A zöld és a kék összes árnyalatában pompázik a szomszédos Horvátország talán legszebb természeti csodája, a Plitvicei-tavak környezete.

Ha ezt valaki azelőtt mondta volna nekem, mint ahogy a saját szememmel is láttam, azt mondtam volna, hogy túloz. De nem, valóban ilyen színpompás csodavilág fogadja az odaérkező turistákat: zölden burjánzó növényzet, a smaragd, a türkiz és az azúr minden árnyalatát felvonultató kisebb-nagyobb tavacskák, melyek olyan tiszták, hogy a legapróbb halakat is könnyűszerrel kivehetjük a fenekén.  

Az álmélkodó látogatót pedig keskeny fapallók vezetik végig a nemzeti park területén, végig a gyöngyszerűen húzódó tórendszer legszebb részein.

Az 1949-ben alapított, 295 négyzetkilométer területű Plitvicei-tavak Nemzeti Park az ország hét ilyen jellegű intézménye közül a legrégebbi és a legjelentősebb. 1979-ben UNESCO védettséget is kapott, ettől fogva a park nemzetközi elismertsége is rohamosan nőtt, vízesései a világ tíz legszebbje közé kerültek (CNN, Budget Travel). Fénykora 1991-ig tartott, ekkor azonban kitört a szerb-horvát konfliktus, s a park négy évre a szerb hadsereg ellenőrzése alá került.

Az ökológusok aggodalmai azonban túlzónak bizonyultak, szerencsére Plitvice nem szenvedett visszafordíthatatlan károkat, bár a park vízi járművei, a hidak és pallók megsemmisültek, s éveknek kellett eltelnie, hogy mindezeket helyrehozzák. A háború előtt mintegy 800 ezer látogató kereste fel évente a Nemzeti Park területét, s ez a szám napjainkban csak tovább nőtt, csaknem 950 ezer főre (2008). 

Reggel 7 körül csípős hűvös fogad a parkolóban: gyors frissítő arcmosás, kardigán és hosszú nadrág felvétele, s a feltétlenül fontos könnyebb ruhadarabok bepakolása a hátizsákba - hiszen a bár a park nagy része árnyékos, azért augusztusban meleg van itt napközben - aztán végre elindulunk a buszokhoz, melyek felvisznek a felső tavakhoz. Úgy döntünk, hogy a 4-6 órás időtartamú túrát választjuk, hisz időnk bőven van, s ezzel a sétával szinte az egész parkot bebarangolhatjuk.

A panorámabusz alig 20 perc alatt megérkezik velünk a legfelső tóhoz (Proscansko-tó), ahonnan már gyalog indulunk neki túránknak. A környezet lenyűgöző, a keskeny, rusztikus hatású pallók magával ragadó vidéken vezetnek végig.

Lépten-nyomon elismeréssel kell adóznunk a természetnek, mely ilyen csodát alkotott. Ha ember festette volna, azt mondanám rá, hogy giccses, de a természet soha nem alkot csiricsáré dolgokat. Csend, nyugalom, csak az erdők, mezők, tavak neszei vesznek körül bennünket, miközben álmélkodva baktatunk a pallókon.

A nádast áttetsző vízű, sekély tó váltja fel, mely olyan hosszú, hogy a látóhatár végéig tart, jobbról, balról lágy esésű, sűrűn benőtt erdők ereszkednek a partjáig. A vizen kacsák tollászkodnak, s ügyet sem vetnek az alattuk pár centi mélységben sebesen cikázó növendék halakra. A fából eszkábált sétaút árnyas, ligetes részre vezet, ahol egyik tó átfolyik a másikba: göcsörtös gyökerek között szilajul bukik alá a forrás, mely a tavakat köti össze egymással.

A Horvát Karsztvidéken, a Kapela-hegységben, észak-déli irányban elhelyezkedő 16 tavat 190-200 kisebb-nagyobb mészkő-vízesés köti össze, attól függően, hogy milyen a patakok vízbősége. A Matica által táplált Proscensko-tótól (tengerszint feletti magassága 639 m) elindulva, s csaknem nyolc kilométert megtéve található az utolsó gyöngyszem, a Sastavci (483 m), így 156 méter szintkülönbséget kell megtennünk, ha végig akarjuk járni az összeset.

Persze ez a táv, ez a szintkülönbség meg sem kottyan az embernek, ha közben - saját iramában - a természetben gyönyörködve túrázik. Cserébe hatalmas "adag" csodát kapunk, miközben belefeledkezünk a színorgiába, a vízesések, zuhatagok látványának varázsába. A tórendszer vizét végül a Korana-folyó vezeti el.

Nem lehet egyöntetűen megmondani, hogy melyik a park legszebb része, hisz kinek a kisebb zúgók, másnak a nagyobb vízesések tetszenek, de egyértelműen az egyik legszebb rész a Galovac-tó, melybe számos zúgón keresztül, majd a végénél több helyen is 20 méter magasról zúdul alá a víz. A sétaút itt épp úgy vezet, hogy először felülről kerüljük meg - már innen is gyönyörű kilátás fogad - majd alulról, egészen közelről nyílik lehetőségünk a lenyűgöző vízeséseket megcsodálni. 

Engem első sorban az a kristály tiszta víz bűvöl el, ami mindenütt körül vesz: bármilyen mélyek is legyenek a tavacskák, szinte mindegyiknek lelátni a fenekére, és elbámészkodhatunk a benne élő fajok sokszínűségén.

Kidőlt, s ott hagyott fatörzsek, vízben élő növények, ágak, gallyak, és persze számtalan kisebb-nagyobb szivárványos pisztráng, melyek alakja jól tükrözi a fajta vándorló életmódját, bár több helyen elgondolkodunk azon, hogy a nagyobb zúgókon hogy képesek átkelni? A park természetes állatvilágát képviselik még a foltos szalamandra, a mocsári teknős, a lábatlan gyík, a fecskefarkú lepke és az alpesi gőte is, de számtalan szitakötőt és kacsát is látunk.

Ahogy leérünk a felső tavaktól, kishajóra szállunk a Kozjak-tavon, hogy rövid pihenőt tegyünk. A reggeli hűvösben jó szolgálatot tett melegebb öltözékemet lecserélem, s míg megiszunk egy frissítően ható helyi sört, kicsit pihentetjük a lábunkat, hogy felkészüljünk a további kirándulásra, amiben még lesz "hegymászás" és sok-sok gyaloglás is.

A tó túlsó végén lévő tisztáson kígyózó tömeg várja a hajócsatlakozást, így nem meglepő módon sokan inkább a partmenti gyaloglást választják, hogy elkerüljék a tömeget. Ez talán az egyetlen, de óriási hibája az üzemeltető rendszernek: számolatlanul engedik be az érdeklődőket a park területére, így amellett, hogy az ember egy idő után úgy érzi magát, mintha egy jól működő hangyaboly szorgos katonája lenne, s egymás után halad tömött libasorokban a keskeny pallókon, a park területén működő kishajókon és buszokon is ellenőrizhetetlen tömeg akar egyszerre helyet foglalni, ami nem minden esetben végződik kompromisszummal. Arról már nem is beszélve, hogy ez a fajta "kizsigerelése" a természetnek meddig kifizetődő? 

Bár a dolomitvölgyben fekvő felső tavak részletgazdag elhelyezkedése, zúgókban, vízesésekben, kanyargós sétautakban és tájképi sokszínűségben gazdag panorámája talán sokakkal azt mondatja, hogy Plitvicének az a szebb része, ennek ellenére az alsó tavak is kínálnak olyan lenyűgöző látképet, olyan valószínűtlenül türkiz színű tavakat, és olyan hatalmas vízesést, hogy a többség - főleg kisgyerekekkel - ezt a részt keresik fel elsőként. Először ugyan eltévedünk - hisz nem kanyarodunk le a megfelelő elágazásnál, helyette tovább kaptatunk fel a hegyre - de a fáradságot bőségesen kárpótolja az elénk táruló lenyűgöző látvány.

Itt már "csak" egyszerű sorban követik egymást a különböző tavak, a sétautak sem olyan bonyolult kacskaringókat írnak le, mint a felső tavaknál, mégis a táj szépsége itt is magával ragadó. Az alsó tavak legnagyobb látványossága a Nagy-vízesés; a Plitvice-patak ezüstösen csillogó vize 71 méteres magasságból zúdul alá a Novakovica-tóba, hogy végül csöndesen, de minden emberi ámulatot begyűjtve, büszkén hagyja el a Korana-patak vizével a nemzeti park területét.

A látványos vízesés előtt emberektől hemzsegő kilátó van, ahol a többség 5-10 perc erejéig megáll fotózkodni, hogy aztán újfent beálljon a pallókon egyensúlyozó libasorba, s elinduljon vissza, további látványosságok után kutatva. Nekünk itt ér véget egész napos kirándulásunk, már csak a tó túloldalán magasodó, meredek szerpentinen kell magunkat felküzdeni, hogy a kellemes fáradtságtól elpilledve, helyet verekedjünk magunknak a buszon, s visszaérjünk csoportunkhoz a megbeszélt időpontra.

Történelem és kialakulás dióhéjban:

Évmilliók alatt a Korana-patak mély völgyet vájt a Kapela-hegység déli, mészköves vidékén, melyre erősen jellemző a karsztosodás (lepusztulás) folyamata. A Plitvicei-tavak kialakulása is ennek a karsztosodásnak az eredménye; a mészkő gátakat, küszöböket és más formákat épít, a kalcium-karbonát (mészkő) így a karszti folyókban és patakokban jön létre (itt a, a megszokott meleg vízzel ellentétben, a mésztufa hideg vízből válik ki).

A tavak vízének elképzelhetetlenül kék színe is ennek a karsztosodásnak az eredménye. A mészkőképződés állandó folyamat, amely által a különféle vízesések is létre jönnek. Idővel a víz változtatja medrét, szárazon hagyva a korábbi irányát, viszont új alakzatokat emelve másutt. Így elmondhatjuk, hogy Plitvice sohasem ugyanolyan, mint legutóbb.