Hirtelen ránéztem, azt hittem még van rajta zöld ág...

A Kont-fához kapcsolódó monda Timaffy László feldolgozásában a következőképpen szól:

„ Zsigmond… király kegyetlen volt, nem szerette a magyarokat. Mindenféle jött-ment urakkal vette magát körül, a magyar urakkal még szóba sem akart állni. …A haragos urak tanácskoztak…

A vitéz és igazságos Kont Istvánt választották meg vezérüknek. Összegyűjtötte őket Hédervárra. Százával gyülekeztek az urak, úgyhogy nem is fértek el a kastélyban, hanem a mellette lévő nagy fák alatt táboroztak. Mikor együtt voltak valamennyien, egy terebélyes nagy nyárfa alatt megeskette őket a vezér, hogy sohasem hagyják cserben az igaz ügyet. De azt sem engedte meg, hogy fegyverrel támadjanak a király ellen, hanem rávette őket, még egyszer kérjék meg a királyt, térjen vissza a nemzet szeretetére. Ha ez sem használ, akkor beszéljenek a kardok. Kiválogatott harmincat a legjobb vitézei, a leghatalmasabb urak közül, és maga állott a kis csapat élére. Felmentek Budára a király elé.

Volt az urak között egy áruló is, egy sötét lelkű morva gróf. Már előre elárulta a királynak a haragos vitézek terveit. Mikor Kont harminc társával megjelent Buda várában a király előtt, hogy elpanaszolják bajaikat, és előadják kérelmeiket, a király gonosz tanácsadóinak biztatására elfogatta valamennyit, és mindegyiket lefejeztette.

Abban a percben, amikor Kont fejét lecsapta a bakó Buda várának piacán, egy borzasztó orkán letörte Héderváron annak a nyárfának legszebb ágát, amelyiknek árnyékában megesküdtek az urak az ország és jogaik védelmére.

De az áruló morva gróf is ugyanazon fa alatt lelte halálát. Furdalta a lelkiismeret, a magyar urak haragjától is rettegett, és elbujdosott. A lelkifurdalás addig űzte, addig hajtotta, amíg egy zivataros éjszaka után a hédervári nagy fa alatt találták meg holttestét.

A nagy nyárfa csonka koronájával évszázadokig állt a kastély mellett, és valahányszor a grófi család tagjai közül meghalt egy, aki a népet szerette, és jó fia volt hazájának, a fáról is letört egy-egy hatalmas ág. Ma már csak a csonkja áll a régi történelmi idők emlékeként.

A kivégzéstől kezdve a Héderváryak és a hédervári lakosok is babonás tisztelettel tekintettek a fára. Természetesen e hagyomány örökül maradt a Viczay családra, majd az azt követő Khuen-Héderváry famíliára is.

Viczay Héder halála után Fehér Ipoly: Győr megye és város egyetemes leírása című, 1874-ben megjelent művében így ír: „…utalja bár a történelem e fának a család őseihez viszonyított szerepét a mondák körébe, tény az hogy saját életének sorsát fűzte a család újabb időben a Kont-fa terebélyes ágaihoz; erős hitként élt benne a meggyőződés, hogy minden letört ág a család egy-egy sarját viszi sírba …a vén fának, melynek utolsó előtti ágát egy vihar néhány év előtt letépte; a legutolsó Hédervárinak egyetlen fia elhalt.

Egy ága maradt csupán, a legutolsó…

És íme múlt év dec[ember] havában elhunyt a legutolsó Héderváry is – a Kont-fának ága pedig most is él. Bárha megfordítva történt volna.

Válasz