INDULJ REMÉNNYEL , HITTEL !
A fecske, gólya útra kel,
hogy más hazát találjon.
készülj te is az útra fel:
Időd lejárt e tájon.
Készülj, hív a messzeség,
indulj reménnyel, hittel.
Az áhított cél messze még,
de majd eléred, hidd el!
A fecske, gólya mielőtt
útra kel, vágyva néz szét.
Menni kelll, tudja, de előbb
megigazítja fészkét,
hisz annyi minden fűzte őt
e drága tájhoz nemrég:
ereszek, fák, tornyok, tetők…
Mennyi, ó mennyi emlék!
A fecske búcsút csivitel
s kelepel fönn a gólya.
A magasban szél süvít el,
merre majd útját rója,
de megy, mert az idő letelt,
s búcsút int a táj is,
szeme tán forró könnyet ejt,
de menni kell, ha fáj is.
Elzengtük már mi is: „Tovább,
tovább…” Már útra kelnénk.
Isten veled jó iskolánk!
Formálva ifjú elménk
mentsvárunk voltál, menedék,
mely tán bezár, de véd is.
Szívünk így ver: „Ne még, ne még!”
De el kell menni mégis.
Ezernyi emléket idéz
nekünk itt minden, kint, bent,
el nem felejted tán míg élsz.
Köszönjünk meg ma mindent:
tudást, törődést, bíztatást,
a szót, ha tüske volt is,
a dícséretet, a szidást,
szeretetet, szigort is.
S most búcsúzzunk el, társaim:
időnk végére értünk.
A jövendő csapásain
indul tétova léptünk.
Mi vár ránk majd? Siker? Kudarc?
Ki tudja? De ne csüggedj!
Ha bátor vagy megedz a harc,
szemed a célra függeszd!
A fecske, a gólya szárnyra kap,
hogy messze útra keljen.
A vágy nekünk is szárnyat ad
erőt, hogy fölemeljen.
Készülj, hív, vár a messzeség,
indulj reménnyel, hittel!
Az áhított cél messze még,
de majd eléred, hidd el!
Udud István
Kommentáld!