Az ország területének tizedrésze, a milliós lakosságú Duna-Tisza közi Homokhátság, évszázadok óta küzd vízhiánnyal, elsivatagosodással, a szélvájta homokbuckák vándorlásával, amelyek miatt a szél által elhordott futóhomok szinte mindent maga alá temet. Az EU felmérése szerint ez a terület lehet a klímaváltozás egyik első áldozata. A Homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) is félsivatagi területnek nyilvánította.

A Homokhátsághoz jelentős kulturális értékek kötődnek, legértékesebb természeti kincsei a Kiskunsági Nemzeti Park területén találhatók.
A futóhomok megkötésére célszerű az ilyen területet erdősíteni, erre legalkalmasabb az akácfa. A durvább szemű futóhomok megkötése történhet még élő sövények kialakításával, és ahol a homok alatt termőképes altalaj van, alkalmas lehet gyümölcsösök és szőlők létesítése is, amit jól szemléltetnek a Kecskemét és Nagykőrös környéki szőlő- és gyümölcsültetvények.

A Homokhátság erdősítését az 1700-as években Tessedik Sámuel (1742-1820) szorgalmazta, homoki szőlők nemesítésével kiváló eredményeket ért el Mathiász János (1838-1921), akinek a munkásságát Kecskemét mellett, Katonatelepen, a mai napig folytatja a Corvinus Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézete.  Erdőhöz, szőlőhöz, gyümölcsöshöz, állattartáshoz víz is kell, ezért a Homokhátság fogyatkozó vizének pótlására már két évszázaddal ezelőtt dolgozott ki öntözési terveket Beszédes József (1787-1852) vízépítő mérnök, de az elképzelései azóta sem valósultak meg.  Az utóbbi évszázad során a Homokhátságon a talajvízszint jelentősen süllyedt, átlag 5-6 méter mértékben, de néhol a süllyedés meghaladja a 10 métert. A helyzet – köszönhetően a gyorsuló klímaváltozásnak – rohamosan romlik. Erre utal, hogy pár évtizeddel ezelőtt még csaknem ezer olyan kisebb-nagyobb tó volt ezen a vidéken, amelynek a vízfelülete meghaladta a fél hektárt, ámde ezek száma néhány tucatra esett vissza.

Ha nem történik semmi, 30-40 éven belül fel kell adni ezt a területet, és a lakosságot át kell telepíteni az ország más részeibe. Egy népvándorlás azonban hatalmas gazdasági és morális megrázkódtatással járna, elvesznének a térség természeti és kulturális értékei, az ősi magyar háziállatok génállománya, a kiskunsági pásztorélet emlékei, és előbb utóbb homok fedné be az elhagyott kecskeméti Cifra Palotát, Katona József szülőházát, a világhírű Kodály Intézet épületét, és az iskolát, ahol Jókai Mór, Petőfi Sándor, és Arany János is tanult.

Magyarország állítólag víz nagyhatalom. Ez azonban nem fedi a valóságot. Magyarország azonban – ésszerű intézkedésekkel – akár víz nagyhatalom is lehetne. A hazánkba belépő folyók vizének 98 százaléka ugyanis hasznosítatlanul lép ki az ország területéről, pedig ha csak a 96 százaléka lépne ki, a visszatartott 2 százalék biztosíthatná a Homokhátság vízpótlását.

Készültek is tervek, akadtak befektetők, akik lehetőséget látnak a megoldásban, annál is inkább, mivel a Duna vízhozamának már említett 2 százalékával a Homokhátságon évenként egymilliárd köbméter öntözővizet lehetne biztosítani, miközben az öntöző csatornákból elszivárgó mintegy negyed milliárd köbméter víz hozzá járulhatna a talajvíz utánpótlásához.  Ehhez azonban ki kellene építeni egy Nyugat-Kelet irányú csatornát a Duna és a Tisza között, ebből lehetne leágaztatni a Homokhátság gerincvonalán egy Észak-Dél irányú öntöző főcsatornát.  Az elképzelés nem új, két évszázaddal ezelőtt is felmerült, de a közbejött történelmi események miatt a munka csak 1947-ben indult meg, és hamarosan abba is maradt.

Azóta is készültek tervek hasonló megoldásokra, azonban hiába van befektetői szándék, ha a politikai akarat hiányzik. Pedig a befektetői ajánlatok kedvezőek, hiszen csupán az öntözővíz hasznosításából is megtérülhetne egy ilyen beruházás 6-8 év alatt, és egy ekkora beruházás hozzájárulhatna a munkanélküliség enyhítéséhez, a hazai építőipar fellendüléséhez.

Ha pedig a Nyugat-Kelet irányú csatorna hajózható módon épülne meg, ez hatalmas mennyiségű vízi úton történő szállítást tenne lehetővé három iparváros, Dunaújváros, Kecskemét, és Szolnok között, bekapcsolva ezeket a nyugat-európai vízi forgalomba, és akkor még nem beszéltünk a várható idegenforgalmi előnyökről.

Ami a radikális természetvédők aggályait illeti, megalapozatlan a sokat hangoztatott érv, hogy nem szabad a természet működésébe beleavatkozni, őrizzük meg a természet őseredeti állapotát, amikor a víz szabadon folyik és a futóhomok szabadon fut bármerre a természet spontán törvényei szerint, hiszen a természet jobban tudja, hogy mit akar.  Valóban jobban tudja. Akkor is jobban tudta, amikor évmilliókkal ezelőtt hatalmas természeti katasztrófák során millió számra pusztította el az élőlény fajokat, hiszen a természet egyszerre teremt és rombol.

A természetnek nem létezik őseredeti állapota.

A természet lényege a szüntelen változás, ahogyan azt már annak idején az ógörög bölcs, Hérakleitosz is hirdette. Valamikor a Kárpát Medence színültig tele volt vízzel, máskor a pilisi hegyekben és a Balaton környékén vulkánok sorozata működött.

A természet csodálatos alkotásokat hoz létre, és azután ezeket árvízzel, földrengéssel, cunamival, vagy lassú erózióval előbb-utóbb tönkre is teszi. Ha meg akarjuk őrizni az élhető természeti és kulturális környezetünket, nem kerülhetjük el a jó szándékú beavatkozást a természet működésébe.
Példaként tekinthetünk számos ősi civilizációt és birodalmat, amelyek évezredekkel ezelőtt annak köszönhették a nagyságukat, hogy megtanulták szabályozni a folyóikat, és képesek voltak jó minőségű vízzel ellátni a termőföldjeiket.

Dr. Héjjas István

2015. június 9. 10:20