1

Fényes délben a napszúrás úgy reszket a levegőben, mint valami hegyes, gonosz aranytű.

A kisváros alszik. Házai fehérlenek, ablakai villognak a fény önkívületében, hasonlóan valamely iszákos vagy őrült szeméhez, aki csak bámul a porba, s nem lát.

Távolabb a huszárok lovardája, melynek eresze már ad valamicske árnyékot, a gyep, melyen pitypangok nőnek, méhek, darazsak zümmögnek.

Lélegzetünk ki-kihagy. Akár forró fürdőből jönnénk, testünk izzik, kezünk reszket. Néhányan - tíz-tizenkét éves gyerekek - tornaingben, gumicipőben, harcra készen várjuk a kövér bírót. Betegek vagyunk a kánikula örömétől. A világ: egy sárga szédület.

A lovarda eresze alatt összedugjuk fejünket, lüktető halántékkal hallgatunk. Mikor elharangozzák a delet, a törvényszék hűvös kapualjából - mindig pontosan - kiduzzad a kövér bíró hordószerű potroha.

Egyikünk elordítja magát:

- Jön a kövér bíró.

Odalapulunk a lovarda kapujához. A csendben csak szívünk kalimpálása hallik. Nemsokára összerezdül az aszfalt, ami azt jelenti, hogy mindjárt előttünk a kövér bíró. Egy pillanat, s már itt van. Porszín nyári ruhát visel, domború hasán vastag aranylánc, ujján zöld pecsétgyűrű, kezében nádbot.

Homlokáról keskeny patakokban ömlik a verejték. Vakondok-szeme hájpárnák mögül pislog ránk. Mindnyájunkban forr a harag, de félünk, s gégénk úgy összeszorul, hogy nem bírunk kiáltani.

Csak akkor kiáltunk, mikor már tíz-húsz lépésre fújtat tőlünk, mint egy gőzmozdony.

Valaki fölragad egy göröngyöt.

- Vágd utána - bátorítják az illetőt. - Üsd agyon.

A göröngy magas ívben röppen feléje, széttöredezve fröccsen szét a porban. A szeplős Torday, kit az iskolában "pulykatojás"-nak csúfolunk, fölajzza parittyáját, s utánaküld még egy színes kavicsot.

A kövér bíró hátrafordul.

Hunyorog a napfényben, aztán továbbgurul. Mi kuncogva, dühös álpátosszal fogadkozunk:

- Ha legközelebb erre jön, nem viszi el szárazon. Ezzel verem be a fejét.

A napfényben egy kézipisztoly vasagya villan meg. Mindnyájan elhűlünk, de boldogok vagyunk, erősnek érezzük magunkat.

2

Utáltuk a csúnyaságát, gyűlöltük a betegesen pöffedt kövérségét, ahogy csak a gyermekek tudnak gyűlölni.

Sohasem láttunk ilyen torz embert. A lábak búsan tartották a potrohot, a törzs beleveszett duzzadó, virágzó hájába, melyből csak kopasz feje látszott ki, mint egy minden pillanatban megpukkadni készülő zsírgömb. Az arc közepén pisze, tömpe orrocska szomorkodott, mely - úgy tetszett - pityeregve vádolta a természetet, hogy egy embert így megcsúfolt.

Részvétet nem éreztünk iránta. A varangyos békát éppúgy gyűlöltük, mint a kövér bírót. Gyűlöltük, mint mindent, ami szokatlan.

3

Egyszer délután arról vitatkoztunk, hogy mitől hízott meg ennyire a kövér bíró.

- A kövér bíró - mondta Pali - ökröket eszik. Egy egész ökröt fal minden ebédre. Az anyja süti nyárson.

- Hát van anyja? - kérdeztük, s a társaságon hitetlen moraj futott végig.

- Van hát - erősgette Pali. - Vele lakik együtt, itt a Tűzoltó utcában. Én ismerem. Ha akarjátok, mindjárt elvezetlek benneteket.

Elindultunk a különös kalandra. Rablóregényekben olvastuk, hogy bátor, nemes daliák az ellenséget tulajdon fészkében keresik fel, s ott számolnak le vele. Mi is ilyesmire gondoltunk, míg közeledtünk a csendes, zöld zsalus ház felé.

Palit előreküldtük.

Pár perc múlva röhögve jött ki:

- Gyertek.

4

Először a hűvös tornácon kellett keresztülhaladnunk, melyet színes üvegkapu választott el az udvartól.

Benn kőrisek, jázminbokrok között, a hinta mellett, a padon egy sovány, bánatos nénike kötött.

Még viszketett a torkunk a nevetés ingerétől, de a nénike megsimogatta fejünket, a mi kezet csókoltunk neki, mint az édesanyánknak szoktunk. Mély, aranykarikás tányérokon almát, körtét tett elénk. Palit felültette a hintára.

Elmondta, hogy a hinta még a fiáé volt, mert valaha, mikor iskolába járt, nagyon szeretett hintázni. Sok mindenről beszélt még. Hogy féltette, hogy várta, ha néha elmaradt a pajtásaival, hogy megnótázott, megtáncolt a kis lurkó, ha a hosszú őszi estéken unták magukat. Micsoda fürge, derék legény volt, és micsoda táncos. Nem akadt nála különb madarász sem.

- Úgy ám - ismételgette -, az én fiacskám is madarászott - és sóhajtott. - Az idő múlik.

Maga elé nézett. Mi pedig őt néztük. Azzal jöttünk ide, hogy valami tréfát csinálunk a kövér bíróval a saját házában, de a kedvünk elzápult, a kánikula hőségében fáztunk.

- Meséljen még, néni - mondta Pali, álmélkodva. A néni most rápillantott.

- Ejnye - szólt -, de rongyos az ingecskéd. Ki látta így járni?

Bement a szobába. Kihozott egy csomagot. Ruhák voltak abban. Cipőcskék, kis nadrágok, kabátkák. Meg egy tornaing.

- Ez mind az övé volt - mondta a néni. - Ez az ingecske is. Nézd, épp illik rád.

- Ez is? - kérdezte a Torday gyerek, s egy zöld lepkefogót emelt fel.

Mindnyájan megdöbbentünk. A röhögés, mely a kapuban torkunkban bizsergett, most csiklandozó, orrcsavaró zavarrá savanyodott, s pityergőssé torzította arcunkat.

Kézről kézre adtuk a lepkefogót.

5

A fák árnyában állottunk.

Néhányan a hintára szálltak, sikoltottak, bukfencezni próbáltak a fűben. De nem jól éreztük magunkat.

Valami fojtogatta torkunkat ezen az alkonyaton, mint mikor az ember először nem bír aludni, s észreveszi, hogy neki is fáj, ami másnak, és jobban fáj, mint másnak. Az irgalom tündére szállt közénk, melyet eddig még nem ismertünk, s egy pillanat alatt átvillant a fejünkön, hogy valaha a kövér bíró is gyerek volt, olyan mint mi, madarászott, hintázott, és lepkéket fogott.

Amikor ezt átgondoltuk, már nem voltunk többé gyerekek. Arcunk megöregedett, szemünkbe az élet minden misztériuma ült. Álltunk egymás mellett, némán.

Egy dalba kezdtünk, de ijedten - minden ok nélkül - abbahagytuk. Fekete bogarak koppantak kalapunkhoz. Fejünk megfájdult a forró fű szagától.

6

Én a falhoz támaszkodtam, s lehunytam a szememet. Kék mezőt láttam, melyen egy kis virgonc gyerek hajadonfőtt ugrál, kezében a zöld lepkefogóval, egy ideges, fehér pillangó után kap.

Megszégyenülve somfordáltunk ki az utcára.

7

Forró és fekete volt az éj.

A sarkon dörgő léptekkel jött felénk a kövér bíró.

- Jó estét - szóltunk, és illedelmesen leemeltük sapkánkat.

- Jó estét - mondta a kövér bíró, mint a testvérünk, s ő is leemelte szalmakalapját.

Este sokáig nem tudtam elaludni kis ágyamban. Amikor elaludtam, azt álmodtam, hogy a kövér bíró kék szalagos gyerekpólyában sír, és szomorúan rám mered, mint egy nagy-nagy, pufók baba...