Az élet megalkuvás, folyton tarol minket
Szüntelen bomlasztja, a szépre vágyó szívet
Sokszor megalkudok, bizony jómagam is
Hálok ördögömmel, húz a pokolba is…
Életünk egy nagy harc, ami majd véget ér
De addig nehogy feladd, egy percre, az Istenért!
Egy napon majd megfordul, fájdalmunknak sora
Hogy sûrû könnyeidet, az ördögnek add oda
Érezted e már, hogy igazán boldog vagy?
Hogy szíved majd megszakad, olyan szomorú vagy?
Hogy forogsz a világgal, mikor mosolyra gyúlsz
Hogy nagy kalandok várnak, mikor majd elindulsz?
Érezted e már, hogy szárnyalsz a napfénnyel?
Hogy szerelmedet vártad, forró szenvedéllyel?
Érezted, ha csókolsz, hogy minden megváltozik?
Hogy minden egyes percben, egy lélek eltávozik?
Eltávozunk mi is, majd egy borús napon
Hogyha nem egy napon, inkább egy hajnalon
De emlékezz majd arra, mit is hoztál nekünk
Elhoztál sok csodát, hogy szebb legyen életünk
Küldetésed csoda, csak néha elfelejted
Olykor a bánatod, mindent elfed benned
De magadra találsz majd, nézz fel az egekbe!
Majd áldás záporozik, rád és életedre!
Nézd a könnyeimet, itt vannak kezemben
Öröm e vagy bánat?… mi kihozta belõlem?
Te vagy kiért sírok, olykor fájdalmamban
De Te vagy örömöm is, mélyen, a sorsomban…
Árvai Attila© 2012-10-07
Kommentáld!