Vakító fényesség, árad régen szerteszéjjel
Forró napkorongunk, él a mindenséggel
Áldott adománya, a hõség kész mámora
A sötét univerzum, fényes egy vándora
Rejtelmesen csodás, vakító tünemény
Rügyfakasztó áldás, színesen szép remény
A hõség nagy királya, minden gyermek rajza
Népek és kultúrák, nevelkedtek rajta
Égszínkék égboltunk tündöklõ rendõre
Szíved vadvirága, minden éltetõje
Lelkedben parázslik, egy világot irányít…
Kap egy új életet, kire rávilágít…
Minden életeket és rügyeket megfakaszt
Ha egyszer nem vigyázol, égetõn elhamvaszt
Imádkozunk hozzá, tiszteljük és áldjuk
Ha nem világít reánk, helyünk nem találjuk
Fényesen sárguló, pompás hajzuhatag
Hogyha megérinted, a szerelem megmarad
Felmelegít reggel, de délben már felhevít
Ha kedveseddel látod, hozza a szenvedélyt
Hozza a szenvedélyt, és hozza a szerelmet
Hogyha hiszel benne, egy boldogabb életet
Tedd ki jeges szíved, a napnak áldására
Meglásd, felolvasztja, elszáll némasága…
A nap adja életed, és minden rezzenésed
Szárítja könnyeid, de el is hozza õket
Mindig, mikor nyáron, napsugárban fürdesz
Boldog lesz a napod, de nagy bánatod nem lesz
Nagy csodákat tettél, aranyló szép napunk!
Elhoztad a reményt, s hogy mi mindent adhatunk!
Nélküled nem érne semmit sem az élet…
Mindig tûzz majd le ránk… az Istenre kérlek!
Édes egy szép napunk, mindig csak csodállak!
Ha egyszer elérnélek, én meg is csókolnálak!
Hidd el, hogy eléred az álmod,… a csodákat!
Siess boldog lenni!… mert ez az, mi nem várhat…
Kommentáld!