Fotó: strawbear.org.uk   

Annak idején, ebben az időszakban idénymunkások szívhez szóló dalától voltak hangosak Kelet- és Közép-Anglia falvai, mezővárosai. 

„Lyukas a zoknim, cipőm sem különb,
 Akad egy-két penny, amivel betömöm?
 Ha nincs egy egész, fele is jól jöhet,
ha annyi sincs..., az Isten áldja meg!”

– énekelték az utcákat járva, közben meg-megálltak a gazdák portáinál, kocsmáknál, hogy előadják műsorukat, és cserébe ételhez, sörhöz vagy némi aprópénzhez jussanak.

Arra a gazdára, aki nem adakozott, büntetés várt: például keresztbe szántották az udvarát, vagy ha már túl sok sör legurult a torkukon, komolyabb kárt is okozhattak neki. Az ekés legények azonban épp tőlük szerettek volna munkát kapni, ezért igyekeztek koromfekete arcfestéssel álcázni kilétüket, de William Howitt 1838-as, a vidéki Angliáról szóló könyvében már vörös okkerről és ólomfehérről is ír.

Az ekehétfőről (Plough Monday) jóval korábban,1529-ben készült először feljegyzés a Cambridge megyei Boxfordban. Már vasárnap a templomban megáldották a talaj előkészítésében fontos szerepet játszó szerszámot, másnap feldíszítették és végig vonszolták a helységen ostort pattogtatva és ezt kiabálva: „Fillért az ekés legényeknek!”

Az ekehétfő főszereplői a férfiak voltak, akik nemcsak arcukat díszítették, hanem öltözéküket is: számtalan szalagot, tollat és fakardot viseltek. Néhány férfi öregasszonynak öltözött, söprűvel fölszerelkezve. Egyes helyeken megemlítik a bolondot is, akit állatbőrök borítottak és egy farok is fityegett a ruhájáról.

A magukat „ekehúzó ökröknek” címző mulatozók drámai játékokkal, táncokkal színesítették a műsort, amelynek elemei régióról régióra változtak: Yorkshire-ben például kardtáncok is szerepeltek benne, míg a hagyomány fő helyszínén, Kelet-Angliában, a vidám molly dancing szokása dívott. 

Fotó: strawbear.org.uk

A 19. századtól, az ekehétfő utáni kedden újabb figura jelent meg: egy szalmából készült medve folytatta a táncolva kéregetést, aki – egészen pontosan a macit megszemélyesítő szalmaruhája – tűzben végezte magyar rokonához, a kiszéhez hasonlóan. A szokás valószínűleg Németországból érkezett, mivel a medvék még 1000 környékén kipusztultak Britanniában túlvadászás miatt. A huszadik század elején betiltott hagyományt Whittlesey-ben, a Whittlesea szalmamedve  fesztiválon élesztették újra, 1980-ban. 

Az ekehétfő alkalmából a legtöbb molly táncos is itt gyűlik össze évente, de például Ramsay-ben (Cambridgeshire), Maldonban (Essexshire), Goathlandban (Yorkshire) és Hinckley-ben (Leicestershire) szintén évről évre megadják a módját a kéregetésnek – ma már többnyire jótékony célokra gyűjtenek.

Fotó: fabulousnorfolk 

Ekehétfő ünnepi fogása az ekepuding.

Hozzávalók:

230 g liszt
só
fél teáskanál bors
70 g zsír
450 g darált hús
8 szelet bacon
1 nagy vöröshagyma
8 db friss zsályalevél
15 g barnacukor
erőleves

A lisztet, zsírt, sót egy tálba öntjük és vízzel lágy tésztát gyúrunk belőle, a kész tésztával kibéleljük a kizsírozott sütőformát, ráhagyva annyi tésztát, hogy a végén be tudjuk fedni a tölteléket.

A hagymát, bacont, zsályát összevágjuk és darált hússal összekeverjük, sóval, borssal, barnacukorral ízesítjük. Ezt a húsmasszát rátesszük a tésztára, öntünk hozzá annyi erőlevest, hogy a tölteléket ellepje, végül lezárjuk a tésztával, alufóliával lefedjük. A tálat egy forró vízzel teli serpenyőbe tesszük, majd három és fél, négy óra alatt készre főzzük. Időnként pótoljuk a vizet, hogy mindig ellepje a tál kétharmadát.

Írta: Orisek Andrea

Fotók: Straw Bear Festival