Természet: Fekete István : ÁDÁM

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17372 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16454 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17372 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16454 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17372 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16454 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17372 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16454 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nehéz álmom volt. Érettségiztem. A kihúzott tételt gombóccá gyűrtem markomban. Valami lázas meleg ömlött be az ablakon, künn szomorúan flótázott a sárgarigó, és az elnöklő tanár túlvilági hidegséggel nézett rám. Talán azt akarta mondani: – Köszönöm, elég… – amikor megzörgették az ablakom.

– Hajnal van!

Fáradtan, összetörten, de boldogan ébredtem. Akadozó emlékezetem előhozta a tegnapi napot, a terveket, és lassan kiderült, hogy az érettségi rémével immár kilenc esztendeje megbirkóztam. Nem mondom, hogy egy kis gáncs nem volt a dologban – bizonyos puskák révén –, de tény, hogy nyolcesztendős kínzóm fekve maradt a porondon. Erről a puskáról eszembe jutott a másik, mellyel ma uhuzni akarok, és gondolataim mindjárt egyenesbe jutottak.

– Tessék beengedni – zörgött az előbbi hang.

Eltámolyogtam az ajtóig, és beeresztettem uhuzásaimban hűséges kísérőmet: Ádámot. Ádám tulajdonképpen bognár volt, de nála jobban nem ismerte és nem szerette az erdőt senki. Nem volt valamirevaló fészek, odú, kotorék az erdőn, melyről ne tudott volna, és órákig elnézte a játszó kölyökrókákat vagy a fiaihoz ki-be szálló csókákat, anélkül, hogy megzavarta volna őket. A vad nem kellett neki, csak – nézni. Később, amikor bizalmas lett, mindig így kezdte:

– Elmondanék valamit, ha senkinek nem szól…

Vasárnapjait mind az erdőn töltötte, és ilyenkor este bezörgött hozzám:

– Megtaláltam a hollófészket! De ne tessék ám rájuk lőni…

Akkor is boldogan szedte össze a cókmókot. Szidta öreg baglyomat, mert nem akart lemozdulni a szekrény tetejéről, bár nagy érdeklődéssel nézte a készülődést.

– Igazán lejöhetnél, öreg boszorkány – korholta. – Éppen neked való idő van odakint. Sötét, mint a szurok.

Tanti aztán fújva és méltatlankodva beugrott a vászonkosárba. Indulhattunk. Keleten mintha halványabbak lettek volna a csillagok, de egyébként vak éjszaka volt. Csendes, langyos nyári éjjel. A pusztán néha éretlen kakasok idétlenkedtek vékony kukorékolással, néha álmosan vakkantak a kutyák, de hangjukban benne volt, hogy inkább formaság az egész…

 

Mi meg fel, a dombtetőre.

Az alig világító gyalogút fürgén szaladt el alattunk. Lassan bokrok és fák nőttek a derengésből, és a sötétség lefolyt a völgyekbe. Virradt. Hamar helyünkön voltunk. Ádám már tegnap megcsinálta a kunyhót egy nagy galagonyabokorban.

Kieresztette Tantit, és eltűntünk a bokor alatt. Vadászszékem arasznyira süppedt a puha humuszba, melyet aligha zavart valaki, mióta ez a szép nagy bokor szinte fává erősödött.

Haladt az idő. Az árnyékokból színek lettek. Világosodott. Tanti megsuhogtatta szárnyait, megrázta buksi fejét. Kár…, káárr… Összenéztünk Ádámmal, ki megdörzsölte markát, mint a gazda jó aratás előtt… Ma jó napunk lesz. Tanti már felfelé nézett, és fejét forgatva kísérte az első szürkevarjút. A varjú nagy patáliát csapott. Azután jött még egy hozzá. Meg még egy. El-elsuhogtak a nyílás előtt, aztán leszálltak az öreg körtefára, és onnét szidták a baglyot. Voltak már heten.

Szegény baglyom azt sem tudta, melyikre figyeljen, mert a fán ülők közül egy-kettő mindig fölibe lendült, és úgy csaptak rá, mint az ölyv. De akkorra már zengett az egész domboldal a méltatlankodó károgástól. Ki vékonyan, ki vastagon szidta az uhut, és a vadkörtefa egyik száraz ágán már alig fértek el.

Ádám csendesen oldalba nyomott, én meg felemeltem a puskám. A párás reggelben zúgva dongott a lövés, és Ádám csendesen súgta:

– Hat.

Lövésemre őrült zenebona. Tanti leugrott fájáról, és a földről nézte, szétterjesztett szárnnyal, nagy mérgesen a visszatérőket. Mert jöttek a varjak, mintha eszüket vesztették volna. A domboldalon volt a fészkelőhelyük, és most röpítették kis fiaikat. A tapasztalatlan idei szürkék egészen megvadultak, és már újra ott örvénylettek a bagoly felett.

Kissé kihajoltam, és ismét leszólítottam kettőt, melyek hangos puffanással értek földet. Erre csend lett. Fél percig.

Kaar…, kvaarr…, szólt megint a riadó. Ez valami sokat próbált előharcos lehetett, amint mély hangjáról megállapítom… Jó magasan van.

Durr…, totty…

Ádámnak csillog a szeme és szája, nevetősen elhúzva a megelégedéstől.

A károgás nem ült el, de most már messzebbről szidják a baglyot. A nap felért már a dombok tetejére, és sugarai a fák koronáját súrolják. A szomszéd faluban most hajt ki a kanász. Halkan ér ide a kürt búgása. Szépen cifrázza…

 

Ádám megint meglök. Egy karvaly ül a fán. Tanti behúzott nyakkal nézi. A karvaly is megkapja a maga porcióját, és odahull a varjak közé.

Lövésemre újra fellángol a varjak harci kedve. Egy már megint a fán ül. Nem bántom. Hadd lássák a komák, hogy nincs itt semmi baj…, és hadd jöjjenek. Tanti felfelé néz. Csókák forgolódnak felette, kíváncsian kiáltoznak, beszélgetnek:

– Ki ez a furcsa idegen? – kérdik. – Jaj, de csúnya! – és odábbállnak. Varjam is elhallgatott a fán, és csendben nézegeti a baglyot.

Csett…, csett…, csettcsett…, egy őrgébics billeg a bokron, és odavan a csodálkozástól. Majd egy másik csatlakozik hozzá.

– Csett…, csett…, hallott már ilyet, komámasszony? Majd a hideg lelt ki, mikor kibújtam, és megláttam ezt a zsiványforma csavargót. Jó lesz a fejére koppintani.

Nem is hagyják nyugton szegény baglyomat. Megéri, hogy kapkodnia kell a fejét, hol az egyik, hol a másik csap hozzá. Tanti fúj, és nagyokat pattint csőrével. A gébicsek rá sem hederítenek. Varjam a fáról nagy érdeklődéssel nézi a gébicsek munkáját. De én már meguntam. S szegény varjú issza meg a levét. Lelövöm, hogy ez a két komisz gébics odábbálljon, s ne kínozza az uhut.

 

Most aztán csend van.

Ádám kint motoszkál, és összeszedi a lehullottakat. Nyolc szürkevarjú, egy karvaly. Úgy látszik, bokorba is esett, mert tíznek kellene lenni.

Tanti bóbiskol, én meg előveszem a tarisznyát. Reggelizünk. Szalonna, kenyér. Ádám üvegben tejet húz elő, én meg egy kis szilvóriumot.

– Megkínálnám, Ádám, de tudom, nem szereti.

Legyint a kezével:

– Nem szabad.

Ádám tüdőbajos. Vértelen arcába csak akkor csap fel az élet, ha valami szépet lát az erdőn.

Másfelé nézek. Nagyon sajnálom. Vajh ki tudja, hátha ezek a lelkes szemek nemsokára szomorúan csukódnak le a föld fénytelen éjszakájába.

Hamar végzünk a reggelivel. Egy cigaretta, és maradéktalanul boldog vagyok.

Kétszeresen ragyogó vasárnap van. Egyszer a kalendáriumban és egyszer a szívemben. Méhek döngnek az apró virágokon, és olyan vidámakat rikkant a mátyás valahol a vágásban, hogy abból is érezni: ma ünnep van.

Ha a baglyok horkolni tudnának, Tanti most horkolna. Összehúzta magát karcsúra, és szunyókál. Megrázom kicsit a bokrot, erre felnyitja a szemét, de még jobban begombolkozik.

 

De mindjárt ki is húzza magát. Valami jön. Készen várok.

Egy szalakóta. Odacsapott a bagolyra, és most felült a vadkörtefára. Ragyogó szép madár. Opáloszöld tollai csillognak a napon, s amikor kiterjeszti szárnyait, olyan, mint egy ékszer. Szinte trópusi.

Baglyom most felfújja magát. Szárnysuhogás. Nagy árnyék húz el felettünk. Mire újra a fára nézek, már egy ölyv ül a „zöldkánya” helyén. Testes madár, úgy látszik, nem tudja, mi a teendő, mert tanácstalanul nézi baglyomat. Bezzeg a párja…

…Kiüü…, kiüüü…, sss…, puff!

Tanti odacsap a szárnyával, és majd leesett a fájáról, amikor az ölyv rávágott. Most már ketten suhognak a bagoly felett. Baglyom háromszorosára nőtt, úgy felfújta magát. Pattogtat a csőrével, szárnyaival egyensúlyoz, de az ölyveket ez egyáltalán nem zavarja.

Félek, hogy még összeakaszkodnak, hát megrázom kicsit a bokrot. Az ölyvek erre kicsit feljebb repülnek, aztán leszállnak a körtefára. Gyanakodva nézik a bokrot.

Tanti szeme rajtuk. A nagyobbik, valószínűleg a tojó, múzeumi példány. De sok egeret elpusztíthatott ez, hogy ily nagyra nőtt. Szeretném megsimogatni…

Tanti más véleményen van; még mindig fúj feléjük. De az ölyvek nem reagálnak. Nem bíznak bokromban, s amikor azt újra megrázom: ijedten elrebbennek.

 

Varjúkárogás közeledik.

Ez úgy látszik, nem volt itt a reggeli nagy riadalomnál, mert szépen köröz a bagoly felett. Szépen el is hibázom. Duplára!

Varjam ijedten vitorlázik el.

Visszanézek Ádámra. Legyint a kezével, mintha mondaná:

– Nem lehet mindent meglőni.

Megint csendes a tájék.

Túl a réten néha kolomp kondul. Az ölyvek magasan körözhetnek, mert vijjogásuk alig ér le ide.

Ádám füzérbe köti az áldozatokat. A varjak legnagyobb része idei. A karvalyt nem köti hozzájuk. Az már nemesebb madár. Igaz, csak akkora, mint egy mátyás, de mégis…

 

Alig figyeltünk az uhura. Amikor kinézek, látom, hogy valamit, ami még messze van, nagyon figyel. De nem látok semmit. Ádám hol itt, hol ott nyitja szét óvatosan a lombsátort, s egyszer csak megmarkolja a kezem, hogy majd felkiáltok. Egy óriási madár jön felénk, mozdulatlan szárnyakkal. Mi lehet…, mi lehet: kalimpál a szívem. Ádám keze, mint a vaskapocs, szorítja a karom, s a madár veszedelmesen közeledik. Hófehérnek látszik alulról, s akkora az árnyéka, hogy szinte ijesztő. Amikor megfordulok, Tanti hanyatt fekszik a füvön, csak hatalmas karmai éktelenkednek fölfelé. Most ért fölém a sas – mert annak gondoltam –, most vág a bagolyra, de már nem ért el odáig. Öreg tizenkettesem levágta, hogy összecsuklott a levegőben, és nagy zuhanással ért a földre. Aztán kirohantunk.

Ádám felemelte a hatalmas madarat magasra, de szárnyai még úgy is földet értek. Nem értette meg, miért nem örülök jobban neki. Hát sasnak sas volt, de azoknak a legártatlanabbika. Kígyászsas.

Igyekeztem magam megróni, hogy hasznos madarat lőttem, de ez teljes mértékben nem sikerült. Mégiscsak sas…

Ádám odavolt a boldogságtól. Sast lőttünk!

Hosszú póznára akasztotta összekötött lábainál fogva, és hazafelé százszor is elmondogatta:

– Kitömetjük…, ki bizony!

 

Így vonultunk be a pusztára.

Elöl Ádám az uhuval, egy füzér szürkével és a póznán himbálózó sassal. Egyesek ugyan a sokkal szürkébb kígyászölyv névvel illetik madarunkat, de ezt Ádámnak meg sem merem mondani.

– Ami sas, az sas!

A puszta legszélső házában lakott Ádám. Felesége az ajtóban állt, amikor Ádámmal nagy büszkén elléptettünk a ház előtt.

– Ugye, gyönyörű madár? – lelkendezett Ádám megállva.

Az asszony duzzogva nézett az urára.

– Mindig az erdőt bújja – dohogta. - Jobb volna, ha már megcsinálná azt a bölcsőt… Két hete ígéri…

Ádám fakó arcára valami szégyenlős pirosság futott…, összenéztünk, ballagtunk tovább.

 

Pár lépés után Ádám elmosolyodott:

– Az asszony nyilván nem ért hozzá, mert ami sas, az sas!

 

(1934)

 

**

 

Megjelent a Nimródban, 1934. november 20-án.

Tartalmazzák az Öreg utakon (1941), a Köd (1960), a Ködös utak (1979), az Erdei utakon (1987) és az Első uhuzásom (2010) c. kötetek.

 

**

 

A kígyászölyv:

 

Hazánk ritka fészkelője, a költőpárok száma – többek közt az élőhelyének kedvezőtlen változása miatt – valószínűleg lassan csökken. Magyarországon elsősorban középhegységi költőfaj, de létezik egy néhány párból álló síkvidéki állománya a Kiskunságban is. Előszeretettel fészkel olyan erdőállományokban, melyek déli kitettségű oldalak, nyílt területek közelében vannak, de akár több tíz kilométerre is eljár zsákmányért. Ismert fészkeinek környékén biztosítani kell a nyugodt költés feltételeit. Vonuló, nálunk március és október között figyelhető meg. Az európai madarak döntő többsége a Gibraltári- és a Boszporusz-szoros átlépése után a Szaharától délre eső afrikai telelőhelyeire vonul, bár olykor az Ibériai- és a Krím-félszigeten is megfigyelhetők telelő példányok.

 

Európában két nagy populációja él, az egyik a kontinens nyugati részén Franciaország, Spanyolország, Portugália és Olaszország területén, míg a keleti állomány Magyarországtól délre a Balkán-félsziget országaiban fészkel, kelet felé Ukrajnában és Oroszországban, valamint északkelet felé Lengyelország legkeletibb részén és Fehéroroszországban. Európán kívül költ egyes észak-afrikai országokban (Marokkó, Tunézia, Algéria), a Közel-Keleten és Ázsia jelentős részén.

Hazánkban előnyben részesíti a melegebb, déli és keleti kitettségű fenyveseket és elegyes erdőket, a költő párok nagy része fekete és erdei fenyőn költ, de minden évben akad néhány lombhullató fán fészkelő is, főleg kocsánytalan tölgy fagyöngy koszorújában. Fészke rendkívül kicsi a madár méretéhez képest. Mindössze egy tojást rak. A tojó 45-47 nap alatt kelti ki, az első hetekben a hím gondozza azt. A fióka tízhetes korában lesz röpképes. Táplálékspecialista, főként kígyókkal és más hüllőkkel, esetenként kisemlősökkel táplálkozik. Akár kétméteres erdei siklót is képes elejteni.

(Forrás: www.mme.hu)

 

**

 

Az illusztráció Papp Gábor fotója.


Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa írta 1 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

SOKÁIG FOG FÁJNI A FEJE! Csütörtökön kettősfronti...

Rádiné Zsuzsa írta 1 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

DECEMBER 12. EZEN A NAPON Meghalt Báthory István...

Miclausné Király Erzsébet írta 2 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Kun Magdolna: LEHELETNYI SÓHAJ Köszönöm, Uram, ...

Miclausné Király Erzsébet írta 3 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

"Amikor a szem nincs blokkolva: az eredmény a...

Miclausné Király Erzsébet 3 órája új képet töltött fel:

Mentovics_evaadvent_2111066_4660_s

Rádiné Zsuzsa 4 órája új blogbejegyzést írt: BÁTHORY ISTVÁN erdélyi fejedelem

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu