Wass Sámuel, gróf, (Kolozsvár, 1814. január 13. – Budapest, 1879. március 20.) közgazdász, politikus, dobokai főbíró, országgyűlési képviselő, az MTA levelező tagja, Wass Imre gróf fia.

Wass Imre gróf, Közép-Szolnok főispáni helytartójának és báró Jósika Rozáliának fia. Gyermekkorát nagyatyja, öreg gróf Wass Miklós házánál töltötte Császáriban. Nyolc évig volt a kolozsvári líceumnak tagja; már az iskolában a magyar és oláh nyelven kívül jól tudott latinul, franciául és németül. 1832 nyarán utazott az Al-Duna vidékére, ahol testvérbátyja, Wass Miklós huszárhadnagy állomásozott, itt megtanult szerbül; aztán útját folytatva, elment Triesztbe, Velencébe, Milánóba és Tirolon keresztül jött haza; folyékonyan beszélt olaszul.

Tanulságos útijegyzeteket írt, melyeket barátai lemásoltak és később mint útikalauzt felhasználtak. Ezen útjának nagy részét gyalog tette meg. Iskoláit 1833-ban bevégezvén, előbb az erdélyi kormányszékhez, később a marosvásárhelyi királyi táblához ment mint joggyakornok.

Azonban 1834. november 6-án nőül vevén Gyulafehérvári Eperjessy Rozáliát, megvált hivatalától, 1835-ben falusi birtokára Egregyre, majd Cegébe vonult gazdálkodni. 1839-ben Doboka vármegye Derékszék bírái közé választatott és 1841-ben főbírói állással tisztelték meg és ezen hivatalát 1848-ig viselte.

Ezen idő alatt kétszer tett hosszabb utazást Európa nyugati országaiban.

1848 kezdetén Doboka vármegye főispánja lett. Az 1848. évi pesti országgyűlésre képviselőnek választatván, az országgyűlésnek 1849 februárjáig egyik legszorgalmasabb tagja volt. Kossuth kormányzó gr. Wass Samut, aki jól beszélt oláhul és franciául, Erdélybe küldte Csányi Lászlóhoz, aki aztán Konstantinápolyba küldte követül, hova bujkálva Moldván át megérkezett. Innét a francia követ terve szerint tengeren Marseille-be és onnét Párizsba utazott.

Párizsban találkozott Teleki Lászlóval és Londonban Pulszky Ferenccel, akiktől további utasításait nyerte. Küldetésének fő célja volt, hogy a magyar hadsereg bármi úton minél több és minél jobb fegyvereket kapjon, valamint hogy

Fiume körül és a dalmát partokon egy kis tengeri erő is jó volna. Pulszky utasítása és tanácsa szerint a grófnak Amerikába kellett utaznia; ahonnét nagy mennyiségű fegyvert küldött Európába. Az alakítandó hajóraj toborzása körül az Amazonas torkolatánál Parma brazíliai városban terve nemcsak meghiúsult, hanem maga a gróf is nagy veszélybe jutott, melyből csak podgyásza hátrahagyásával gyors szökéssel menekülhetett meg.

1849. november 25-én már ismét New Yorkban volt és itt hallotta a szabadságharc katasztrófáját. Már ekkor annyira elsajátította az angol nyelvet, hogy az odaérkezett magyarok és amerikaiak közt tolmácsul szolgálhatott.

A 60-70 komáromi menekültek részére az ottani polgármester és társainak segélyezésével kört alakítva, házat bérelt és kinek-kinek képességéhez mért foglalatosságról gondoskodott. Ő volt a közbenjáró minden egyes magyar menekült ügyében; ő beszélt a nyilvános fogadásoknál.

New Yorkban ismerkedett meg Fornét Kornéllal és Molitor Gusztávval és ott fejlődött ki köztük ama hű barátság, mely csak a gróf halálával végződött. A legelőkelőbb körökben való időtöltések mellett a gróf a délelőtti órák nagy részét a Stillmann-féle hajógyár műtermeiben töltötte; hajóépítő munkás vagy tengerész akart lenni.

E tervét azonban nem valósíthatta meg, mert a tengeri kórság az első két évben még a kisebb kirándulásoknál is gyötörte, emiatt lemondott róla. Az ekkor fellépett kaliforniai aranyláz őt és társait is elfogta, oda irányozták pályájukat. Miután az arany ásásával nem boldogult, Fornét mérnökhöz csatlakozott, húzta a láncot és kitűzte a jelzőket.

Másfél év mulva visszatértek San Franciscoba, ahol Fornét mérnöki irodát nyitott és Wass mellette segédkezett. Nem sokára Molitor is megérkezett, aki Londonban ércészetet tanult és hárman egyesülten érctisztító gyárat alapítottak. 1855 végéig a gyárban 3 és fél millió dollár értékű arany olvasztatott és adatott ki rudakban; ezenkívül 2 és fél millió dollár értékű aranypénz veretett.

Xantus 1857-ben, mikor San Franciscoban gróf Wassék gyártelepét meglátogatta, így szólt: "Senki a magyar névnek több becsületet nem szerzett Amerikában, mint gróf Wass és társai." Azonban, miután a három úr közül egyik sem volt nagyszabású üzletember, az 1850-es évek végén vállalatuk teljesen megszünt.

1852-ben Fornét hagyta el Kaliforniát. 1853-54-ben gróf Wass járt itthon Európában és miután a vagyon és hitel leolvadt, kifáradva, elkedvetlenedve és elbetegesedve 1858-ban végképp hazaköltözött szülőföldjére.

1861-ben a felsőházban foglalta el helyét, ahol Fiume érdekében tartott figyelemreméltó nagy beszédet. Szorgalmas munkásságot fejtett ki különösen a Pompéry által szerkesztett Magyarországban és később a Pesti Naplóban, többnyire nemzetgazdasági, iparügyi sat. kérdésekben.

1861. december 20-án a Magyar Tudományos Akadémia választotta levelező tagjának és székét a passzát-szelekről tartott értekezésével foglalta el. Az 1860-as években élénk részt vett a fővárosi társaséletben és a földhitelintézet megalapításánál 1866-ban épp az a kerület küldte a képviselőházba, mely 1848-ban először választotta meg és e kerület képviselője maradt 1875-ig és híve volt a Deák-pártnak.

De munkásságának legjobb részét az iparvállalatok előmozdítására szentelte. Különösen két intézet volt, melyért éjjelét, nappalát áldozta: az újpesti hajógyár és az első magyar gőzhajózási társulat.

Utolsó három évét nagyobbára családja és gyámgyermekei társaságában gyógyítási kísérletek közt töltötte. Meghalt 1879. március 20-án Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémiában 1880. január 26-án Deák Farkas tartott fölötte emlékbeszédet.

Művei 

Két műve maradt fenn:

• Kilenc év egy száműzött életéből,
• Szárazi és tengeri utazások Nyugaton (Pest, 1861-62).