SZEN TIVÁN ÉJI RÓZSASZÁLAT NYÚJTOM ÁT NEKTEK SZERETETTEL !!

SZENT IVÁN ÉJ titokzatos értelmű és hatású népi virrasztás: A FÉNY, AZ ÉLET, A SZERELEM, A TERMÉKENYSÉG ÜNNEPE.

Valaha az embernek két ünnepe volt.
Télen a leghosszabb éjszaka vége, nyáron a leghosszabb világosság nappala.

Amikor az ember még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta támogatni a sötétséggel vívott harcában.

A nyárközépi füstölés eredetének magyarázatához tartozik a középkori pogány szlávok nyári napforduló ünnepe is, amikor nagy tüzeket gyújtottak a fás, bokros vízpartokon, és először csak énekeltek, ettek-ittak a tűz körül, majd az éjfél közeledtével feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast a szertartásban.

Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gyűjtötték össze a tüzelőt a Szent János-éji örömtűzhöz. Azt gondolták, hogy aki nem járul hozzá a közös tűzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás, különösen a kendere marad csökött. A tűz átugrálásával pedig a növények növekedését próbálták meg serkenteni.

Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a nyárközépi tűz fölött. Amikor aztán a lángok lelohadtak, minden pár kezet fogott, és háromszor átugrott a tűzön.
A hagyomány szerint akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben is.

A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották.
A hamuját a földekre szórták, hogy távol tarsa a kártevőket.
A félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől, az elszenesedett kisebb gallyakat pedig előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására.

Szintén általános volt a nyárközépi tűzben megégett gyümölcsök gyógyító erejébe vetett hit.

Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt.
A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy.

A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány.
Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik.
Aki viszont mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket.
A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották.
A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre.
Más források szerint abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja azt az ember elől, de az is lehet, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mert nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.