Aranyosi Ervin: Csere-bere gondolatok
Mit kellene cserébe adnom,
hogy neked jusson, s nekem is maradjon?
Adok, kapok, hát erről kéne szóljon?
Elég szeretnem, hogy szíved válaszoljon?
Hát tényleg erről szólna csak az élet?
Adok, kapok, és folyton csak cserélek?
Nem szólhat inkább az önfeledt csodáról,
mikor csak nézel, s az élet elvarázsol?
Ha csak azért élsz, mert jól érzed magad,
s vágyod, legyen örök ez a szép pillanat!
Mikor szeretet költözik szívedbe,
s örömöt okoz egy kis virág, egy lepke.
Vagy csak a kék ég, s ragyogó szép Napod
megmosolyogtat, mert ma is megkapod!
Talán nekünk is úgy kellene adnunk,
elvárás nélkül! A küzdelmet feladnunk?
Csak álmodozva, élvezve a létet,
szeretni napfényt és csillagos sötétet!
Tán adni kéne, cserébe nem is várva!
A lelkünk kincsét mástól el nem zárva.
Nyílt szívvel adni, hogy más is hozzáférjen,
hogy mindenki jót várjon, jót reméljen!
Lelkünkben van egy csodálatos kincsünk,
kell, hogy magjából naponta szertehintsünk!
Szétszórva azt, engedni, hogy kikeljen,
lelkünk naponta csodát ünnepeljen!
Nem lenne szükség a csere-berére,
nem volna igény munkára, munkabérre!
Hiszen a jóból mindenkinek jutna,
mivel a lélek teremteni tudna.
Hiszen a világban bármi megteremne,
s mi meg végre örömöt látnánk benne!
Szeretetet és víg mosolyt cserélnénk,
s nem rabszolgaként, de angyalokként élnénk!
Meglelhetnénk az értelmét a létnek,
nem menne annyi ember el cselédnek.
Nem uralhatna senki másik lelket,
eggyé válnánk, kik folyton ünnepelnek.
Az ember végre emberül szolgálna,
ha magáért, s világáért kiállna!
Aranyosi Ervin © 2019-03-04.
Kommentáld!