Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.
Elszegényedett
nemesi család gyermekeként született, édesapja gazdatiszt volt.
Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron kezdte, majd 1816-tól a pesti
piaristáknál folytatta. Apja halála után a Perczel családnál dolgozott
mint nevelő, közben a jogi egyetemen tanult, tanulmányai végeztével
ügyvédi oklevelet szerzett.
Első költeményeit az 1820-as években írta,
1825-ben jelenet meg a Zalán futása c. eposza, amely az egész országban
ismertté tette a nevét. 1823-ban Görbőre került joggyakornoknak.
1824-ben vált meg végleg a Perczel családtól, és a náluk töltött évek
költészetében sem múltak el nyomtalanul. Perczel Etelka iránt érzett
szerelmét több versében is megörökítette.
1825-ben Budára költözött.
Jogi pályáját később föladta, és 1826-tól kizárólag az irodalomnak
szentelte idejét. Író barátai támogatásával megkapta a Tudományos
Gyűjtemény és szépirodalmi melléklete, a Koszorú szerkesztését, és ezt a
munkát 1828-tól négy évig végezte. Egyre nagyobb részt vállalt a
megélénkülő közéletben.
Az MTA, melynek egyik első tagja volt, a magyar
helyesírás szabályai szerkesztésével bízta meg. A Kisfaludy Társaság
alapítója, és Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel az Auróra-kör vezetője
volt. Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel közösen adták ki az Athenaeum
és a Figyelmező c. folyóiratokat. Az 1837-ben nyíló Nemzeti Színházat,
az Árpád ébredése c. darabjával nyitották meg.
1843-ban nőül vette
Bajza József sógornőjét, Csajághy Laurát, akivel boldog házasságban élt.
Részt vett az 1848-as forradalomban, képviselő is lett. A szabadságharc
bukását követően az országgyűléssel Szegedre, majd Aradra menekült.
A
világosi fegyverletétel után bujdosásra kényszerült, majd 1850-ben
kegyelmet kapott, és családjával együtt,1851-ben először Baracskára,
majd 1853-ban Nyékre költözött.
Betegsége 1853 őszén komolyabb fordulatot vett. 1854-ben valóságos nyomor volt élete, 1855-ben a balatoni fürdőt használta, de siker nélkül. Ekkor közölte a Pesti Napló (1855. II. 6. sz.) A vén czigány című utolsó költeményét.
November 17-én a költő egész családjával Pestre költözött a Váci utcai
Kappel-házba, hogy állandó orvosi felügyelet alatt lehessen. Azon az
emeleten vett ki lakást, amelyen azelőtt 25 évvel barátja, Kisfaludy Károly
lakott és meghalt. A lépcsőn fölmenet összerogyott; lefektették, de nem
kelt fel többé; utoljára november 19-én délután 1 órakor Deák Ferenc és Kemény Zsigmond
látogatták meg, s alig hogy ezek távoztak, Vörösmarty délután negyed
kettőkor, életének 55., házasságának 13. évében agyszélhűdésben meghalt.
Temetése valódi nemzeti gyászünnep volt: november 21-én ment végbe Kisfaludy Károly halála napján és óráján, délután 2 órakor. Pest emberemlékezet óta nem látott oly népes temetést.
A költőkirály ott nyugszik a kerepesi úti temetőben, neje állíttatott neki síremléket; Fejérmegye és Székesfehérvár
városa díszes szoborral tette emlékét maradandóvá.
Vörösmartynak
özvegye és három gyermeke Béla, Ilonka és Erzsébet maradt, kiknek nem
hagyott egyebet költői dicsőségénél; de a nemzet megmutatta, hogy
nagyjait tudja becsülni, Deák Ferenc felhívására néhány hó alatt 103 000
forint gyűlt össze.
A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 20-i közülésén báró Eötvös József tartott fölötte emlékbeszédet; a Kisfaludy Társaságban pedig 1864. február 6-án báró Kemény Zsigmond.
Sírját sok más sírral együtt a Rákosi-korszakban fel akarták számolni, ám ez szerencsére nem valósult meg.
Kommentáld!