Tücsökzene messzire száll,
karmester még szusszal bírja,
napkorongja emelkedik,
látszik arcán hajnal pírja.
Pacsirtánk is dalra fakadt,
lágy trillája égig szökken,
ébred már a kertünk népe,
hársfánk bólint üdezölden.
Szalutál a nap a holdnak,
elbúcsúztat édes álmot,
összehajtja sötét vásznát,
terít tájra fénypalástot.
Harmat csillan rózsakelyhen,
szitakötőnk kortyol nagyot,
rózsavíztől frissen reppen,
majdhogy eléri a napot.
Fáradt róka oson csendben,
rókalyukban majd meglapul,
zsákmányt cipelt a fiaknak,
reggelire, gondtalanul.
Verébéknél is früstök van,
csiripel a fészekalja,
virgonc macska némán figyel,
szemet mereszt, száját nyalja.
Madárdal zeng, kontráz kakas,
kukorékol, amíg bírja,
szemétdombon egyedül volt,
nem így van már, visszasírja.
Öreg tacskónk vakkant néha,
alig bújik ki a házból,
már a macska sem érdekli,
kicsit járkál, megszokásból.
Szüleim is talpon vannak,
kannából a víz kicsordul,
macska inal, még vadászik,
kiskertkapu megcsikordul.
Konyhakertben öntözgetnek,
csillan vízcsepp csöpp palántán,
hajladozik minden friss, zöld,
apró gyík fut kertbarázdán.
Imádom a nyári reggelt,
méhzúgását, lepkék táncát,
pitypangfújó pajkos szellőt,
pipacsfoltos búzatáblát.
Kis falunknak édes nyara,
- nem így ébred városnépe,
benzingőzös, zajtól hangos
paneltenger börtönébe!
Kommentáld!