Aranyosi Ervin: Mi a dolga az embernek?
Kis falumban, Budapesten,
egy szép nap a Földre estem,
lepottyantam magas égből,
ám nem tudtam még, mi végből.
Mi a dolga az embernek?
Vannak, akik célra lelnek?
Van, hogy utat keresgélnek?
Van, hogy keseregve élnek?
Amíg utad nem találod,
addig várod a halálod,
addig csak a túlélés hajt,
hogy elkerülj minél több bajt!
Ez lenne az élet célja?
Hogy az ember végig sírja?
Ezért nem kell leszületni,
csak, ha szeretsz feszült lenni.
Én a célom megtaláltam,
sok ember él a hazámban,
szemeiket nyitogatom,
nézzenek ki az ablakon!
Hallgassanak szép szívükre,
legyen vágyuk lelkük tükre,
akarjanak merni, élni!
A haláltól nem kell félni!
Egy iskola az életünk
és amikor ráébredünk,
hogy csupán tanulni jöttünk,
eloszlik a köd fölöttünk.
El kezdünk majd tisztán látni,
egymással is jobban bánni!
Vágyainkat végigvinni,
az életvízéből inni.
Szeretni kell megtanulnunk,
s nem akadály ebben múltunk,
a jövőtől sem kell félni,
mindig csak a mában élni.
Mindőnknek van küldetése,
nincs a sorsunk kőbe vésve.
Gondolattal alakítjuk,
ahogy magunkat tanítjuk.
Ha meglelem küldetésem,
rögtön saját sorsom élem,
onnantól csak rajtam múlik,
létem mily hosszúra nyúlik.
Mert míg engem cél vezérel,
Isten támogat kezével,
megad mindent, mire vágyom,
s én teremtem a világom!
Aranyosi Ervin © 2019-11-15.
Kommentáld!