A SZEGEDI VÁR a szabálytalan, nagyjából négyszög alaprajzú vár a Tisza partján épült.

A várfal sarkain egy-egy kerek torony emelkedett. A falakat minden oldalon egy-egy négyszögletes torony szakította meg. A vár déli kaputornyától nyugatra helyezkedett el a palota. Később puskaporos, majd a XVIII. századtól tüzérségi raktár lett. A délkeleti, a Tisza partján álló kör alaprajzú torony a többinél lényegesen nagyobb volt. Később víztoronynak is nevezték. A torony eredetileg a földszinti részén zárt volt, és a bevezető ajtaja sem a földszinten, hanem a csatlakozó várfal tetején nyílt. Falának vastagságára való tekintettel a középkori öregtorony lehetett. A várat a XVIII. században 18-19 m széles és 3-3,5 m mély vizesárok vette körül, melynek vizét a Tisza táplálta.

A vár építése IV. Béla a tatárjárás után 1247-ben adott kiváltságai alapján kezdődött meg, első okleveles említése azonban csak Károly Róbert király idejéből, 1321-ből származik. A várat többször elzálogosította ill. elajándékozta a mindenkori magyar uralkodó. Mátyás király például törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak adományozta, aki Kinizsi Pálnak engedte át. Ennek halála után, 1494-ben ismét Corvin Jánosé lett, és tőle jutott 1502-ben 9000 forintért újra a magyar király, II. Ulászló birtokába. Azonban alig több mint 20 évvel később 1524-ben a tragikus sorsú II. Lajos már újra elzálogosította, mégpedig Báthory Istvánnak. A király ugyan két év múlva megváltotta, de még ugyanebben az évben az esztergomi érsek birtokába került.

A XVI. század elején 1528-ban a török által lerombolt várat Szapolyai János király javíttatta ki. A törökök 1542-ben foglalták el a várost és az ostrom során súlyosan sérül vár helyreállítását azonnal megkezdték. Magasították és erősítették falait, az árkokat kitisztították, mélyítették, szélesítették. Szeged hamarosan szandzsákszékhely lett, és az első ilyen bég Musztafa, II. Szolimán szultán parancsára, a török kincstár költségén állíttatta helyre a várat.

A vár visszavétele 1688. október 5-én indított ostrommal kezdődött meg, és mivel a védők számára nem érkezett segítség, a várat október 23-án feladták, amely így I. Lipót király birtokába került.

A kuruc szabadságharc idején 1704-ben Andrássy István és Vass Ádám vezetésével mintegy 8000 főnyi sereg ostromolta eredménytelenül. Ez év júniusában II. Rákóczi Ferenc vezetésével is támadták a várat, de elfoglalni most sem sikerült.

1711 – a szatmári békekötés – után De le Croix Paitis mérnökkari ezredes tervei alapján 1714-1716 között erősítették a várat és egy új, 6 m széles, palánkkal ellátott földsáncot is építettek az erősség körül.

Az 1879. évi nagy árvíz nagyon megrongálta a várat is, ennek során keleti fala és az északkeleti saroktorony a Tiszába dőlt. Miután a romos vár jelentősége megszűnt, 1883-ban megkezdték a még megmaradt falak lebontását.