,,Királyi zászló jár, elöl,
keresztfa titka tündököl,
hol megfeszítve haldokolt
ki minden testet alkotott.
Rajtad tündöklik, drága fa,
királyi vérnek bíbora;
ó, választott jeles faág,
ki szent testét karoltad át!"
Az ,,én" Jézusom, - az Isten értem szenvedő Fia,
- aki az ég és föld Királya!
Mi, akik ismerjük Jézus passiójának minden mozzanatát, mi ennek ellenére, sőt talán éppen ezért királynak tarjuk őt!
Lehetséges ez egyáltalán?
A szenvedő, a megostorozott, a megalázott és a halálra adott Krisztus lenne az életünk királya, akitől irányítást, eligazító szót várunk?
Igen! Mert erősen hisszük, hogy Ő győzött halálon!
Tehát méltó és igazságos, hogy királynak tartsuk!
Jézus Király! Nem vonakodik ugyan Pilátus előtt elismerni a tényt:
,,az én országom nem ebből a világból való!"
Az való igaz, - ha oda állunk keresztje alá,
- feltekintve a szenvedő Krisztusra, -
nehéz őt királynak tartani.
Nincs rajta semmi épség, - nincs rajta semmi királyi.
Legalábbis akkor, ha csak kívülről nézzük az eseményeket.
Ha fürkésző tekintetünk nem hatol a mélyre.
Ám ha a kereszt alá állunk nem csak mi nézünk fel rá.
Ő is lenéz ránk. Az Ő tekintete sokkal mélyebbre hatol.
A keresztről ránk néző tekintete üzenetet hordoz!
Azt az üzenetet, hogy Krisztusban az Isten vette magára fájdalmainkat.
Sebeinket, - életünk sebzettségét.
A velünk együtt érző és velünk együtt szenvedő Isten, királyi tekintete néz ránk a keresztről.
Végtelen szeretetének parancs szava tesz érzékennyé minket, önmagunk és mások törékenységére, fájdalmára, szomorúságára, elesettségére.
Ezért tarjuk tehát Krisztust királynak, ott a kereszten is!
Mert értünk szenvedett sebei gyönggyé váltak.
Szeretetének fényes drágaköveivé.
Benne, a mi gyöngeségeink is gyönggyé válhatnak.
Bátran dicsőíthetjük tehát:
Áldunk Téged, Krisztus, - örök dicsőség királya!
(Csukor Árpád)
Kommentáld!