Ki ülsz az égen a vihar felett,
Én istenem hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem és ajkam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haradudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg neki, sajnáld és szeresd.
Szeresd, vigyázz rá istenem, atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,
Hogy nem szokott senkit sem bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.
Édes istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, milyen kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te tudod hogy beszél: édes anyám.
Te tudod barna kenyerünk ízét,
Te tudod a Tisza szőke vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.
Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.
S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenért
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.
Oh keljetek a magyart védeni,
Ti istennek fényes cselédei:
Uradnak mond el forró, drága Nap,
Hogy kedveled te a délibábokat.
Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok, értünk könyörögjetek,
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog….
Könyörögjetek értünk, csillagok!
Kommentáld!