AZ ALMÁSI BARLANG, AHOGY ORBÁN BALÁZS LÁTTA :

AZ ALMÁSI BARLANG VAGY „CSUDÁLÓKÓ” BEJÁRATÁNAK LÁTKÉPE.

A barlang előtermét, s az ezzel két főfolyosó által egybefüggő első osztályt elhagyva, majd szük folyosóvá szorul, majd ismét tekintélyes termekké tágosul; most egyenesen megy, majd felhág és lelejt; talaja most sima, majd szikla darabok által van elöntve, falai és főlepe a felolvadt mészkő lerakodványának fehér leplével van bevonva, mely a fáklyák fényénél ragyogóan tündököl, sok helytt szépidomu csüngvények (stalaktitok) ékítik a szikla-kupolák kongó üreit.

A 9-ik számu teremben van az ugynevezett Függőkő, egy a főlephez tapadott nagy szikla-darab, mely alatt csak meghajolva lehet áthaladni. Ha ez megunva függő helyzetét egyszer lezuhanna, egészen eltorlászolhatná a tovább hatolhatás utját, mikor aztán a barlangnak igen érdekes belső része is el lenne zárva.

Minél beljebb hatol a vándor, a barlang folyosója annál inkább egybeszorul; annyira, hogy sok helyen csak térden csuszva lehet áthatolni. Csak kevesen hatolnak be a 15-ik számmal jelölt osztályba, hova oly szük, kürtőszerüleg felmenő ut vezet, hogy azon csak kigyó módjára csuszva lehet behatolni. Itt fris forrás buzog fel, s az üreg oldalát alkotó szilárd homokkőből kis kerék idomu fatytyu carniol, jáspis, achát, s más köveket lehet kifeszíteni. Ide már keveseknek van bátorsága behatolni, s az eddig jövők többnyire felirják neveiket a szikla oldalra, mint bátorságuk bizonyítványát, s oly jól esett ott sok ismerősnek, s még nőknek is nevét találnunk, mert azok emlékével mint egy megnépesült ezen titkos üregnek félelmes magánya.

E barlanghoz sok regét köt a néphit. Dáriusnak elrejtett kincsét is itten keresi; e barlang titkos meneteit tündérekkel s törpékkel népesíti s a hamelaiakon boszut álló büvész, sipjával elcsalt gyermekeiket föld alatti utakon egész idáig hozza, kik aztán az erdélyi szászok eldődeiként települnek le.*

De ezen mulattató regéknél sokkal érdekesebb azon történelmi okmányokon nyugvó bizonyosság, hogy ezen csaknem megközelíthetlen s nehány elszánt ember által könnyen megvédhető hegyszoros közé zárt barlang, tatárdulások alkalmával sokszor nyujtott biztos menhelyet a lakóknak. Néphagyomány szerént egykor a tatártábor egész idáig nyomult, de a barlangba huzódott székelyeket biztos védhelyükön megtámadni nem mervén, kiéheztetés által akarták önmegadásra szorítani. Tábort ütött azért a tatár a Mál oldalában; már elfogyott élelme a szegény bennszorultaknak, de el a tatároké is, kik a feldult vidéken nem tudták magukat élelmezni, midőn egy elmaradott leánynak (vénleány) azon elmés ötlete támadt, hogy a megmaradt kevés lisztet hamuval egybe kevervén óriási pereczet gyurt s azt szép pirosan kisütvén, hosszu rúdon felmutatta az éhező tatároknak, kik is látván, hogy azoknak még élelmök van, visszavonultak. Ekként az elmés ötlet megmenté a szegény ostromoltakat. (E regét Gerando is emliti.)