Utunk során találkoztunk ezekkel a szép fenyőkkel, tudjátok nekem ők nagyon kedves fáim, habár itt nem nyúlnak szinte égig, mint szoktam említeni Tündérországban (Székelyföldön).

Talán azért is annyira kedves nekem, mert az én drága jó édesapám minden évben gyermeki ártatlansággal várta és ragyogó szemmel nézte Szent Karácsony Éjjelén a karácsonyfát, amin akkor még , a mostani színes égők helyett gyertyák sárga kis lángocskái sugározták felénk a Kis Jézus szeretetét !

De találtam egy leírást a fenyőkről és a gyergyói székely emberekről, népi hiedelmekről:

A gyergyói települések növekedése a XVIII-XX. században kezdődött meg. Lassan eltűntek a medencéből az erdőfoltok, egyes mocsaras területeket lecsapoltak, és végleges mederbe terelték az össze-vissza kószáló folyóvizeket.

"A gyergyói székelynek szűkösen terem a földje, gyenge füvet hajt a legelője, számára a megélhetést többnyire az erdő biztosítja. Az erdőből arat a székely - mondották a hegyvidéki életet távolról szemlélők.

Hajdanán, ha a szükség úgy kívánta, tutajjá ácsolva, a Maros fortélyát megzabolázva, messzi földre is elszállította fáját. A gyergyói tutaj, mint szállító alkalmatosság az erdélyi tutaj-kereskedés legnagyobb úszóépítményeként vonult be a szakirodalomba.

A gyergyói fenyő, ahova csak eljutott, nagy keresletnek örvendett, mert a gyergyói havasok kietlen szikláin termett fenyő, a helyi szóhasználat szerint "inkább nyúlik, mint telik". Ez azt jelenti, hogy a meredek hegyoldalakról lefutó eső, a fenyő kövekbe kapaszkodó gyökereinek csak kevés vizet tud biztosítani. Ha ráadásul még tömött is az erdő, a fák csak a hegyükön tudnak ágakat ereszteni. Ez pedig hosszú, bogmentes deszka hasítását teszi lehetővé.

A fa gyakorlati hasznosítása mindenkor a kivágásával kezdődött. A régi emberek tisztelték és becsülték környezetüket, és nagy alapossággal kémlelték ki az élővilág titkait.

Ma már szinte hihetetlennek tűnik, hogy valaha a fa kivágása előtt a favágó letérdelt előtte, kérlelve a fa szellemét, hogy bocsássa meg tettét. S cselekedetének valamennyi mozzanatát, egy kioltott életnek kijáró tisztelet jellemezte.
Nagyon jól ismerték azt is, hogy melyik a legmegfelelőbb időpont, amikor érdemes a fát kivágni.
Azt tartották, hogy akkor kell kivágni, amikor a legkevesebb víz van benne, s ez újhold idején van. Az akkor vágott fa a lehető legalacsonyabb nedvesség tartalmú, a további szárítás könnyebb, s később nem "veteszkedik" (nem változtatja alakját).

Hajdanán az újszülöttet is mindig megmutatták egy fiatal, életerős fenyőfának, és sorsközösségre bízták vele, mondván, hogy úgy gyarapodjon testileg-lelkileg, mint a fenyő, amelyet a gyermek sorsmutatójaként figyeltek és tiszteltek.

Ugyanakkor a székely ember udvarára nem ültetett fenyőt, mert hite szerint, igazi hazájából kiszakítva, a fenyőnek kínos az élete."