Aranyosi Ervin: Féltett igazság
Úgy féltettem eddig saját igazamat,
s kalitkába zártam, mint egy rab madarat.
Magamban tartottam, őrizgettem, védtem,
talán ezért maradt eddig észrevétlen.
Mert mikor kimondtam, szabadon engedtem,
ragadozó héják csaptak reá menten,
széttépni akarták, mert nem a sajátjuk,
mert az igazunkkal mások lelkét bántjuk.
Ám arra rájöttem, ez nem valós bántás,
csupán az álmokból valóságba rántás.
Hiszen az igazság téves hitet rombol,
hitet, ami hamis, és őrjöngve tombol.
Tudod, az igazság tisztán látni enged,
s megmutatja azt is, hol a gonosz benned,
félelem, gyűlölet, mi okból virágzik,
és az emberségünk mért méregben ázik?
Én meg igazamat féltem és elrejtem?
De így más nem tudja, hát lázad a lelkem!
Szabadon engedem, leírom, kimondom,
ne legyen a titkom, ne legyen a gondom!
Hadd védje meg magát, vagy legyen a másé,
hadd legyen végre már az egész világé,
hadd használjuk bölcsen, egymást felemelve,
a hidat egymáshoz végre már meglelve.
Talán lesz majd olyan, ki szívével érzi,
hogy a hazug szó a lelket összevérzi,
talán igazamat magáévá teszi,
és az erőt aztán mindig abból veszi.
Hisz, ha igazunkat ki merjük mondani,
tán a kedvünket sem fogják elrontani,
tán az igazunktól a világ is szépül,
s holnaptól igazság alapjain épül.
Mikor majd igazunk összecsiszolódik,
a világ sok baja rögtön megoldódik!
Szemünk felnyitódik, fény költözik belénk
és a jövő útja kanyarodik elénk!
Aranyosi Ervin © 2019-07-05.
Kommentáld!