PÜNKÖSD
A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg.[1]
A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás.
A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:
EREDETE
Eredete az ószövetségi zsidó ünnep, héber nyelven Sávuót, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe.
Az Ószövetség szerint, az Úr három főünnepet rendelt a zsidóknak.
Péter apostol megmagyarázta az ott levőknek, hogy most teljesedett be, amit Jóel így prófétált: Jézus is megígérte a Pártfogót, akit Ő küld el az Atyától, tehát Jézus kitöltötte Szent Szellemét.
Szentírásból ismert Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Így pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábbi lehetséges dátuma: május 10., a legkésőbbi pedig június 13.
Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep.
Bár pünkösdöt ünnepként csak a II. században említik ókori keresztény írók (Tertullianus, Órigenész), ünneplése egyidős az egyházzal, tehát az apostolok idejéből való. A bérmálás szentségét hagyományosan pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban. Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezi.
A galamb képében ábrázolt Szentlélek és a Szent család
"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak
ugyanazon a helyen hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt
az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek" ApCsel 2,3
Kommentáld!