Götz János (Hercegkút, 1941. július 5. - Róma, 1971. december 13.) magyar szobrászművész


Rövid, értékes életpálya
Götz János szobrászművészről

Akik a Városmajori Múzeumban megállnak vörösrézből domborított stációi, vagy a Központi Papnevelő Intézetben elhelyezett megrendítő feszülete előtt, vajon sejtik-e, hogy ezek a művek egy fiatalember művészi alkotásai? Köztéri művei Budapesten kívül hazánk több városában őrzik emlékét, és több szobra került a Magyar Nemzeti Galériába, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumba, a zalaegerszegi Göcsej Múzeumba, és még számos magángyűjteménybe. Az 1941-ben született és 1971-ben, fiatalon elhunyt művésznek a neve is kimaradt a lexikonokból!

A Vigadó Galériában nyílt kiállításon megdöbbentő volt hallani Wehner Tibor művészettörténész megnyitó szavait a közönyről (vagy szándékos elfelejtésről), mely Götz János rövid, de termékeny pályájának kísérője volt. A Magyar Nemzeti Galériában 1973-ban rendezett kiállításon elhangzott ugyan, hogy a kritika és a művészettörténet feladata az "oeuvre elemzése és értékelése", de azóta huszonnégy esztendő telt el, és átfogó számvetés máig sem történt.

Götz János hercegkúti születésű, nehéz paraszti körülmények között felcseperedő fiatal gyermek volt, amikor a Szabad Föld hirdetése nyomán 1956-ban jelentkezett a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium kollégiumába. Felvették. A paraszti létből kikerült, ügyes kezű fiatalember behozta lemaradását szinte minden téren. Egy év múlva már a reneszánsz szobrászatot tanulmányozta. A gimnáziumban Martsa István volt a mestere, aki Ferenczy Béni növendéke volt. A főiskolán nehezebb volt a helyzete, de addigra már kialakult benne művészi pályájának útja, terve. Nyaranta hazament, segített családjának a mezei munkában. A paraszti munka mellett szobrokat faragott. Főiskolás korában az egyházi művészet felé fordult. A falusi élet, a templomba járás és az ünnepi szokások benne éltek. Vonzotta a szakrális művészet azokban az időkben, amikor az csak "ártalmára" lehetett. Ismert szobra Szent Borbáláról készült a Városmajori templomba; Madonnáját Balatonalmádi számára készítette.

A Vigadóban rendezett életmű-anyagból kiemelkedik felesége portréja, az Anya gyermekével, a Hajnal, a Testvérpár, az Élet, és a családját megörökítő művek.

Életművének gondozója, felesége, Jándi Zsuzsa festőművész, két gyermekük édesanyja példás gonddal őrzi a hatvanas-hetvenes évek ígéretes tehetségének műveit. Wehner Tibor értékelése több évtized csend után méltán segíthetne egy rendkívüli tehetségű művész elismertetésében.