A legveszélyesebb sugárzás is elérte Hazánkat !

Csernobili atomkatasztrófa

A csernobili atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor a Szovjetunió tagállama) Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki után a legsúlyosabb katasztrófa. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, kb. 200 000 embert kellett kitelepíteni. A radioaktív hulladék kb. 60%-a Fehéroroszországban hullott le.

A katasztrófa és Magyarország

Bár a szovjet vezetés próbálta eltitkolni a katasztrófát, de rövid időn belül első ízben Svédországban kezdtek radioaktív felhőket észlelni, amelyek délkeleti, tehát a Szovjetunió irányából érkeztek. Ettől kezdve már nem lehetett sokáig eltitkolni a balesetet.

A KFKI néhány munkatársa a katasztrófát követő délelőttön egy utcai telefonfülkéből több budapesti és megyeközponti óvodát, bölcsődét hívott fel telefonon, figyelmeztetve a pedagógusokat, hogy „olyan erős a nap sugárzása, hogy az veszélyes lehet a gyerekekre”. Az óvodákból terjedt aztán tovább suttogva a figyelmeztetés.

Április 28-án Bedő Iván, a Magyar Rádió hírszerkesztőségének turnusvezetője a BBC híre alapján bejelentette a katasztrófát a Rádió 21 órai híradásában. Az adást a felsőbb vezetés letiltotta, Bedő pedig büntetésben részesült.

A többi európai országban bevezetett beutazási tilalom miatt magyar kamionosok fuvarozták az árut a Szovjetunióból, sokaknak Kijeven át vezetett az útja. A legtöbben számottevő sugárdózist kaptak az út folyamán, sokan pár éven belül meghaltak. Az okok azonban nem mutattak ki egyértelmű összefüggést a következményekkel, mivel a rekonstruált útvonalak alapján egy kamionsofőr többlet rákkockázata 7,5×10−4%-osnak adódott. Tagadhatatlan, hogy az említett kamionsofőrök feltűnően korán haltak meg, azonban ezek között többségében a sugárzással összefüggésbe nem hozható tényezők is akadnak.

Magyarországon az 1986-ban kapott többletdózis 0,2 mSv volt (összehasonlításul: a háttérdózis átlagosan 3 mSv/év), mely megfelel 10 mikrorizikó kockázatnak (ennek jelentése: 1 millió, ennek és csak ennek a hatásnak kitett ember közül 10 halálát okozza az adott behatás; természetesen ez csak elméleti definíció), mely kb. fél doboz cigaretta elszívásával egyenértékű. (ld. Marx György: Atommagközelben, 215. o.)

A környező szocialista országok irányítói a szovjet nyomás miatt általában a titkolózás mellett döntöttek, de a nemzetközi hírügynökségek beszámolói után végül mindenütt hírt adtak az atomerőműbalesetről, viszont megpróbált nyugtatgatni (félrevezetni) a lakosságot, hogy a szovjetek urai a helyzetnek, így a lakosságnak nincs félnivalója, bármit ehet, ihat és járhat a szabadban. Sokan viszont (főleg az ország nyugati felében élők) jugoszláviai és ausztriai rádiókon, vagy külföldi rokonokon keresztül értesülve a baj igazi mértékéről megtett a maga védelmében óvintézkedéseket. Tipikus példája volt ez a kommunista rendszer ideológiájának, hogy a Szovjetuniót és a kommunista eszmét tökéletesnek és hibátlannak tarthassák mindenáron, melynek lelepleződéséhez és bukásához ez a katasztrófa nagyban hozzájárult. Kijelenthető, hogy nyugati országban (mint például az USA-ban Teller Ede javaslatára) csernobili típusú, azaz RBMK-reaktor nem épülhetett, üzemelhetett, és a baleset során elkövetett szabálytalanságok sem fordulhattak volna elő.

Romániában egyes óvodákban és iskolákban jódtablettákat osztottak ki. (A nem radioaktív jód beépül a pajzsmirigybe, így mintegy kiszorítja onnan a légkörből belélegzett radioaktív jódot.) Érdekes tény, hogy az osztrák hatóságok a katasztrófáról értesülve megtiltották a magyar termékek (főleg élelmiszerek) kivitelét a határon, mivel azt szennyezettnek vélték (a Szovjetunióval való szomszédság miatt). A Kárpátok védő hatásának és a szélnek köszönhetően azonban Ausztria területegységre vetítve nagyjából kétszeres dózist kapott, mint Magyarország.

Az Egyesült Államokban a Reaktorbizottsági Tanács már a 40-es években rájött, hogy a grafitmoderátoros reaktorok üregtényezője pozitív, azonban az információt hadititoknak nyilvánították, a szovjet tudósok csak a Csernobili reaktorok építésének idején ismerték fel ezt a problémát.

Csernobil katasztrófa

1986. április 26-án történt a csernobili atomerőműben a baleset. Ez volt az eddigi legnagyobb nukleáris energia katasztrófa a történelemben. A robbanás a csernobili atomerőmű negyedik blokkjában történt, mindössze 120 km-re Ukrajna fővárosától, Kijevtől, közel a fehéroroszországi határhoz.

Abban az időben a csernobili atomerőmű volt a legnagyobb a világon. A szovjet hadsereg egy stratégiai katonai programnak szánta. A tényleges balesetet több tényező véletlen egybeesése okozta. Amellett, hogy a reaktor nem rendelkezett korszerű biztonsági rendszerrel, az automatizálás is alacsony szintű volt. Április 26. végzetes éjszakáján egy kísérlet folyt, amelynek meg kellett volna vizsgálni a turbógenerátor egység inerciális tartományát. A túlforrósodó üzemanyag okozta a generátor felszínének megsemmisülését.

Helyi idő szerint 1:24-kor – 40-60 másodperccel a kísérlet megkezdése után – két hatalmas robbanás történt. Egyes vizsgálatok szerint az összes abszorbeáló rúd levétele a reaktor aktív zónájában, valamint a reaktor növekvő energiakapacitása miatt a szerencsétlenség elkerülhetetlen volt. Feljegyezték, hogy a biztonsági rendszerek kikapcsolva, vagy üzemen kívül voltak a kezdeti robbanáskor, a gőz és a hidrogén robbanása a magasba emelte az 1200 tonnás reaktort, ezzel tönkretéve a tetőt. Néhány másodperc múlva jött a második robbanás. Több független tanulmány szerint míg az első robbanás normális volt (kémiai), a második robbanás az égő neutronok gyors láncolata volt a nukleáris robbanás jellemzőivel, csaknem 0,3 kilo tonna erejű (kb. 300 tonna TNT-vel megegyező). A szemtanúk szerint az első robbanást piros lángok, a másodikat pedig világoskék lángok követték, ami után egy gombafelhő emelkedett a reaktor fölé.A nukleáris katasztrófa is véletlen egybeesés volt és a reaktort is le kellett volna állítani mielőtt a kísérlet elkezdődhetett volna. Ezt azonban elhalasztották kilenc órával, mert a közelgő május elsejei ünnepségek miatt teljesíteni kellett a villamos energiatermelési tervet. Ez a késedelem azt jelentette, hogy a kísérletet egy másik műszaknak kellett megkezdenie, nem pedig annak, amelyik előkészítette. A kísérletet lefolytató éjszakai műszakban kevesebb tapasztalattal rendelkező munkások voltak.
A katasztrófa után

A radioaktivitás Csernobil negyedik, megsemmisült és lángoló reaktorából indult, amely beszennyezte mind a közeli, mind a távoli környezetet. A csernobili katasztrófa kivizsgálása hivatalosan azzal zárult, hogy a személyzet nem követte a szükséges biztonsági előírásokat. A Lenin Atomerőmű csupán a kezdete volt azoknak a következményeknek, amelyek átírták nemcsak a nukleáris energia biztonsági szabályait, hanem az emberiség történelmét is.

Az első lépés a csernobili nukleáris baleset felszámolásához az égő reaktor csarnoka és a turbógenerátor terem tüzének eloltása volt. A különleges erőmű-tűzoltóság, valamint a Csernobilhoz közeli város tűzoltói együttes erővel eloltották a tüzet a robbanás utáni három órán belül. A reaktor szívében a grafit mégis tovább égett ...

A tűzoltók, akik a balesetnél dolgoztak, nem tudták a tűz okát, így ők csak öntötték a vizet a reaktor romjaira. Ez rontott a helyzeten és több kisebb robbanás is követte, amely súlyos radioaktív szennyezéssel járt. Annak megelőzése érdekében, hogy a radioaktivitás továbbterjedhessen a környezetbe, helikopterről különböző, a sugárzás megfékezését elősegítő anyagot dobtak a reaktor magjába: ötezer tonna bór, dolomit, homok és agyag-ólom vegyületet.Ezek az ömlesztett anyagok eloltották az égő grafitot és elnyelték a radioaktív aeroszolokat. Két héttel az összeomlást követően a szovjet hivatalos szervek úgy döntöttek, hogy megőrzik az erőmű teljes összeomlott blokkját egy különleges szarkofág - beton testben, saját hűtőrendszerrel.

A csernobili robbanás a radioaktív anyagokat 1,5 kilométer magasságba emelte a levegőben. Ebben a tengerszint feletti magasságban a délkeleti szél a radioaktív felhőt egészen Skandináviáig vitte. A felhő elrepült Skandinávia fölött, majd újra Ukrajna felé fordult. A baleset napján a szél irányt változtatott nyugat felé. A második szennyezett felhő így repült Lengyelországon keresztül Csehszlovákiába és tovább Ausztriába, ott pedig az Alpoktól visszaütközve visszarepült Lengyelországba. Amennyire ma tudjuk, nincs olyan hely a világon, ahol a csernobili radioaktív felhők nem voltak jelen. A szennyezett felhők körülrepülték a világot.

A leginkább érintett területek Ukrajna és Fehéroroszország voltak, amelyek úgy határoztak, hogy országaik egyes részeit örökre evakuálják, mert a szennyeződés tönkretette a környezetet. A szennyeződési folyamat során nagy szerepet játszott a radioaktív jodid. Ennek az elemnek rövid bomlás felezési ideje van, ezért a baleset után viszonylag gyorsan ártalmatlan anyagokká bomlott. Ma a radioaktív szennyezést főként olyan anyagok alkotják, mint például a stroncium-és cézium – ezeknek a bomlási, felezési ideje 30 év. Így továbbra is évtizedeken keresztül szennyezik a közeli környezetet. A plutónium és amerícium izotópja jelen lesz az érintett tagállam területén valószínűleg több ezer évig. A sugárzás hatása az emberi szervezet számára azonban elhanyagolható.
A baleset áldozatai

A csernobili baleset áldozatainak száma történetenként különbözik. A közvetlen áldozatok többnyire az erőmű dolgozói voltak, valamint a tűzoltók, akik halálos dózisú sugárzást kaptak. A legtöbb közvetlen áldozat a Mitino temetőben, Moszkvában van eltemetve. Minden test beton koporsóba van zárva a magas sugárzás miatt.

A radioaktív szennyezés leginkább a közeli várost, Pripjatyot szennyezte. Ez a város az erőmű dolgozóinak épült, mindössze három kilométerre az atomerőműtől. Az állami tisztviselők a baleset utáni napon nem figyelmeztették a város 50 ezer lakosát a radioaktív szennyezés veszélyéről. Ezenkívül jód pirulát sem biztosítottak számukra, ami segített volna a sugárzás ellen. Az erőmű baleset miatt a sugárzás szintje meghaladta a természetes szint ezerszeresét. Pripjaty evakuálására másnap került sor, 1986. április 27. délutánján. A lakosok csak a szükséges dolgokat vihették magukkal, azzal a tudattal, hogy három nap múlva visszatérhetnek. Az evakuálás ideje alatt hatalmas sugárzásnak voltak kitéve.

Hivatalosan a csernobili tragédia mintegy 600 ezer ember életét érintette. Különböző kategóriákba sorolják a sugárzás áldozatait. Például a legnagyobb csoport 200-240 ezer felszámoló: mentők, katonák, akik a szennyeződés eltávolító munkákat végezték (likvidátorok), tűzoltók, valamint rendőrtisztek. Továbbá egy 116 ezer lakost számláló csoport, a Csernobil közelében található szennyezett területekről. 220 ezer egyéb személyt evakuáltak később Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország szennyezett területeiről. Mégis, napjainkban mintegy 5 millió ember él tovább a szennyezett területeken.
Pripjaty – A Szellemváros

Pripjaty a szovjet kormány minta városa volt, amit 1970-ben építettek az atomerőmű dolgozói számára, mindössze három kilométerre az erőműtől. A baleset idején a város lakosainak átlag életkora mindössze 25 év volt. Pripyatban megvolt minden modern városi luxus, vasútállomás, kikötő, kórház és piactér.

Az állami tisztviselők a baleset utáni napon még mindig nem figyelmeztették az 50 ezer lakost a radioaktív szennyezés veszélyéről és jód pirulákat sem biztosítottak nekik, amik segítettek volna a sugárzás ellen. Az erőmű baleset miatt a sugárzás szintje meghaladta a természetes szint ezerszeresét. Pripjaty evakuálására másnap került sor - 1986 április 27. délutánján. A lakosok csak a szükséges dolgokat vihették magukkal, azzal a tudattal, hogy három nap múlva visszatérhetnek. Ezt az információt tették közzé, hogy elkerüljék a pánikot és azért, hogy az emberek ne vigyenek túl sok poggyászt magukkal. Később a hatóságok úgy döntöttek, hogy a városnak örökre üresnek kell maradnia.

Az evakuáláskor a nőket és gyerekeket mentették először, de a Szovjetunió e része a buszok súlyos hiányával küszködött. Így a buszoknak az ország más részeiről kellett jönniük, hogy evakuálják Pripjaty mind az 50 ezer lakosát. A buszok sora 120 kilométer hosszú volt, ami azt jelenti, hogy mikor az első busz elhagyta Pripjatyot, az utolsó busz még nem is látta az erőmű kéményeit a távolból. Kevesebb, mint három óra alatt a város kiürült, és így is marad örökre.

Pripjaty lakosainak evakuálása alatt nem engedték az embereknek, hogy háziállataikat vagy jószágaikat magukkal vigyék. Ennek az volt az oka, hogy ezeknek az állatoknak a szőre radioaktív porral lehetett szennyezve. A környezet további szennyeződésének elkerülése érdekében különleges erőknek kellett likvidálniuk Csernobil összes állatát. Május 5-én a tilalmi övezetben (Csernobil 30 km sugarú körzetében) élő emberek evakuálására került sor. Ma a zónába tilos belépni, kivéve az ex-lakosok számára temető látogatás céljából, vagy az engedéllyel ellátottaknak. Jelenleg körülbelül 100 ember (főként nyugdíjasok) él a tilalmi zónában és mindegyikük saját felelősségére él ott. Ezen kívül mintegy 3000 munkavállaló is ott tartózkodik különleges rezsimben és gondját viselik a Csernobili zónának. Ugyanennyi munkás dolgozik még mindig a csernobili atomerőműben, annak ellenére, hogy 2000 óta teljesen leállították. A nukleáris üzemanyag felszámolása mellett ezek a munkások folytatják az új szarkofág építését, aminek a befejezését 2016-re tervezik.

Prijaty most egy szellemváros, és annak ellenére, hogy senki sem él ott, megvan a saját bája és hangulata. Pripjaty nem úgy végezte, mint a környező falvak, amit buldózerek temettek a föld alá. A falvak emlékét már csak az út mellett lévő táblák őrzik, a falu nevével és térképével. Pripjaty, valamint az egész 30-kilométeres tilalmi zóna a rendőrség és a hadsereg által van őrizve. A nonstop szolgálat ellenére nem tudták megakadályozni a rablást és fosztogatást, főként 1991-ben, a Szovjetunió felbomlása után, amikor a Csernobil zónát figyelmen kívül hagyták. Pripjatyot teljesen kifosztották, nem maradt egyetlen lakás sem, amit ne látogattak volna meg tolvajok, elvíve minden értékes tárgyat, amit találtak. A Jupiter nevű katonai gyár a városban 1997-ig működött, ma pedig még inkább kifosztott és elpusztított mint az iskolák, vagy a lakások nagy része. A város tele van kortárs (vagyis 1980-as) írásokkal, jelekkel, könyvekkel vagy képekkel, többnyire Lenin motívumokkal. Lenin nyilatkozatai és portréi vannak gyakorlatilag mindenhol: a Kultúrpalotában, a hotelben, a kórházban, a rendőrségen, valamint az óvodában és az iskolában. A séta a város körül olyan, mint egy utazás a múltba. Az egyetlen különbség, hogy egy árva lélek sincs az utcán, még madarak sem az égen! El lehet képzelni az egész várost abból a korszakból, amikor még virágzott. Az egész város egy zöld mezőre épült, rövidesen azután, hogy megépült az atomerőmű. Minden betonból készült és a házak ugyanúgy néznek ki, mint bármely másik szovjet eredetű város. Néhány épületet ezek közül már benőttek a fák és alig láthatóak az útról. Csernobil kulcsfontosságú példa arra, hogy az anyatermészet hogyan képes megbirkózni az ember munkájával. Alig több mint két évtized alatt csak romok maradtak a városból. Nincs még egy ilyen hely a világon.
Biztonság és a Sugárvédelem Napjainkban
Csernobil Biztonsági

Még most is találhatóak radioaktív helyek Csernobilban, habár a jelenlegi sugárzási szint csak töredéke az 1986-osnak. A radioaktív izotópok nagy része mélyebbre süllyedt a talajban, és minden évben körülbelül egy centiméterrel kerül mélyebbre. A sugárzás és intenzitása Csernobilban ma már nem veszélyes az emberi szervezet számára.

Két nap lefolyása alatt a csernobili zónában az emberi szervezet mindössze annyi sugárdózist kap, ami egyenlő egy kórházi röntgen vizsgálattal, vagy egy interkontinentális repüléssel (sugárzás a repülőgépen). Számokban ez azt jelenti, hogy a két napos Csernobil túra alatt körülbelül 4 mikrosievert sugárzást kaphat (a biztonságos határérték 100 mikrosievert per nap). A csernobili tilalmi zóna látogatóinak kerülnie kell a radioaktív port, amely esetleg lerakódhat bizonyos helyeken kis mennyiségben (nem veszélyes), például cipőn vagy ruhán. Ezért a CHERNOBILwel.come azt javasolja, hogy tisztítsák meg cipőjük és minden ruhájukat, miután hazatértek. Minden kalandor, aki a CHERNOBYLwel.come-mal utazik, kap egy szövet légzőkészüléket.
Bővebben a sugárzásról

A sugárzás olyan energia, ami mozog a téren keresztül. Részecskék, vagy hullámok formájában jön. Néhány sugárzás fajta, főleg azok, amelyek a nukleáris, vagy radioaktív történések eredményei, nagy mennyiségben károsak lehetnek az emberi szervezet számára. A tilalmi zóna látogatói kapcsolatba kerülhetnek gamma sugárzással Csernobilban és Pripjatyban. Ezt a sugárzást elég gyorsan ártalmatlanítja az emberi szervezet. A béta-sugárzás, ami örökre az emberi testben marad, csak a reaktor héjának közvetlen közelében van jelen. Így a csernobili expedíció alatt mindaddig biztonságosan készíthetnek fényképeket, amíg csak rövid ideig tartózkodnak a reaktor közelében. A csernobili tilalmi zóna látogatói nem lesznek kitéve a legveszélyesebb alfa sugárzásnak. Az ilyen típusú sugárzások áthatoló képessége eltérő.

Válasz