Vöröstoronyi-szoros
A szoros északi bejárata, előtérben Vöröstorony várával
A Vöröstoronyi-szoros (románul Pasul Turnu Roșu, németül Rotenturmpass, latinul Porta Traiana) a Déli-Kárpátok hegyszorosa Romániában. Az Olt folyó fut benne Erdélyből dél felé, Havasalföld irányába.
Fekvése
A szorost az észak–déli irányba tartó Olt vágta magának keletről a Fogarasi-havasok, nyugatról a Csindrel és a Lotru-hegység között. Ugyan a folyónak a Kárpátokat átszelő útja 75 kilométeren keresztül, Bojcától Râmnicu Vâlceáig tart, ebből csak a 18 kilométeres felső, Câinenii Mari-ig tartó szakaszt értik a név alatt. A Szeben folyónak az Oltba való torkolatán alul, Bojca
községnél nyílik. A fővölgy szűk, két oldalról erdős, néhol csupasz
hegyek szegélyezik. Tengerszint feletti magassága 352–360 méter. A
forgalmas E81-es út vezet rajta keresztül.
Nevének eredete, várai
Nevét a 14. század második felében épült kicsiny Vöröstorony
váráról kapta. A történelem folyamán a szoros különböző pontjain
épültek védőművek, és a népszerű ismertetések, a régi történetírók és
térképek ezeket gyakran összekeverik egymással. A folyásirány szerinti
legfelső a talmácsi vár, egyes vélemények szerint az első Vöröstorony. Bojcától keletre, az Olt partján épült az egykori római castrum, Caput Stenorum. Bojca déli határában találjuk a története során többször átépített Vöröstornyot. Ettől négy-öt kilométerre, Latorvárhoz közel látható a Törttorony, amelyet 17. század végi romlása óta neveznek így. Magának a középkori, a Lotrioara-patak Oltba folyásánál épült Latorvárnak a maradványait az 1930-as években eltüntette egy kőbánya. A szoros végén, Câinenii Mari-nál az osztrákok építettek várat 1718-ban Arvaxia római castrum alapjaira.
Története
Már Traianus római császár erre vezette hadserege egy részét Decebal ellen 105-ben (innen régi neve: Porta Traiana). Mint 150–200 kilométeres szakaszon az egyetlen átjáró egyrészt Erdély és Magyarország, másrészt Havasalföld, később Románia között, nagy kereskedelmi és hadászati jelentősége volt. A 18. század
kezdetéig azonban csak gyalogosan vagy lóháton, seregek számára pedig
hosszú menetoszlopba fejlődve volt járható. Ha azonos Poszádával, akkor Károly Róbert hazafelé tartó serege 1330. november 9. után itt szenvedett vereséget I. Basarab vajda lesből támadó csapataitól. A szoros és erődjei 1453-ig az erdélyi vajdához tartoztak, attól kezdve pedig a Szász Universitas volt felelős értük. 1395-ben Zsigmond király erre indult a nikápolyi csatába, 1437-ben és 1442-ben itt törtek be Erdélybe a törökök, Hecht (Csukás) György nagyszebeni főbíró 1493-ban itt verte meg Ali bég hazafelé tartó seregét. Az Izabella segítségére érkező havasalföldi és török csapatokat Fráter György híve, Kendeffi János 1550-ben a szorosban verte vissza
A szászokat
ugyan korábban is kötelezték rá, hogy a szorost kitágítsák, járhatóvá
tegyék és járhatóságát fenntartsák, szekerekkel és ágyúkkal is járható
utat csak 1690–1717-ben, Schwanz mérnök tervei alapján, Steinville gróf erdélyi főhadparancsnok irányításával az osztrákok építettek, akik akkor Olténiát is birtokolták.
Az uralkodóról Via Carolinának
nevezett út teljes hosszában, Râmnicu Vâlceáig ugyan nem készült el, de
lehetővé tette a szoroson való könnyű áthaladást, az út mentén
állomásozó katonaság pedig gondoskodott a szükséges karbantartásról. A
munkálatok nemcsak a kereskedelmet fejlesztették, de lehetővé tették a transzhumálás
konjunktúráját is.
A csempészek ugyan továbbra is a havasi ösvényeket
használták, a kereskedők áruikkal, a juhosgazdák hatalmas nyájaikkal az
Olt folyása mentén közlekedtek. A 19. század első felében itt vitték ki Erdélyből a legtöbb sertést és vasárut, bár teljes forgalma jóval kisebb volt, mint a barcasági szorosokon áthaladó.
Először Latorvárnál állítottak föl vámhivatalt és karantént, majd miután 1773-ban a határt a korábbitól délre húzták meg, mindkét intézmény Lazaretnél működött. 1896-ban épült meg a vasút Porcsesd és a határ közötti, 15 kilométeres szakasza, amely a román államvasutakhoz csatlakozott.
Ihász Dániel 1849. március 16-án és 28-án is meghiúsította Szkarjatyin seregének betörését, de Lüders július 20-án a szoroson keresztül hatolt be Erdélybe. 1916 szeptemberének végén az ötvenezer fős román sereg itt vonult vissza Havasalföld felé, de a központi
erők lezárták a szoroshoz vezető utakat, és hatalmas veszteségeket
okoztak a románoknak. A szoros mentén több haditemető is őrzi az
elesettek emlékét.
Források
Kommentáld!