Az ember hosszú évszázadok óta folyamatosan foglalta el a vadállatok élőhelyeit, ezért sokukat a kipusztulás réme fenyeget. A Science-ben megjelent új, átfogó kutatás ugyanakkor azt mutatja, hogy volt értelme az utóbbi évtizedek tudatosabb, környezetvédelmi szempontú hozzáállásnak: a vadállatok nemcsak hogy kezdenek visszatérni, de némelyiknek populációja még is növekedik is.

A hiúz, a farkas, a barna medve és a rozsomák a kontinentális Európa egyharmadának területén megtalálható (nem vizsgálták Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna területét), és főként ott, ahol a természetes élőhelyüket az ember – a kihalástól való veszély miatt – védelmezni kezdte.

A medvék vannak a legtöbben, de – Belgium, Hollandia, Luxembourg és Dánia kivételével – a felsorolt fajokból legalább egy megtalálható minden országban. A farkasok kifejezetten Skandinávia és Finnország északi részein fordulnak elő, de időnként már olyan, számukra nem túl kedvező területeken is feltűnnek, mint az angol vidék.  Sőt: néhány helyen a farkasok népsűrűsége eléri az egyes lakott területekre jellemző értéket, a farkasok például néhány elővárosi, városkörnyéki terület, így Newcastle vagy Cambridge megye emberi népsűrűségét – 3000 egyed négyzetkilométerenként - is hozzák.  Az egész kontinensre vetítve ez a szám persze jóval alacsonyabb, mondja Guillaume Chapron, a svéd agráregyetem kutatója, aki kijelenti:

Már nem kell elzavarni az embereket egy területről, ha farkasokat akarunk látni.

Chapron szerint ez annak köszönhető, hogy Európában is meghonosodik az az afrikai és észak-amerikai gyakorlat, amikor az ember bizonyos természeti területeket “megoszt” az állatokkal ahelyett, hogy kerítéssel elzárná őket.  Persze nem arról van szó, hogy innentől cuki állatnak tekintjük a farkast, amely valóban “konfliktusos szomszéd”, de Chapron szerint a konfliktust nem az ember és ragadozó szembenállásában kell megragadni, sokkal inkább az embereknek kéne máshogy gondolkodniuk a vadállatokról.  Chapron szerint a vadállatok európai visszatérésenek oka az is, hogy az EU az utóbbi időkben nagy hangsúlyt fektetett a “nem halálos” védekezésre, így támogatta a gazdák körében az elektromos kerítések telepítését, és elfogadta az élőhelyvédelmi irányelvet.

Irigyekednek is a brit állatvédők emiatt, mivel a szigetország – Írország kivételével – a legtöbb őshonos állatát elvesztette az elmúlt századokban. George Monbiot az egyik szervezője annak, hogy a pozitív tapasztalatok hatására Nagy-Britannia is kezdje el a vadak természetes élőhelyeinek védelmet, kiterjesztését.  A hiúz például megtalálható már 23 európai országban, összesen 11 populációban él Európa-szerte, és ebből csak 5 populáció őshonos.

A Guardian térképet is készített a négy faj elterjedéséről, amin egyébként az is jól látszik, hogy Magyarország egyelőre kimaradt a visszatérő vadállatok célországai közül, bár az is látszik a térképen, hogy ezek az állatok jellemzően a hegyes, erdős vidékeket keresik. Mindez szép és jó, de ne gondoljuk, hogy mindenki a vadállatok pártján van Európában. Főként az állattartók és a vadászok szoktak izgatottak lenni amiatt, ha kiderül, hogy nőtt a medve- vagy a farkaspopuláció. Jó példa erre éppen a tanulmány szerzője, Chapron és a svéd kormány évek óta tartó vitája, amiről a tudós a Nature-ben számolt be pár napja. A kutató attól tart ugyanis, hogy a svéd kormány – épp az ismertetett eredmények miatt – újra engedélyezi a farkasok vadászatát Svédországban.