Boldog emlékű unokabátyámnak, Áronnak,
aki csak röviden mesélhetett, soha többé nem
tiporhatott ösvényt imádott erdélyi havasai hátán.

Derű bolyong, bánat virraszt.
Az éj lakói ugyanazt
a lidércálmot pergetik
szemem elé s én hajnalig
űzöm a káoszt, hangzavart:
látom ismét a D o n - k a n y a r t.

Ez volt a borzalmak tele.
Oly' népnek vagyok gyermeke,
kit ezredéves átok ver:
idegen kézben játékszer,
hát kedve szerint csűr-csavar.
Ez az átok szült, D o n - k a n y a r.

Újra éled az iszonyat.
Az emlékek nem alszanak.
Mesél, mesél, ki visszatér ...
s már rám borul a messzi tél,
csontkarjával gyötör, sanyar.
Elém vetíted, D o n - k a n y a r.

Az ismeretlen, puszta táj,
hol bőven arat a halál,
a fagyhalál, az éhhalál ...
farkas üvölt s undok sakál
félig holtak húsába mar.
Kegyetlen gyilkos, D o n - k a n y a r.

Ártatlan lelkek kúsznak ott
a szűz hóban. Járatlanok
az utak. Semmibe vezet
az ismeretlen rettenet.
Dühödt szél hóvihart kavar.
Rút sírjuk leszel, D o n - k a n y a r.

Néha előragyog a Nap,
a csonkok térdre hullanak,
felsejlik a halleluja,
közéjük száll az ég Ura -
de a fagy inakat csavar ...
úr csak te lehetsz, D o n - k a n y a r.

Egybefolynak már a napok,
gyomor kenyérért csikorog,
kiről lerohadt a kabát,
remény nélkül adja magát
a hónak át és csakhamar
elnyeled őket, D o n - k a n y a r.

Megszűnik itt a múlt, jelen,
a szenvedés időtelen.
Tudatuk lassan elapad,
a hókristály arcukba csap,
már senki semmit nem akar ...
nihil tölcsére, D o n - k a n y a r.

Csak előre! Aki megáll,
átöleli a fagyhalál.
Fagyott a kéz, fagyott a láb,
az orr fagyottan csak levál
helyéről. Elgurul hamar.
Kínok háza vagy, D o n - k a n y a r.

Itt nincs segítség, nincs tanács,
pőre talpon se rongy, se más,
nincs cél, nincs vágy. Menetelés
közben fakérget vág a kés
s nem érzik már csípős, fanyar
keserű ízed, D o n - k a n y a r.

És mégsem győzöl teljesen!
Kéz, láb nélkül, sebhelyeken
takarót hordva, visszajött
pár élve maradt, megtörött
lelkű, hírt hozó gyászmagyar.
Élő csodák ők, D o n - k a n y a r.

Ezért éber az éjszakám.
Ne álmodozz te sem, hazám!
Ébredj s a múlt kárán okulj!
Vétkekbe vissza sose hullj!
Tisztán lásd, mit rejt, mit takar
szemfedővel a D o n - k a n y a r!

Nem szolga vagy! Szabad maradsz,
ha önmagadra számítasz!
Büszke saját múltadra légy,
példát erényeinkről végy!
Kit nem más köpenye takar,
nem bír azzal a D o n - k a n y a r.

Ne a különbséget keresd!
Fajod, bőrszíned, Istened
magánügy. E g y s é g az erő.
Szabad csak az, ki egyenlő
eséllyel indul. Halld, magyar:
ezt üzeni a D o n - k a n y a r.

Az egyesülés - hatalom.
Széthúzás ügyes alkalom
idegen kézért esdeni.
Ma országot kell menteni!
Űzd el, ki megoszt, szétzavar!
Bús vége, lásd a D o n - k a n y a r.
Hajnalodik. Reményem ég
s hitem bíztat: tanulni még
nem késő. Ezt a nemzetet
múltra építve menti meg
a nép, mely él s jövőt akar!

Mementó maradsz, D o n - k a n y a r.

1943.