A legenda szerint Jávor Pál is fürdött a vizében, amely olyan tiszta volt, hogy pisztrángok úszkáltak benne. Az újpalotai Nevesincs-tóért, a főváros leggazdagabb élővilágú, egyik utolsó lápjáért aggódnak most a helybeliek, akik még emlékeznek azokra az időkre, amikor itt forgott a híres Liva-vízimalom.

Ki gondolta volna, hogy a fővárosi embernek át kell mennie Budáról Pestre, ha a természet lágy ölén, Fekete István-i környezetben szeretne eltölteni néhány órát a szabadban? Pedig ha az M3-as autópálya felé vesszük az irányt, és Újpalotán leparkolunk a Pólus Center mögött, találunk ott egy hidat: ami annak a túloldalán vár, azt a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna.

A városi embernek valószínűtlenül jóleső élmény belépni ebbe a tenyérnyi, zárt paradicsomba, ahol a burjánzó növényzetben, a lábunknál csörgedező patak mellett haladva az az érzésünk támad, hogy egy madárházba érkeztünk. Amikor a hét végén arra jártunk, a Szilas-patak mellett fürdőzőkkel is találkoztunk, akik vidáman piknikeztek kutyájuk társaságában a betontengertől néhány méterre fekvő parton. Amikor a láp után tudakolóztunk, készségesen útba igazítottak, és néhány perces séta után máris egy kis tisztáson találtuk magunkat, amelynek szélét a zöld növényekkel benőtt víz nyaldosta. Békák kuruttyoltak, madarak zengtek: soha nem mondtuk volna meg, hogy pár száz méterre onnan zúg az M3-as autópálya. Ezért az ősi, természetes élővízért és a benne lakó gazdag állat- és növénypopulációért aggódik az a civil csoport, amelyik éppen két és fél évtizede vette gondozásába a területet. Önként, szerelemből.

– Gyerekkoromban, amikor befejeztük a munkát a földeken, visszafelé mindig megálltam itt rákokat és kis halakat fogni. Akkoriban tele volt a Szilas-patak rákkal – meséli Merk Péter, aki 1991-ben a helyi lapba írt cikkével hívta fel először a figyelmet a Nevesincs-tavat fenyegető veszélyekre. – Annak idején az orvhalászok léket vágtak a tavon, és az egy méterrel alacsonyabban fekvő Szilasba vezették át a vizét. Akkor alapítottuk az Újpalotaiak Baráti Körének önálló tó- és környezetvédő csoportját – folytatja Merk Péter, aki sokadmagával érkezett ki most a láphoz, hogy megtisztítsa a festékszóróval lefújt táblát, amely azt hirdeti: a terület, amelyen állunk, helyi védettséget élvez. A feliratra nem graffitis „tag” került, nem is valamilyen rajz: a szöveget akarta szántszándékkal eltüntetni róla valaki. Bizonyára nem véletlenül, hiszen vannak, akiknek mostanában nagyon rosszul jön az, hogy ez a terület természeti értéket képvisel.

Folytatás a Magyar Nemzet beszámolójában >>>