Aligha létezett még egy olyan játék az emberiség történetében, amelynek művelése annyi állat elpusztításával járt volna, mint a biliárd. Még a 19. században is előfordult, hogy csak Anglia biliárdgolyó-szükségletének kielégítésére több mint tízezer elefántot öltek meg évente. A helyzet azonban a század második felétől egy amerikai kovács fia, John Wesley Hyatt új találmányának köszönhetően kezdett megváltozni.
A biliárdgolyók kezdetben – az asztalokhoz hasonlóan – fából készültek, a 17. század végétől kezdve pedig fokozatosan az elefántcsontgolyók vették át a szerepüket. Annak ellenére, hogy a golyók súlya és tömörsége nem volt egyforma, a 19. századra az elefántcsontból készült játékszerek széles körben népszerűvé váltak.
Ezen a téren az 1860-as években, egy pályázatnak köszönhetően következett be a fordulat. A Phelan and Collander biliárdvállalat ugyanis tízezer dollárt ajánlott fel annak, aki kifejleszt egy, a drága elefántcsontot helyettesítő alapanyagot. John Wesley Hyatt úgy érezte, itt a nagy lehetőség. A fiatal feltaláló nappal munkahelyén, egy nyomdában, éjszaka és hétvégenként pedig a találmányán dolgozott. Kutatásai eredményeként 1865. október 10-én szabadalmazatta a biliárdgolyót, amelyből ekkor azonban még hiányzott az elefántcsont játékszerek tömörsége.
Hyatt az évtized végére kifejlesztette a celluloidot, amely – a biliárdgolyók alapanyagaként felhasználva – már a korábbinál jóval tartósabb játékszerek kifejlesztését tette lehetővé. Ezek a golyóbisok stabil súlypontjuknak köszönhetően már jóval könnyedebben siklottak az asztalon. Még ezután is évtizedekbe telt azonban, amíg a korábbi elefántcsontgolyók helyett az elit játékosok is áttértek az új alapanyagokból készült golyókra.
Hyattnek összesen 236 szabadalmát hagyták jóvá – az utolsót 1919-ben. Néhány hónappal később, 1920. május 10-én szívproblémák következtében halt meg. 1973-ban az amerikai biliárdkongresszus beválasztotta a játék halhatatlanjainak csarnokába.
Kommentáld!