A keblünkről letiltották,
Leszaggatták a három színt;
Keblünkről beljebb vándorolt:
Befogadták a szíveink.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Lesz jel, eszünkbe juttató:
Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk,
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.
Hogy az életünk sivatag,
Hogy vérbemártott kép a táj,
S a testnek a letépett tag
Utána sír, utána fáj.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Míg lesz magyar szív, dobbanó:
A keblünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Keblünkről beljebb vándorol,
Befogadják a szíveink.
E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!

1919 július 14

Reményik Sándor : Három szín c. versével köszönöm szépen a videot Zsuzsika.

Válasz

Reményik Sándor: Segítsetek!


Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Segítsetek rajtunk, mert elveszünk!
A szívünk úgy ég, mint a kriptaláng,
És kongó siralomház kebelünk.

Hu fiaink a börtön fenekén,
Lányaink arca, mint vászon fehér,
Osz bölcseink dicsérik a halált,
S boldognak mondják, kit hamar elér.

Nap-nap után új vándorcsapat kél,
Kiket az otthon sóhajtva ereszt el,
És megjelölve minden magyar ház
Egy nagy, kiáltó, fekete kereszttel.

És nap-nap után utcáink kövén
Rémes tompán a koldusbot kopog,
S tanyáznak ezerszámra künn a réten
A novemberi hajléktalanok.

S elterjeszkedik benn az idegen,
A szava hozzánk dölyfös és kevés,
A büszkének: bilincs és puskatus,
És a könyörgonek: arculverés.

És elfogyunk, miként az olvadó hó,
Népünk elpárolog és szertehull.
Féléve még ez a város* magyar volt,
Ma félve csendül a szó magyarul.

A szívünkön egy új Haynau tipor,
A piactéren egy új Geszler-kalap,
És nincsen, aki megsüvegeli ?
De nincs, ki beleloné a nyilat!

Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Gyujtsetek fegyvert, ágyút, katonát!
Ne adjatok a nagyvilág szavára!
Elhagyott bennünket a nagyvilág!

És te, vezér, te legeslegelso,
Kinek kezében kard van, jojj te, lásd,
Imádkozással ejtjük a neved,
És várunk, várunk, mint a Messiást!

Legenda vagy itt: mese, fogalom,
Aranyvitéz és máltai lovag.
Sereged: a Csaba vezér serege,
Bosszús titánok és táltos lovak!

Tehozzád küldöm ezt a szózatot,
Tán hattyúdalom, végso énekem,
Mert rám is lesnek, lesnek a poroszlók,
És nincs mit félteni az életen!

Tehozzád küldöm ezt az énekem,
És hiszem, hogy a szívedbe talált,
Én, az utolsó velszi énekes,
Én Erdély földjén az utolsó bárd.

* Kolozsvár
(Trianon után)

Válasz