Zoltán Varga Megjelenés ideje: 2012.11.17.

Székesfehérvár.avi
Zene : Magyarország Képekben
A várost 972-ben alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten. Ezek egyike a mai belváros. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. Középkori latin neve Alba Regia volt.

István emelte Fehérvárt várossá és a királyság világi központjává, ő építtette a királyi bazilikát is (1003--1038). (A bazilika azonban egyházi és világi jelentősége ellenére nem volt székesegyház, mert István király Fehérváron nem alapított püspökséget, valószínűleg az egyházi és világi hatalom szétválasztásának szándékától vezérelve. A város egyházi jelentőségét a középkorban az itt működő tekintélyes társaskáptalan adta.) Évente kétszer tartottak itt királyi törvénykezési napot. 1526-ig 43 magyar királyt koronáztak, és 1540-ig 15 királyt temettek Fehérváron.

A 11. században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le. 1222-ben II. András itt bocsátotta ki az Aranybullát, mely tartalmazta a nemesek jogait, és a király kötelességeit. Ez az okmány volt 1848-ig a magyar alkotmány alapja.
1242 tavaszán a tatárok megpróbálták elfoglalni a mocsárral körülvett várost, melyet azonban a hirtelen jött hóolvadás megvédett a mongol lovasok betörésétől, akik így nem tudtak a várfalhoz jutni. A 13. század és a 15. század között az okmányok egy sor palota építéséről számolnak be. A középkorban virágkorát élő város képét nagyjából 1490-ig számtalan metszeten örökítették meg.

A mohácsi csatát (1526) követően Buda 1541-ben került a török kezére, majd 1543-ban Fehérvár is elesett. A város tevékenyen részt vett a Szapolyai János és I. Ferdinánd közötti pártállásban, amennyiben Szapolyai mellé csatlakozott, s mellette egészen haláláig kitartott. Révay Ferenc mindent elkövetett ugyan, hogy Ferdinándnak nyerje meg, de eredménytelenül, noha Ferdinánd bizonyos Fejér megyei községeket is adományozott a városnak. Végül 1557-ben kelt oklevelével kegyelmébe fogadta.

1688-ig a város végig török kézen volt, eltekintve egyetlen évtől: 1601-ben a várost átmenetileg sikerült visszafoglalni. A török hódoltság idején a város lakosságának nagy része elmenekült, az élet a városban szinte lehetetlenné vált. A megszállók csak néhány épületet emeltek, és sokat leromboltak, illetve az elhanyagolt épületek rommá váltak. Ennek a pusztulásnak esett áldozatul a középkorban még Európa-hírű pompás királyi bazilika is. A török igazgatási beosztás szerint a város a budai vilajet fehérvári szandzsákjának volt a székhelye.

A török kiűzése után a kereskedők és iparosok külföldről jöttek, s az adminisztráció nyelve is német lett.

A 18. század kezdetétől a város újabb felvirágzását élte. A helyi magyar és szerb lakosokhoz német és morva lakosok költöztek. 1703-ban kapta vissza a város a szabad királyi város rangot, de nem lett többé az ország fővárosa. A későbbi Habsburg uralkodók a törvénykezési napot a hozzájuk közelebb eső Pozsonyba helyezték át, és ott is koronázták magyar királlyá őket, királyi székhelyük pedig Bécs volt. A 18. század közepén nagyobb építkezések kezdődtek, például a ferences templom és rendház építése, a jezsuiták templomépületei. Középületek, barokk paloták és polgárházak épültek. A város fejlődése az 1720 és 1870 közötti képeken jól követhető. 1777-ben Mária Terézia az egyik újonnan alapított püspökség székhelyévé tette a várost. A püspöki palota a királyi bazilika egykori területének egy részére települt, építéséhez sokat felhasználtak az egykori templom kövei közül.

Az inszurrekcióban részt vett a város is, s mikor József nádor 1810-ben ide jött a sereg fölött szemlét tartani, az ő emlékére bontották el a budai kapu melletti bástyákat és nyitották meg a mai Nádor-utcát. 1843-ban a város déli része tűzvész következtében teljesen elpusztult.