Kicsi falumra mikor visszaemlékezem,
hol gyermekként csodás napokat tölthettem,
rengeteg emlék előtör, egyre csak tódul,
nem szégyellem, néha a könnyem is kicsordul.
Orromban érzem még a kaszált rét fűillatát,
s hallom nagymamám szavainak dallamát -
Vigyázz kis unokám, vigyázz mindig nagyon,
bajod nem eshet semmi, azt biz` én nem hagyom!
Nagyapám muzsikája fülembe cseng még gyakran,
vasárnaponként ebéd után felállt halkan,
s kopott, öreg hegedűjén csak úgy sírt a nóta,
jöttek is a szomszédok mintegy vezényszóra,
s daloltak együtt sok-sok vidám délután,
jóleső pihenésként a robot után,
mert nyűtték a drága földet rendületlen,
s éldegéltek csendes, áldott békességben.
Nyugodt, szénaillatú falusi esték,
az öregek házaik elé kiülve lesték
a forgalmat, s idegent mind, ki arra járt,
kitárgyalták falujuk örömét, baját.
Visszagondolva rezedaszagú kis falumra,
Rábaközben jár képzeletem újra meg újra -
A földek, az aratás, az aranyló kalászok,
tehénfejés, istállók, takarmányszagú álmok...
Gyermekként tölthettem itt sok csodás nyarat,
a kis falusi ház képe örökre megmaradt,
s drága nagyszüleim emléke itt él bennem,
a szívembe vésődve, kitörölhetetlen.
Még ma is sokszor jár képzeletem e tájakon,
hiányzik a falusi békesség, nyugalom.
Őrült kapkodó világomban, nem tagadom,
ifjúságom távolodó emlékeit siratom.
Kommentáld!