Született	Pusztanyék 1800. december 1.
Elhunyt	Pest 1855. november 19. (54 évesen)

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

Elszegényedett nemesi család gyermekeként született, édesapja gazdatiszt volt.

Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron kezdte, majd 1816-tól a pesti piaristáknál folytatta. Apja halála után a Perczel családnál dolgozott mint nevelő, közben a jogi egyetemen tanult, tanulmányai végeztével ügyvédi oklevelet szerzett.

Első költeményeit az 1820-as években írta, 1825-ben jelenet meg a Zalán futása c. eposza, amely az egész országban ismertté tette a nevét. 1823-ban Görbőre került joggyakornoknak. 1824-ben vált meg végleg a Perczel családtól, és a náluk töltött évek költészetében sem múltak el nyomtalanul. Perczel Etelka iránt érzett szerelmét több versében is megörökítette.

1825-ben Budára költözött. Jogi pályáját később föladta, és 1826-tól kizárólag az irodalomnak szentelte idejét. Író barátai támogatásával megkapta a Tudományos Gyűjtemény és szépirodalmi melléklete, a Koszorú szerkesztését, és ezt a munkát 1828-tól négy évig végezte. Egyre nagyobb részt vállalt a megélénkülő közéletben.

Az MTA, melynek egyik első tagja volt, a magyar helyesírás szabályai szerkesztésével bízta meg. A Kisfaludy Társaság alapítója, és Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel az Auróra-kör vezetője volt. Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel közösen adták ki az Athenaeum és a Figyelmező c. folyóiratokat. Az 1837-ben nyíló Nemzeti Színházat, az Árpád ébredése c. darabjával nyitották meg.

1843-ban nőül vette Bajza József sógornőjét, Csajághy Laurát, akivel boldog házasságban élt. Részt vett az 1848-as forradalomban, képviselő is lett. A szabadságharc bukását követően az országgyűléssel Szegedre, majd Aradra menekült.

A világosi fegyverletétel után bujdosásra kényszerült, majd 1850-ben kegyelmet kapott, és családjával együtt,1851-ben először Baracskára, majd 1853-ban Nyékre költözött.

Betegsége 1853 őszén komolyabb fordulatot vett. 1854-ben valóságos nyomor volt élete, 1855-ben a balatoni fürdőt használta, de siker nélkül. Ekkor közölte a Pesti Napló (1855. II. 6. sz.) A vén czigány című utolsó költeményét.

November 17-én a költő egész családjával Pestre költözött a Váci utcai Kappel-házba, hogy állandó orvosi felügyelet alatt lehessen. Azon az emeleten vett ki lakást, amelyen azelőtt 25 évvel barátja, Kisfaludy Károly lakott és meghalt. A lépcsőn fölmenet összerogyott; lefektették, de nem kelt fel többé; utoljára november 19-én délután 1 órakor Deák Ferenc és Kemény Zsigmond látogatták meg, s alig hogy ezek távoztak, Vörösmarty délután negyed kettőkor, életének 55., házasságának 13. évében agyszélhűdésben meghalt.

Temetése valódi nemzeti gyászünnep volt: november 21-én ment végbe Kisfaludy Károly halála napján és óráján, délután 2 órakor. Pest emberemlékezet óta nem látott oly népes temetést.

A költőkirály ott nyugszik a kerepesi úti temetőben, neje állíttatott neki síremléket; Fejérmegye és Székesfehérvár városa díszes szoborral tette emlékét maradandóvá.

Vörösmartynak özvegye és három gyermeke Béla, Ilonka és Erzsébet maradt, kiknek nem hagyott egyebet költői dicsőségénél; de a nemzet megmutatta, hogy nagyjait tudja becsülni, Deák Ferenc felhívására néhány hó alatt 103 000 forint gyűlt össze.

A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 20-i közülésén báró Eötvös József tartott fölötte emlékbeszédet; a Kisfaludy Társaságban pedig 1864. február 6-án báró Kemény Zsigmond.

Sírját sok más sírral együtt a Rákosi-korszakban fel akarták számolni, ám ez szerencsére nem valósult meg.

Vörösmarty Mihály sírja Budapesten. Kerepesi temető: J. 82. A kivitelező a Gerenday-cég volt.