Lassú, ráérős léptekkel ballagott az ötven év körüli férfi Budapest egyik kevésbé forgalmas utcáján. Még két nap, dünnyögte félhangosan, és körül nézett nem hallja-e valaki. Valami megcsikordult a talpa alatt, egy női klipszet nyomott szét. Cipője orrával félresöpörte és ment tovább.

Ezen a napon különösen borús hangulat uralkodott rajta. Egy éve éli a munkanélküliek keserves életét, s azóta  nem volt oka a vigalomra. Most úgy érezte, mintha nehéz súly nyomná a hátát. Két nap múlva lejár a kormány által meghatározott munkavállalási idő, ami 37 ezer forintot jelentett havonta.

Lenézett a cipőjére. Két hónapot talán még kibír, állapította meg keserű szájízzel,viszont a pulóvert mindenképpen ki kell cserélni melegebbre, mert az éjszakák egyre hűvösebbek. Aztán miből te ostoba? — korholta magát. Megvonta a vállát; majd a vöröskereszttől. ..

Néhány régi kellemes emlék villant be az agyába, amikor még a felesége gondja volt a pénzbeosztás, amikor nem kellett megvárni, hogy a cipő leszakadjon a lábáról. Most csodálkozott rajta, mennyire nem érdekelte, régi vagy új cipő van a lábán. Mindketten földrajz-történelemszakos tanárként tanítottak. Ahogy visszaemlékezett, az általános iskola tanári béreket mindig szűkre szabták. Igaz, túlórával, magán korrepetálásokkal megemelkedett olyan szintre, hogy meglehetett élni belőle. Sőt, jó beosztással, még félre is tudtak tenni. Egyszer még azt is megengedhették maguknak, hogy egy három napos IBUSZ szervezéssel Párizsba menjenek.

Mélyen felsóhajtott.

Arra a legmerészebb álmában sem gondolt soha, hogy eljön az az idő, amikor munkanélküli lesz, és utána hajléktalan. Kit hibáztathat; magát, a feleségét, vagy a nagyravágyásukat? Ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni. Nekik vidéki ház kellett, hogy megszabaduljanak a paneltől, több millió hitel árán. Fergeteges gyorsasággal ment az összeomlás. Válság, betegség és napi civakodás. Már úgy tekintettek egymásra a feleségével, mint két ellenség.

Éppen az útkeresztezéshez ért, amikor éles fékcsikorgást és gyermeksikoly zökkentette ki a gondolataiból, és annyit látott, hogy egy kislány repül le a biciklijéről az út közepére Még fel sem fogta pontosan, mi történt, ösztönösen, mint a nyíl repült a helyszínre. Éppen akkor rántotta el, ruhájánál fogva a kislányt oldalra, amikor egy vadmotoros száguldott el mellettük.

Másodpercek múltak csak el, hogy a katasztrófa megtörtént, addigra már ott termett a kislány anyukája is, és egy rendőr, aki a forgalmat leállította, s mint kiderült, mindketten látták az esetet. Valaki mentőért telefonált, ami rekordidő alatt megérkezett. Amikor az anya meggyőződött, hogy a lánya nem életveszélyesen sérült meg, abbahagyta a sírást, és a férfi felé fordult. — Jé, tanár úr! — kiáltott fel.

A férfi menekülni próbált.

— Nem, nem — jelentette ki határozottan a nő, és erőszakkal feltuszkolta a férfit a mentőkocsiba. Megsimogatta a kislány homlokát, de továbbra is a férfihoz intézte szavait.

— Tudom, mi történt magukkal. Most nem tudok többet mondani, de kérem, bízzon bennem, és maradjon velem. Ígérem, nem bánja meg.

/Számomra ismeretlen szerző/