Kölcsey Ferenc síremléke Szatmárcsekén

A Gerendai Antal tervezte hat köroszlopos, felül párkánnyal egybefogott síremlék közepén hasábtalapzaton áll egy Kölcsey feliratos, címeres urna. A költő testét a visszaemlékezések szerint 1838. augusztus 25-én abba a kriptába temették, ahol öccse, Kölcsey Ádám aludta örök álmát. Azt beszélték, hogy Bécs mérgeztette meg, mert Kossuth útját egyengette. Halála után két évvel a faluba érkezett 24 vasas német a sírt kihantolta, de a koporsóban nem találtak felségsértést, hazaárulást bizonyító iratokat. Petőfi 1847. július 17-én a Kerényi Frigyeshez írott Uti levelekben ezt jegyezte fel: "...Badalóval csaknem szemközt fekszik innen a Tiszán Cseke, és a csekei temetőben Kölcsey Ferenc. Tavaly ősszel egypár hétig laktam itt, s meg-meglátogattam a szent sírt, melyben a legnevesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, mégcsak fejfa sincs, melyre neve volna fölírva; de nincs is rá szükség mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve. Csendes a táj; a városok, a nagy világ zaja nem hangzik idáig. A nagy férfi sírja körül csak a szellő rezegteti a tövisbokrokat, a tövisbokrok virágain vadméhek donganak, s távol az andalgó Tisza halkan mormolja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja. .."

Kölcsey Ferenc 1790-ben született Sződemeteren, 1838. augusztus 24-én hunyt el Csekén. 1815-ben került ide az öröklött birtokra és rövid megszakításakkal haláláig itt élt. A reformkor első felének kiemelkedő alakja levelezett Kazinczyval, Szemere Pállal, Wesselényi Miklóssal, Kállai Ferenccel, a kor szinte minden jelentős személyiségével. Az irodalmi érdeklődésű jurátusok és patvaristák (joghallgatók és ügyvédbojtárok) miatta jöttek a kis faluba.

Kölcsey életművének nagy részét itt alkotta: 1823. január 22-én itt írta a Himnuszt, amely Erkel Ferenc zenéjével nemzeti himnuszunk lett; valamint Zrínyi dalát, Zrínyi második énekét, A szatmári adózó nép állapotáról c. művét és a Parainesis Kölcsey Kálmánhaz c. szellemi végrendeletét.

Petőfi Sándor nagyari tartózkodása idején 1846. október elején Csekén is vendégeskedett, itt írta a Borús, ködös őszi reggel..., Az én képzetem, Ereszkedik le a felhő, Ha szavaid megfontolom című verseit.

1856-ban valószínűleg közadakozásból, a nagyari Luby család kezdeményezésére egyszerű, derékba tört oszlopot emeltek a sír fölé, ami a költő életék tragikus végét jelképezte. Állítólag 1936-ban a hantot ismét felbontatta a végrendeletet kereső Kölcsey- rokonság. 1938-ban végre nyugalomra talált az életében és holtában is hányattatott sorsú költő: a mátészalkai Kölcsey Társaság halálának 100. évfordulóján exhumáltatta a földi maradványait, és a féhér márványból készült klasszicista síremlék kriptájában helyezte örök nyugalomra.