Egy nemzetközi kutatócsapat vizsgálatában feltárta, hogy a nagy testű halak, többek között számos cápa-, rája- és tüskésrája faj a legveszélyeztetettebb Európában.

A tengeri halak igen változatos állatcsoportot képviselnek, és fontos szerepet töltenek be a tengeri ökoszisztémákban, emellett fő táplálékforrásuk a tengeri és szárazföldi emlősöknek, illetve az embernek.  A Nature Ecology & Evolution folyóiratban megjelent, az Aberdeeni Egyetem vezette kutatás szerint minél termetesebbek a halak, annál nagyobb valószínűséggel fenyegeti őket kipusztulás. Ennek oka, hogy védtelenebbek többek között a túlhalászatra, mivel lassabban növekednek, hosszabb időbe telik az ivarérettség elérése, kevesebb utódnak adnak életet, valamint sokszor keresettek élelmezési vagy sportcélból. 

A negyvennégy kutatót felölelő csapat vizsgálata egy nagyobb projekt része, amelyet a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) folytat, hogy felmérje a halfajok kihalási esélyeit a tengeri halak európai vörös listájához. Ennek égisze alatt a kutatócsapat bő 1000 fajt és a kereskedelmi halállományok státuszát vette szemügyre. Ezenfelül ki akarták deríteni, hogy adataik összhangban vannak-e más állami halászati szervek javaslataival. Eme utóbbiak értékelik ki, hogy a halállományok halászata nagymértékű-e vagy sem, emellett javaslatokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, mennyi halat lehet eltávolítani egy-egy állományból, hogy biztosítsák annak fennmaradását.

A kutatók megvizsgálták a kereskedelmileg halászható fajok állományát egész Európa területén és markáns földrajzi kontrasztra bukkantak.

Paul Fernandes, a vizsgálat egyik szakembere szerint 2014-ben az Atlanti-óceán északkeleti részén majdnem kétszer annyi állományt halásztak fenntartható módon, mint túlzottan, 8 éppen regenerálódó félben (a halászati arány nem túl nagy, de a populációk apróak) volt, míg 19 hanyatlott (populációik egészségesek, de a halászati arány túl magas).

A Földközi-tengeren viszont azt tapasztalták, hogy szinte minden vizsgált faj állománya túlhalászott (39-ből 36), és egyiket sem fenntartható módon aknázzák ki. Mindez visszavezethető arra, miként vannak kezelve ezek a területek, emellett belejátszik a két régióban élő halászati közösségek egyedülálló természete. Az Atlanti-óceán északkeleti részén komplex és drága megfigyelési és kontrolláló rendszer van életben, kvótákkal és egyéb szabályozásokkal. A Földközi-tengeren viszont az ilyen jellegű intézkedések még drágábbak lennének, mivel nagyon sok halász él szétszóródva több kisebb halászkikötőben, ennélfogva nagyrészt nincsenek kvóták a Mediterráneumban, csak néhány védett terület, meg némi korlát a halászati idő tekintetében. A szakember szavai szerint a régiónak emellett súlyosabb gazdasági és élelmiszerbiztonsági gondjai is vannak.

A szerzők szerint vizsgálatukban két fontos problémára világítottak rá Európai halfajait illetően: a fenyegető tényezőkre a termetesebb fajok esetén, és a túlhalászati problémára a Földközi-tengeren. Európa igyekszik előrelépni a „Kék növekedés” nevet kapott stratégiája területén, melynek célja innovatív technológiákkal elősegíteni a tengeri ágazatokban a fenntartható növekedést, például akvakultúra, megújuló energia és biotechnológia révén.

A hirado.hu szerint a szerzők hangsúlyozzák, mindezek mellett muszáj gondot viselnie a nagy testű halfajokra, vagyis az úgynevezett megafaunára is, emellett korszerűsíteni kellene a halgazdálkodást a földközi-tengeri régióban.