Nem lehet az t mondani, hogy Budán lépten-nyomon sündisznóba botlik az ember, ezért – egyik este – kissé hitetlenül néztem egy kis fekete árnyékra, amint az utca egyik oldaláról átballagott a másikra. Ott szaglálódott a villanylámpa alatt és semmi félelmet nem mutatott, amikor odaértem.

   − Szervusz tüskés – mondtam közvetlenül. – Nem gondolod, hogy ebből baj lesz? Itt ugyanis mindenféle kutyák járnak…

   A kis disznó szuszogott valamit, aztán könnyelműen elindult a legrosszabb irányba, az egyik kertes hát felé, ahol akkora farkaskutya leselkedett a kerítés mellett, mint egy borjú.

  Mivel nem szeretem a nyilvános öngyilkosságot, ballonomba takartam a bohém tüskést s elvittem egy bokros kutyátlan kertbe. Enyhén morgott és meg akarta harapni az ujjamat.

  − Szamár – méltatlankodtam −, ha nem tudnád, az életedet mentem meg – azzal beengedtem a bokrok közé.

   Köszönés nélkül távozott.

   Másnap reggel majdnem ugyanott szokatlan gyermekcsődületet látok éktelen ordítással mozogni valami körül. Azonnal éreztem, hogy újabb életmentésre lesz szükség.

   Hozom a kutyánkat, az majd széttépi – üvöltött egy szeplős fiú és enyhén belerúgott a kis sündisznóba, mely most gömbölyű volt, mint egy kaktusz, csak jobban szúrt.

   − Jujuuj – üvöltött a szeplős – megszúrt! Nincs itt egy tégla valahol?

   Inkább kés kellene – tanácsolta egy másik – hosszú kés… aztán elvinnénk természetrajz órára.

   − Hasznos – mondta csendesen egy kis lány −, hasznos. Tanultuk. Miért bántjátok?

   − Fogd be a szád, nem látod, hogy megszúrt? Hasznos! Hol van az a tégla?

   Nem szívesen avatkozom az ilyen vitákba (ezek az ifjú emberek néha nagyon gorombák s a szeplős egyénnek légpuskája is van, amivel a leghasznosabb madárkákat irtja), de tüskés barátomat meg kellett mentenem; azonban az ügy másként rendeződött el.

   A túloldalról egy termetes asszony érkezett, akiben nyoma sem volt az én tétovázásomnak.

   − Mit csináltok?

   − Ez az izé megszúrta a lábam – mondta a szeplős fiú −, de most adok neki.

   − Ki mondta, hogy dugd oda a lábad?

   Csend. Az asszonynak félelmetesen villogott a szeme.

   − Azt kérdem, te pulykatojás, ki mondta, hogy piszkáld ezt a kis állatot, bántott talán, vagy a tiéd?

   − Hát a magáé?

   − Az enyém! Aztán most tágulj innét, mert hozzád vágom ezt a szatyrot.

   A gyermeksereg ijedten mozdult el a szatyor veszedelmes közelségéből, mert nem volt kérdéses, hogy az asszonyság használatba veszi, ha kell. Amikor már távolabb voltak szeretettel nézett a kis gombócra.

    − Miska, te haszontalan, mennyi bajom van veled…

   − Igazán a magáé? – álmélkodtam.

   − Persze. Én neveltem fel. Akkora volt, mint egy kis citrom, de azóta nincs is nálam egér, meg csótány meg mindenféle féreg. Na gyere, te tekergő!

   A Miska nevezetű sündisznó kibontakozott saját tüskevárából, pislogott és elindult az asszony után. Elkocogtak a kovetkező kertig, ott befordultak.

   A gyerekek messziről nézték a jelenetet és csendben voltak, csak a szeplős fiú kiabált még valamit, igazolva, hogy mindig az a leghangosabb aki ölni akar.