A mosómedve (Procyon lotor) egy közismert, csíkos farkú és jellegzetes banditamaszkot viselő mindenevő, amely remekül alkalmazkodott az emberek közelségéhez. Eredetileg Amerika lakója, de elvadult példányai Európa területén is életképes populációkat hoztak létre. Ami a nevét illeti, táplálékát valóban szokta tisztogatni, de a medvefélékhez nincs szorosabb köze.

A mosómedve alapvetően éjszaka aktív, magányos faj. A nappalt általában összegömbölyödve tölti a fák biztonságos lombkoronájában (lévén kiváló mászó) vagy egy sziklahasadékban. Emellett nagy eséseket is képes elviselni. Ugyan elég ritkán megy vízbe, kiváló úszó, és bár a talajon rendszerint lassan döcög, meglepően gyors, akár 25 km/h-s sebességű futásra is képes. Hallása kiváló, látása éjszaka sem hagyja cserben.

Egy példány rendszerint egy 1-3 km-es átmérőjű területen mozog, amely átfedésben lehet más egyedek zónáival is. A territorialitás csak táplálékban szegény vidékeken jellemző. A hímek területe rendszerint nagyobb a nőstényekénél.

A mosómedve nem válogatós, bármit elfogyaszt. Gyakran fogyaszt növényi terméseket és magvakat (például makkok, bogyók, vadcseresznye, vadszőlő, datolyacseresznye stb.), olykor a mezőgazdaságban termesztett növényekre is rájár (barack, dinnye, szilva, citrusfélék, olykor gabona). Amennyiben állati eredetű táplálékot fogyaszt, étlapján többek között ízeltlábúak, halak, rágcsálók, kétéltűek és tojások szerepelnek. Az emberek közelségét is kiaknázza: rendszerint átkutatja a szemetet, olykor kiborítva a tárolókat, hogy különféle maradékok és más kidobott ételek után nézzen. A gazdag tápláléklelőhelyen több példány is összegyűlhet. Az eledelt ügyes mellső mancsaival fogja meg és veszi a szájába, olykor megtisztogatva azt.

Telente nem alszik téli álmot, bár hidegebb vidékeken hosszabb inaktív periódus figyelhető meg. Mivel az életfunkciók nem lassulnak le, az állat zsírtartalékait használja fel. Őszi tömegének akár felét is elveszítheti egy tél alatt.A számos ragadozó (sasok, prérifarkasok, farkasok, baglyok, kígyók stb.) által pusztított mosómedvék példányszáma a 20. század elejétől kezdve rohamosan növekszik, köszönhetően a faj rendkívüli alkalmazkodóképességének. Ezen a tendencián az sem változtatott, hogy az európai telepesek kezdettől fogva vadászták prémje miatt, az 1920-as években pedig egyenesen divatba jött a mosómedve bunda. A mai napig tenyésztik szőrméjéért. Több kísérlet történt a faj háziasítására, ám kiskedvencnek nem igazán alkalmas, mivel hajlamos kárt okozni a környezetében