Az agancs fajtól függően kisebb vagy nagyobb, rendszerint elágazódó, páros csontos képződmény, amely a szarvasfélék hímjeinek (bak, bika) fejét díszíti (nemi kétalakúság).

A nőstényeknek (suta, tehén) nincs agancsuk, de ritkán nekik is nőhet jobbára csökevényes agancsuk. Ilyenkor a nőivarú egyed terméketlen (steril).

Csak a rénszarvas teheneknek van agancsa, de ezek is kisebbek a bikákénál. A rénszarvas agancsának növekedését azonban nem a tesztoszteron (hím nemihormon), hanem egy hasonló szerkezetű mellékvesekéreg-hormon szabályozza.

Az agancs másodlagos nemi jelleg, mely a hím ivarérés folyamán alakul ki. Az agancsnak többféle szerepet is tulajdonítanak, melyek közül legfontosabb a szaporodási partnerekért folytatott vetélkedésben betöltött szerepe.

Az újabb kutatások eredményei több szarvasfélénél is bizonyították, hogy az agancs nagysága megbízható információkat szolgáltat a nőivarú egyedek számára az agancs tulajdonosának egészéségéről, termékenyítő képességéről, és sikerességéről.


Az agancs az úgynevezett agancstőből vagy rózsatőből indul ki. Az agancstő és az agancs érintkezését a vadásznyelvben koszorú vagy rózsa névvel illetik. A fejlődő agancsot vérerekben és idegekben gazdag bársonyos szőrrell borított bőr, úgynevezett barka vagy háncs borítja, ez látja el a növekvő agancsot oxigénnel, ásványi és tápanyagokkal. Miután az agancs növekedése befejeződött, a szarvas ledörzsöli a háncsot róla, amit az agancs tisztításának neveznek.

Az agancs nem holt csont - az agancs és a bika között élő kapcsolat van, mely csak az agancs levetésekor szűnik meg. Az agancs elvetésének ideje fajonként változik. Az őznél ez ősszel, a gímszarvasnál tavasszal történik.

Az agancs és a szarv közötti fontos különbség, hogy az agancsot a szarvasfélék hímjei minden évben a levetést követően újra növesztik. Az új agancs növekedése az előző agancs levetését követően megindul. A tülkösszarvúak szarvai ezzel szemben az egész élet folyamán növekszenek.

George és Peter Bubenik vadbiológusok szerint az agancs segítheti a szarvast a jó hallásban. Eredményeik szerint az aganccsal rendelkező jávorszarvasok jobban hallanak, mint az agancs nélküli állatok. A tudósok egy kísérlet során ezt egy agancs és egy mesterséges fül segítségével vizsgálták. A kísérlet során bebizonyították, hogy az agancs parabola antennaként működik.