Volt egyszer egy gyertya. Ugyanolyan, mint a többi gyertya, mégis valamiben más. Erősebb, fényesebb volt a lángja, mint a legtöbb gyertyának.
Amire pedig a legbüszkébb volt, hogy esetlen, szögletes viasztestén volt két hatalmasnak tűnő angyal-szárny.
Soha nem gondolta magáról, hogy jobb, vagy több lenne, mint mások. Megtanulta, hogy a folytonos égéstől megolvadt viasztestét, hogyan tudja újra építeni, hogyan tudja megőrizni sértetlen állapotát.
Amikor pedig megkeresték olyan gyertyák, akiknek a fénye már elgyengülőben volt, a meglágyult viasz pedig lefolyt róluk, akkor ő segített. Megtanította, hogyan építhessék újra magukat. A legtöbb gyertya megfogadta a tanácsokat, és újra magasabb, erősebb lett, fényük pedig újra bevilágította a környezetüket.
A gyertya boldog volt, hogy segíthetett, büszkén nézte magán angyal-szárnyait. Egyre többen kérték a segítségét, és ő fáradhatatlanul tette a dolgát.
Közben észre sem vette, hogy fénye mintha gyengülne egy kicsit, viaszteste, mintha kisebb lenne.
A hozzá fordulók furcsállottál, hogy mintha kisebb lenne, mintha a szárnyaiból hiányozna már, de aztán ezen gyorsan túlléptek, hogy újra saját magukkal foglalkozzanak.
Természetesnek vették, hogy ha kérnek, kapnak… és kaptak. Semmi más nem érdekelte őket. Nem érdekelte őket, hogy mit gondol, mit érez a másik, csak a saját fájdalmukkal voltak elfoglalva.
A gyertya pedig egyre csak fogyott, és fogyott. Már nem volt olyan erős lángja, egyre töpörödöttebb lett a teste, míg nem egyszer csak kihunyt a fénye. Viasztestén már nyoma sem volt az angyal-szárnyaknak, jelenlétét csak egy pármásodperces vékony füstcsík jelezte, mellyel a lelke eltávozott.
A gyertyák egy ideig szomorkodtak, találgatták az okokat, aztán kerestek mást, akinek elpanaszolhatják a fájdalmukat.
Legyen olyan a napod, amilyennek szeretnéd!
András (Szeretetenergiával Gyógyító)
Kommentáld!