Wigner Jenő

Wigner Jenő és Alvin Weinberg

Wigner Jenő emléktáblája szülőházán, a Király utca 76. szám alatt

Wigner Jenő Pál (Budapest, Terézváros, 1902. november 17.^[1] – Princeton, New Jersey, 1995. január 1.) Nobel-díjas magyar–amerikai fizikus.

1963-ban fizikai Nobel-díjat kapott „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért.” [1] 1972-ben elméleti fizikai eredményeiért Albert Einstein-díjat kapott.

Egyike volt azon 1920-as évekbeli fizikusoknak, akik újjáteremtették a fizika tudományát. A generáció legelső fizikusai – Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger, és Paul Dirac, hogy csak hármat említsünk közülük – alkották meg a kvantummechanikát. A kvantummechanika egy kápráztató új világ volt, amely egy csomó új alapvető fizikai kérdést vetett fel. Többen követték őket, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolják, és újakat tegyenek fel, gyakran még összetettebbeket.

Wigner vettette fel a 20. századi fizika legmélyebb kérdéseinek némelyikét illetőleg ő is adott rá választ, ezáltal többek között bevezetve a kvantummechanikába a szimmetriák elméletét. Az 1930-as évek végén kutatásait kiterjesztette az atommagokra is.

1939 és 1945 között ez a generáció segített a világ újraformálásában. Ezúttal egy sokkal közismertebb világét: a hadseregét, az emberekét, az ideológiákét. Először azzal, hogy megmutatták, hogy az atombomba megépíthető, majd az érveléssel, hogy meg kell építeni az Egyesült Államokban, végül a bomba megépítésével.

Egyike volt a századfordulós Budapest híres zsidó-magyar tudósainak, akik közé Erdős Pál, Teller Ede, Neumann János és Szilárd Leó is tartozott, utóbbi vált talán legközelebbi felnőttkori barátjává. Neumann iskolatársa és tanácsadója is volt, róla később így írt: „a legokosabb ember, akit ismertem a földön.”

Életrajz 

Budapesten született a Király utca 76. szám alatti házban, Wigner Antal kunfélegyházai születésű kereskedő és a kismartoni születésű Einhorn Erzsébet gyermekeként.

1902-ben még nem ismerték a relativitáselméletet és a kvantummechanikát. A legjobb tudósok is a fizikát egy majdnem befejezett tudománynak gondolták, amelyben minden fontos dolgot felfedeztek, és amelyben már csak pár apró részletet kell jobban kidolgozni.

11 évesen tuberkulózisa volt, és hat hetet az osztrák hegyekben kellett töltenie anyjával egy szanatóriumban. Többnyire boldog gyermekkort tudhatott magáénak. A szülei harmonikus házasságban éltek, és nagyon szerette a lánytestvéreit. Sokat szeretett sétálni kiskorában.

Nem volt tuberkolózisa, szimplán tüdőgyulladással diagnosztizálták, de a szanatóriumi orvosok szerint azt is félrediagnosztizálták és eltúlozták a gyermek megfázását.

A Fasori Evangélikus Gimnáziumban Rátz Lászlótól, az odaadó tudóstól és tanártól tanulhatott matematikát, aki Neumannt is tanította. Fizikából a neves tanár, Mikola Sándor tanította. 1919. május 15-én áttért az evangélikus hitvallásra.^[2] Miután elvégezte a gimnáziumot, 1920-ban beiratkozott a Műegyetem vegyészmérnöki szakára, de 1921-től a Berlini Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait. (Ma Berlini Műszaki Egyetem.)

Lényegesebb, hogy a Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetéseit is látogatta, melyeken részt vettek olyan nagy tudósok, mint Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Nernst, Wolfgang Pauli és – nem utolsósorban – Albert Einstein.

Szilárd Leóval is találkozott a kollokviumokon. Szilárd szinte azonnal az egyik legjobb barátjává lett, bár személye mindvégig rejtély maradt számára.

A harmadik élménye Berlinben döntő fontosságú volt. A Kaiser Wilhelm Institutban dolgozott, és ott találkozott Polányi Mihállyal, aki Rátz László után a legfontosabb tanára volt.

Werner Heisenberg és Wigner Jenő (1928)

1925-ben visszatért Magyarországra, édesapja mellett dolgozott az újpesti bőrgyárban mérnökként, de végül visszatért Németországba, nem tudott ellenállni a berlini Kristálytani Kutatóintézet hívásának.

Az 1920-as évek végén beleásta magát a Heisenberg, Schrödinger és Dirac által fémjelzett kvantummechanikába Einstein helytelenítése dacára. Göttingenben a nagy matematikusnak, David Hilbertnek lett a segédje. Ez nagy kiábrándulás volt számára, mert Hilbert nem volt már szellemileg aktív. Rengeteg időt töltött a könyvtárban, és a fizikának szentelte magát.

1929-re publikációival széles körben felhívta magára a fizikusvilág figyelmét. 1931-ben adta ki Csoportelmélet módszer a kvantummechanikában című művét.

1930-ban az amerikai Princeton Egyetem Neumannal együtt felvette tanárai közé. Amikor Hitler hatalomra jutott Németországban 1933-ban, habár biztonságos helyet találtak Princeton-ban, (New Jersey-ben), mégis még fél évet Európában töltöttek utazással, tanulással, tanítással. Nála békésebb és szerényebb embert nem nagyon találhatunk, mégis mélyen sértette Hitler, és látta, hogy a vezér milyen veszélyes. Később, amikor többen megköszönték, hogy olyan jó ítélőképessége volt, mindig tiltakozott, mondván, nem kellett különösebb érzékenység ahhoz, hogy felismerje Hitler gonoszságát és veszélyességét; ahhoz kellett inkább speciális érzékenység, hogy valaki ne lássa.

Princetonban 1934-ben bemutatta húgát, Margitot a fizikus Paul Diracnak. Margit és Dirac összeházasodott, kettejük barátsága pedig elmélyült. Eltöltött valamennyi időt Einsteinnel is, aki Princetonba jött, az Institute for Advanced Study-ra.

A késő 1930-as években kiterjesztette kutatásait az atommagokra. Kifejlesztett egy fontos általános elméletet az atommagreakciókra. Ragyogó elméleti szakember (lásd például Wigner–Eckart elmélet), és ragyogó kísérleti szakember is volt, ezenkívül alaposan értett a mérnöki tudományokhoz is.

1936-ban Princeton nem alkalmazta tovább, emiatt a Wisconsini Egyetemre ment. Ott találkozott első feleségével, egy bájos fizikushallgatóval, Amelia Frankkel. De Frank 1937-ben meghalt, és bánatában el akarta hagyni Madisont. Princeton szeretett volna egy kitűnő fiatal fizikust, és sokan őt ajánlották. Ezért visszahívták és ő elfogadta, így ismét Princetonba került 1938-ban.

Bár meggyőződéses politikai amatőrnek tartotta magát, 1939-ben és 1940-ben nagy szerepe volt a Manhattan-projekt melletti agitációban, ami az atombomba megépíttetéséhez vezetett Hitler megfékezése érdekében. Azonban nagyon letörte az, amikor látta, hogy Hirosimára és Nagaszakira ledobták a bombát. Ugyanakkor védelmezője maradt az amerikai hadseregnek, mint választott hazájának hű polgára és továbbra is úgy gondolta, hogy az atombombára szükség volt.

1946-ban elfogadta a Clinton Laboratory (most Oak Ridge Nemzeti Laboratórium, Tennessee) kutatási és fejlesztési igazgatói állását. Mivel nem volt hivatalnok típus, egy év múlva visszatért tanítani és kutatni a Princeton Egyetemre.

Az 1950-es években elkeserítette Enrico Fermi, Einstein és Neumann halála. 1954-ben nyugtalanította egy hírhedt ügy, amikor Eisenhower elnök visszavonta a hidrogénbomba kifejlesztését ellenző J. Robert Oppenheimer nemzetbiztonsági engedélyét (arra, hogy a kormányhivataloknak dolgozhasson). Oppenheimer ellen az egyik fő tanú egyik régi barátja, Teller Ede volt.

1960-ban, amikor már a matematikai fizika nagy alakjai közé sorolták, betekintést nyújtott a matematika hatalmába legismertebb, nem fizikai tárgyú tanulmányában, a mára klasszikussá vált „The Unreasonable Effectiveness of Mathematics in the Natural Sciences” (A matematika ésszerűtlen hatékonysága a természettudományokban, online változatban is olvasható), melyben amellett érvelt, hogy a fizikai fogalmak eredete a biológiában és az észlelésben gyökerezhet, és hogy a szerencsés egybeesés, hogy a matematika és a fizika olyan jól kiegészítik egymást, ésszerűtlennek, megmagyarázhatatlannak tűnik.

1963-ban megkapta a fizikai Nobel-díjat. Elismerte, hogy sohasem gondolta volna, hogy ez megtörténhet, majd ezt fűzte hozzá: „Nem gondoltam volna, hogy valaha is úgy közlik a nevemet az újságok, hogy nem tettem semmi komiszat.”

Wigner Jenő, félévszázados távollét után, négyszer látogatta meg szülőhazáját. Először 1976 augusztusában jött haza az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghívására. Következő látogatása alkalmával, 1977-ben tiszteleti tagjává választotta az Eötvös Társulat. 1983-ban hazalátogatva felkereste a Paksi Atomerőművet is. 1987-ben megkapta az ELTE tiszteletbeli doktori címét, és a Parlamentben átvette Magyar Köztársaság Zászlórendjét (a fogadáson megkérte a cigánybandát, játsszák el kedvenc nótáját: Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs, csárdást is táncolt a zenére). Negyedik budapesti látogatása után Wigner erőnléte megromlott, nem vállalkozhatott további utazásokra az óceánon át. Amikor 1988-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta, már nem tudta személyesen megtartani székfoglaló előadását.^[3]

1995-ben Princetonban halt meg.

Személyisége

Híres volt finomságáról és körülményes udvariasságáról másokkal szemben.

Egyszer fiatalemberként a füvön feküdt egy városi uszodában Göttingenben, a német csillagász Heckmannal. Heckman látta, hogy a hangyák felmásztak jobb lábára és megcsípték. Heckman megkérdezte tőle, hogy miért nem öli meg a hangyákat. „Mert nem tudom, melyik volt” – válaszolta.

Egy alkalommal előadásának végén a hallgatóság egyik tagja jelentkezett, hogy feltegyen egy kérdést. Miután meghallgatta, majd ezt válaszolta: „A nevem Mr. Wigner”. A kérdező meglepetten, de elismételte a kérdését. Ugyanazt a választ kapta: „A nevem Mr. Wigner”. Végül a patthelyzetet sikerült valakinek feloldania azzal hogy rámutatott, milyen zavarban is volt mivel nem tudta a hallgató nevét. Túl udvarias volt ahhoz, hogy megkérdezze, így bemutatkozott annak a reményében, hogy megtudhatja.

Formális és kötetlen tudományos találkozókon, amikor valaki előhozakodott valamivel, gyakran megállította egyszerűen azzal: „Nem értem!”. Sose volt elbizakodott, sose félt, hogy bolondnak nézik.

Wigner Jenő emlékpad (Alsógöd-Városvédők Egyesülete)

Tudós létére meglehetősen babonás volt, nem állhatta, ha 13 számla volt a zsebében, és ha jó hírt hallott, azonnal lekopogta valamilyen fából készült tárgyon.

1992-ben, kilencvenévesen, közzétette emlékiratait, „The Recollections of Eugene P. Wigner” címmel. Három évvel később Princetonban érte a halál.

Élete végéhez közeledve gondolkodásmódja filozofikusabbá vált. Memoárjában ezt írja: „Az élet teljes jelentése, minden emberi vágy együttes értelme, egy olyan alapvető rejtély, ami meghaladja felfogóképességünket. Amíg fiatal voltam, dühös voltam a dolgok ezen állása miatt. Mára megbékéltem vele. Még megtiszteltetésnek is tartom, hogy közöm lehet ehhez a rejtélyhez.”

Kisbolygó Wigner Jenőről 

Az 2001. január 1-jén két magyar csillagász által (Sárneczky Krisztián és Kiss László) által fölfedezett kisbolygót Wigner Jenőről nevezték el (75570 Jenőwigner).