Az elmúlt száz évben összesen háromszor fordult elő, hogy nappal is látható legyen egy üstökös. Ez most újra megtörténik, mert közeleg az ISON. Ha magja a várakozásoknak megfelelően esik szét a Nap közelében, látványos fényjelenségeket figyelhetünk meg.

Az üstökös tegnap délután másodpercenként 88 kilométeres sebességgel robogott, de sebessége Nap-közelben megközelíti majd a 700 000 km/órát. Márpedig eléggé közel kerül a Naphoz, hiszen a jósolt 1,2 millió kilométeres távolság csillagászati értelemben semmiség – éppen a kis távolság miatt is nevezik ezt az égi objektumot Nap-súroló üstökösnek. Nap-közelben az ISON magjának felszíne legalább 2700 Celsius-fokra forrósodhat fel, ilyen hőmérsékleten a kőzetek is elpárolognak. Az ISON egyébként még soha nem járt a Naprendszer belső régiójában. Most először hagyta el az üstökösmagok parkolóját, a Naptól 50-100 ezer csillagászati egység távolságra (egy csillagászati egység 150 millió kilométert jelent) található Oort-felhőt.

Fehérorosz és orosz amatőr csillagászok tavaly szeptember 21-én fedezték fel az ISON-t az International Scientific Optical Network (ISON) távcsövével, melyről a nevét is kapta. Eleinte olyan feltételezések láttak napvilágot, hogy az ISON minden idők legfényesebb üstököse lehet, fényessége elérheti, sőt meg is haladhatja a teleholdét, pedig a szilárd mag átmérője legfeljebb 4-5 kilométer lehet, ami nem számít nagynak.

Azóta a csillagászok visszavettek a jóslatokból, de így is bizonyosan az évtized egyik leglátványosabb égi jelenségének lehetünk szemtanúi. Az elmúlt száz évben ugyanis mindössze háromszor fordult elő, hogy szabad szemmel láthattunk üstököst a nappali égen, márpedig most ebben lehet részünk holnapután. Sárneczky Krisztián csillagász szerint szabad szemmel legkorábban a Nap-közelséget követő három-négy nappal várható az üstökös megpillantása, amikor már túl van a legnagyobb hőterhelésen, és a felszabaduló anyag remélhetőleg sok napfényt ver vissza. De hangsúlyozni kell, hogy nagyon sok függ attól, hogy mi történik az üstökössel a Nap közelében.

Az ISON üstökös magjának darabolódására utaló jeleket – a jelenséggel együtt járó jellegzetes kómaalakzatokat – a németországi Max Planck Naprendszerkutató Intézet munkatársai november 14–16-a között figyelték meg. (Egy nappal korábban, november 13-án még semmi különös nem látszott.)

A Csillagászat.hu szakmai honlap magyarázata szerint a mag szétesésekor a kómában (a mag körül keletkező ködszerű gázfelhőben) jellegzetes ívdarabok és szárnyakra emlékeztető alakzatok figyelhetők meg, amelyek alapján a kutatók két vagy több magtöredék jelenlétére következtettek. Az alakzatok két nap alatt 4500 km-ről 13 500 km-esre növekedtek, terjedtek szét a kómában. A magról leszakadt daraboknak nyilván közük van az ISON hirtelen kifényesedéséhez, de nem tudni, hogy ez előjele vagy velejárója volt a mag szétesésének. A fényességkitörések egy része ugyanis utalhat az üstökösmag szétesésére, ám ez nem minden esetben következik be.

Az ISON üstökös magjának feldarabolódása segítheti, hogy a Földről látványos fényjelenséget figyelhessünk meg. Ilyenkor ugyanis sok friss por és gázanyag szabadulhat ki Nap-közelben, amiből látványos gáz- és porcsóva alakulhat ki. Az ISON magjának feltételezett szétesése a Naptól még távol, a Merkúr és Vénusz pályái között történt, vagyis nem a Nap árapályhatása okozta. A tapasztalatok szerint üstökösök magja pályájuk bármely pontján széteshet. Ha ez az esemény még nem történt meg, bármikor bekövetkezhet.

A Nap árapályereje, vagyis gravitációs hatása könnyedén széttépheti a magot. Ez történt 2011 végén a Lovejoy üstökössel, igaz, az jóval közelebb, alig 200 000 km-re repült el a Nap felszínétől. Ha az ISON a Nap-közelséget is túléli, akkor az üstökös hosszú csóvát ereszthet, ami december első felében csodálatos látványt nyújthat a hajnali égbolton, illetve ebben az időszakban reggelente (megfelelő időjárási körülmények esetén) szabad szemmel is megfigyelhető lehet.

Az ISON a Föld története szempontjából is érdekes lehet. Nem világos ugyanis, honnan származik az óceánok vize, az üstökösök tömegének pedig a felét víz is alkotja. Annyi azért nyugodtan kijelenthető, hogy a földi víz összmennyiségének töredéke származhat az üstökösök feltételezett becsapódásából. Egyes elméletek szerint viszont néhány üstökös becsapódásával is kerülhettek az élet alapvető elemei a bolygóra – ám ezt az elméletet sem bizonyították.