A Fülöp-szigeteki Kordillerák rizsteraszai a világ egyik legfontosabb alapterménye, a rizs termelésének szentelt, kulturális tájak. A teraszok több évezredre visszatekintő hagyományos technológiákat és alakzatokat őriznek. A vidék az ember és a varázslatos szépségű természetes környezet közötti harmóniát szemlélteti, továbbá a hegyvidéki környezetben a természetes erőforrások körültekintő felhasználására épülő, fenntartható gazdálkodó rendszereket mutat be.

A Fülöp-szigeteken a rizsteraszok jelentik az egyetlen olyan örökséget, melyet a modern civilizációk nem torzítottak el. A nehéz terepviszonyoknak köszönhetően a Kordillera törzsek (ifugaók) azon kevés Fülöp-szigeteki népcsoport közé tartoznak, akik sikerrel álltak ellen az idegenuralomnak, és megőrizték ősi kultúrájukat. A teraszok történelme egybefonódik az itt élő népek történelmével, kultúrájával és szokásaival. A dél-ázsiai kultúrák közül egyedül a Fülöp-szigeteki épül gyakorlatilag kizárólag fa alkalmazására, a gyarmati idők előtt mindössze a teraszok építésénél használtak követ.

A Kordillerák teraszainak kialakítása mintegy 2000 évvel ezelőtt kezdődött, bár a tudósok véleménye eltér azok eredeti célját illetően. A teraszok magas színvonalú szerkezet- és vízmérnöki ismeretek bizonyítékai. A művelésükkel, gondozásukkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek írásos feljegyzések nélkül rituálékkal támogatva, verbális úton öröklődnek generációról generációra.

A teraszok építése nagy odafigyelést és precizitást igényel. A völgyoldalak olyan meredekek, hogy csak kézi erőt lehet alkalmazni, bizonyos helyeken még a szántáshoz használt bivalyt sem tudják alkalmazni. Az öntözéshez szükséges vizet a magasabb hegyekből vezetik le és egy töltésen belüli földalatti vízvezeték segítségével osztják szét. A decemberi vetés előtt a férfiak előkészítik a talajt, majd február-március környékén a palántákat a nők ültetik ki, és a júliusi aratásig gyomtalanítanak. A legalsó teraszoktól haladnak fölfelé a munkálatokkal. A legmagasabban fekvő teraszok és falvak között akár 800-1000 méteres szintkülönbség is lehet, amit gyakran meg kell mászniuk a rizsföldeken dolgozóknak, mert a meredek hegyoldalakon az állati erőt sem tudják alkalmazni.

A teraszok csoportjai teljesen betakarják a hegyoldalakat, követve azok körvonalait. Fölöttük egészen a hegytetőkig intenzíven gondozott magánerdők (muyong) gyűrűje terül el, ami a tradicionális gyakorlat szerint szükséges az ökoszisztéma teljességének és a teraszok folyamatos vízellátásának fenntartásához. Az egymás alatt elhelyezkedő teraszok közt akadálytalanul tovahaladó víz az ültetvényeken egyenlően oszlik el. A területen gátak, zsilipek, csatornák és bambuszból készített vezetékek kommunálisan fenntartott, összetett rendszerét építették ki, mely végül a völgy álján található patakba vezeti a vizet. A teraszok csoportjaihoz egycsaládos törzsi épületekből álló falvak csatlakoznak, melyek építészete tükrözi az itt élő népek saját hegyvidéki környezetükről alkotott felfogását.

A Fülöp-szigetek teraszai magasabb fekvésük (700-1500 m tengerszint feletti magasság) és meredekebb lejtőik miatt térnek el a kontinensen találhatóktól. A magaslati termesztés egy különleges fagytűrő mellmagasságig növekedő rizsfajra alapul, mely 1500 méterig terem, e magasság fölött zöldségeket termesztenek. A rizsteraszok központja Banaue, ezt a kis városkát kb. 20 ezer kilométer hosszan veszik körbe a rizsteraszok, ezzel a világ legnagyobb és legrégebbi mezőgazdasági rendszere, mely 1995 óta az UNESCO- világörökség részét képezi.