesége MÁRIA királyné a Vértesben tartózkodott. Majkról keltezett oklevelei bizonyítják, hogy a premontreiekhez is ellátogatott. 1495-ben LŐRINCZ, majki prépost több más tanúval együtt jelen volt, amikor II. ULÁSZLÓ király ÚJLAKI LŐRINCnek adományozta Gesztes várát. A török időkben a szerzetesek elmenekültek a kolostorból, és azt a tatai várbirtokhoz csatolták.
A sűrű tulajdonosváltást követően új fejezet kezdődött a hely történetében, amikor 1727-ben gróf ESTERHÁZY JÓZSEF kezébe került Majkpuszta, aki azt az olasz kamalduli barátok rendelkezésére bocsátotta. A korábbi épületek romjai helyén hamarosan megkezdődött az osztrák ANTON PILGRAM tervei és középkori olasz minta szerinti, a rend ősi reguláinak megfelelő építkezés. Az alapító kegyúr arra is engedélyt adott, hogy Oroszlánkő és Gesztes vár romjait, és a vértesszentkereszti monostor köveit az építési munkálatokhoz felhasználják. A remeteség létrehozását az Esterházyakon kívül még 16 főúri család támogatta egy-egy remetelak állításával. A három sorban felépített cellaegyüttest a kamalduliak védőszentjéről, Nepomuki Szent Jánosról elnevezett barokk stílusú templom, és az apátsági főépület egészítette ki. A templom az 1800-as évek első felében leégett, köveit az oroszlányi evangélikus templom építéséhez használták fel. A helyreállítások során csak a harangtornyot sikerült megmenteni. A falakon kívül, az erdőben emelt celli Mária-kápolna viszont ma is áll.

A remeteség főépületének középső részén a perjel rezidenciája volt. Itt kaptak szállást a vendégek és átutazók, és itt alakították ki a közös ebédlőtermet. A szabályos rendben sorakozó, az építtető családok címerével díszített remetelakok utcát alkotnak, amely hűen adja vissza a kamalduliak zárt életének, de együvé tartozásának hangulatát. Mindegyikben hálószoba, a munkavégzéshez szolgáló műhely, élelmiszerek és egyéb anyagok tárolására alkalmas kamra, valamint a hitélet gyakorlásához szükséges, oltárral ellátott, freskókkal díszített miniatűr kápolna állt egy-egy remete rendelkezésére. Minden házhoz kis kert tartozott. A magas kőkerítéssel körülvett házban és annak apró udvarában morzsolgatták le életüket a cellák lakói. A szigorú némasági fogadalmat tett szerzetesek szomszédaikat nem láthatták, egymással szót nem válthattak. Életrendjüket a Nap járásához igazították. Napjaik kertjük művelésével, a termékek feldolgozásával, kegy- és egyházművészeti tárgyak készítésével, elmélkedéssel és szigorú önvizsgálattal teltek. Beszélgetésre évente két alkalommal, a nagy egyházi ünnepeken volt lehetőségük. Ekkor a kolostor pompásan díszített ebédlőjében összegyűlve húst és vizezett bort fogyaszthattak, búcsújáráskor pedig gyóntatói feladatokat is elláttak.

A remeteség sorsa drámai fordulatot vett, amikor II. JÓZSEF feloszlatta a rendet, mivel szigorú némasági fogadalmat tett szerzetesei nem végeztek oktató vagy betegápoló tevékenységet. ESTERHÁZY MÓRIC a nagy főépületet vadászkastéllyá alakította át, a kastélyt övező területet pedig angolparkká varázsolták. A II. világháború után a remetelakok bányászlakásokként szolgáltak.

A helyreállított épületegyüttes és az egyik remetelakban berendezett múzeum egyaránt látogatható.

Szent Ferenc-kápolna (Csákvár)A csákvári Esterházy-kastély parkjának félreeső pontjain egykor kis lakok, pihenőházak, emlékművek álltak, melyeket a családtagok ajándékoztak egymásnak ünnepekre, évfordulókra.

Az egyik első ilyen építmény az Allé-erdőben emelt Török-torony volt, melyet 1797-en ESTERHÁZY JÁNOS gróf építtetett feleségének, Anna-napra. A nyolcszög alaprajzú, ívelt terméskő lépcsőházzal rendelkező épület ajtaját nap, félhold és csillagok díszítették. Tetején faoszlopos, hegyes, sátortetejű kis csarnok emelkedett, csúcsán török félholddal. Az oszlopok és a tetőszerkezet mintázatában található zöld és fehér színek a padisah színei voltak. Bútorzata bőrpárnákból állt.

Később tetejét alacsonyabbra építették és kicsiny harangtorony került rá. 1945-ig Szent Eustachius-kápolnaként működött. A park többi épületéhez hasonlóan sorsát nem kerülhette el, és az évek során teljesen lepusztult. Felújítását 1998-ban kezdte meg műemlékvédelmi programjának keretén belül a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány. A Szent Ferenc ökumenikus kápolnaként felszentelt épület ma családi rendezvények, esküvők, keresztelők romantikus színhelye.

A kápolna körüli réten és erdőben gazdag növény- és állatvilágot figyelhetünk meg. Látni, hallani az odúlakó, trillázó, csengőhangon éneklő kék cinegét és a hangos, kacagó hangjáról könnyen felismerhető zöld küllőt. Lábunk előtt ijedten röppen fel a talajon vagy talajközelben fészkelő vörösbegy, a fák odvaiban pedig közép fakopáncs költ.

Vértesszentkereszti bencés apátságA bencések szokása szerint lakott területtől távol, egy magaslatra épült, vörösmárvány díszei után egykor „vörös kolostornak" is nevezett épületegyüttes töröktől dúlt, lakosságtól széthordott állapota ellenére is megkapó látványt nyújt, és hazánk egyik legszebb román kori műemlékmaradványa.

1146-ban keltezett első írásos feljegyzése a Csák nemzetségből származó UGRINt nevezi meg a monostor alapító és adományozó kegyurának. Az apátság 13. századi fénykorában épült, román kori templomának építészeti megoldásaiban már megjelenik a korai gótika is. Később az apátság befolyása csökkenni kezdett, birtokosai többször váltották egymást, melynek eredményeként a 14-15. század fordulójára a bencés szerzetesek elhagyták.

MÁTYÁS király pápai beleegyezéssel a dominikánusoknak juttatta az uradalmat, akik ekkorra már – missziós alaptevékenységük mellett – a pápától engedélyt kaptak világtól elvonult, elmélkedő hivatásgyakorlásra is. A domonkosok 16. század első feléig tartó építkezését, átalakítási munkáit nem a szépségre való törekvés, hanem a szerénység és a célszerűség jellemezte. A kolostorban az életet a török pusztítás szüntette meg.

A 18. században a növényi ornamentikával díszített, faragott oszlopfőket, állatalakos töredékeket, csúcsíves ablak- és kapukeret-köveket az Esterházyak a tatai és a csákvári kastélyukba szállíttatták, ahol a kor divatja szerint romantikus műromokat építtettek belőlük. Számos faragott követ a tatai múzeumban őriznek.

---

Történelmi emlékhely
Kápolnapuszta

Aki a mai Kápolnapuszta felé kirándul, az erdőben egy kis temetőre bukkan. Az elcserjésedett területen a mohlepte sírok feliratai között a halálozás dátuma sok esetben egy napra esik. Ennek okára az egykori kis településen lezajlott szörnyű eseményre emlékezve kaphatunk választ.

1944 őszén a németek által Csákvár határában felépített katonai repülőtérnek a Balatontól a Dráváig hózódó Margit-vonalért folytatott csatákban fontos szerep jutott. Nem volt tehát véletlen, hogy a szovjet csapatok 1944. december 24-én támadást indítottak a Móri-rok–Vértes vonalon kiépített német állások ellen. A támadás lendülete azonban megtört, és Csákvár környékén három hónapra állófront alakult ki.

A Gánttól négy kilométerre fekvő Kápolnán abban az időben húsz, zömmel sváb család élt. 1944 őszén, majd attól kezdve rendszeresen orosz partizánok jelentek meg élelmet szerezni, és vérfürdővel fenyegettek, ha elárulják őket. Az itt élők 1944 karácsonyáig hallgattak, majd feljelentést tettek a csendőrségen. Az egyik partizánt sikerült elfogni, aki azonban a Mór felé vezető úton el tudott menekülni. A visszaemlékezők szerint ő tért vissza a 2. ukrán front felderítő zászlóaljával 1945. március 16-án. Az összes helybeli férfit, és azt a két, civilbe öltözött magyar katonát is megölték, akik a pincéből lőttek vissza rájuk. Kápolna így férfi nélkül maradt, az asszonyok és a gyermekek nagy részét pedig kitelepítették.