Természet: Kosztolányi Dezső :KÉT VILÁG

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17353 db
  • Videók - 6885 db
  • Blogbejegyzések - 16357 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17353 db
  • Videók - 6885 db
  • Blogbejegyzések - 16357 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17353 db
  • Videók - 6885 db
  • Blogbejegyzések - 16357 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17353 db
  • Videók - 6885 db
  • Blogbejegyzések - 16357 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nászutasok este hétkor érkeztek vissza Nizzából. Az állomáson senki sem várta őket. Kiszálltak az elsőosztályú fülkéből, bérkocsira tétették a két sárga angol bőröndöt, és rögtön a lakásukra hajtattak. A gumikerekű elegánsan suhant végig a körúton, s a fiatalasszony a várakozástól kipirultan nézegette az esti Budapestet félig csukott szemhéja alól.

 

- Hol a lakásunk? - kérdezgette ezerszer is, és vékony porcelánujjaival törülgette az ablakra csapódó izzadságot.

 

Zsitvay hallgatott. Azután a kocsi robogott még egy darabig, bekanyarodott egy kis utcába, s egy térre gördült ki. Az orvos átölelte a feleségét, és megcsókolta.

 

- Itthon vagyunk.

 

Zsitvay oly könnyen emelte ki az asszonyt, mint a pelyhet. Erős, fekete magyar ember volt. Látszott rajta, hogy egész élete munkában telt el. Húsz küzdelmes év után végre kinyújtózhatott saját lakásában, melyet ízlésesen, selyemmel és állatbőrökkel párnázott ki. Örült az életnek. Majdnem kacagott a boldogságtól, mikor a sötét szobában ledőlt a süppedős pamlagra, és csöndben elszívta esti szivarját. A bútorok, a képek, mind oly kedvesek és ismerősek.

 

Az asszony trillázva repdesett a szobában. Zsitvay karon fogta, fölemelte, és sietve mutatta meg az új fészket.

 

- Ez itt a szalon.

 

- Ez a zöld az ebédlő.

 

- Ott van a hálószoba... itt a társalgó...

 

A fiatalasszony mohón itta be magába az új benyomásokat. Minden olyan különös és érdekes volt. Néhol még a friss festékszag is érzett. A társalgószobában virág illatozott, és halványkék lámpa égett. Otthon sohasem látott ily ablakokat, ily bútorokat, ily merész, új képeket. Minden csecsebecse egy új élet ismeretlen mámoráról beszélt. Az asszonynak fejébe szállt az öröm, lehemperedett a puhazöld, bozontos szőnyegre.

 

- Olyan friss, olyan selymes, mint a fű. Akárcsak mezőn lennénk...

 

Zsitvay kiragadta a porcelánvázából az ibolyacsokrokat, s a feleségére szórta:

 

- Itt vannak a virágok is. Virág esik... virág záporozik... - A szoba szagos tavaszában zajosan nevettek is, csókolództak, két féktelen, boldog gyerek.

 

Az asszony türelmetlenül rohant tovább egy kis szobába.

 

- Itt minden oly édes, oly ismeretlen!

 

Azután a kilincsre tette a kezét, és izgatott sietséggel tovább akart menni. Az ajtó zárva volt.

 

- És ez?

 

Az orvos kissé zavartan felelt:

 

- A rendelőszobám.

 

- Mutasd.

 

Zsitvay vállat vont, és nevetett.

 

- Miért?

 

- Akarom látni.

 

- Majd holnap.

 

- Kérlek, nagyon kíváncsi vagyok rá.

 

Az orvos összeráncolta a szemöldökét, és gondolkozott. Már a zsebébe nyúlt a kulcsért, de egyszerre valami mást gondolt. Karon fogta a feleségét, azután átölelte, és erősen, sokszor megcsókolta. Azt hitte, az este hangulatát megzavarná, ha végigmennének ezen a szobán.

 

Az asszony azonban odatapadt az ajtóhoz, és nem akart tágítani. A kulcslyukon bekukucskált.

 

- Itt egészen sötét van.

 

- Természetesen.

 

- Hideg csap az arcomba... Nem fűtenek benn?

 

- Ne képzelődjél. Menjünk.

 

- Várj csak. A sötétben valami acélállványt látok, meg egy üvegszekrényt. Mik ezek?

 

- Majd meglátod.

 

A kis asszony csüggedten vette le szemét a kulcslyukról, s sápadt, ideges és türelmetlen volt. Szemei forrón és nedvesen világítottak, és érezte, az első félreértés rögtön bekövetkezik, ha nem uralkodik magán. A titokzatos szoba küszöbje előtt állott. Egy idegen szoba, ahova nem volt szabad belépnie.

 

A társalgóba mentek át, s a férje zongorázni kezdett. A díványra ült. Lehunyta a szemeit. Millió és millió alattomos, sunyi kérdés férkőzött a szívébe. Egyhangúnak, kopogónak, gyászosnak tűnt föl neki a zene. Hidegen surrantak hozzá a fürge zongorafutamok, mint a rövid lábú gyíkok, és összeborzongott, mintha végigmásztak volna a nyakán, a karján, és mérges tajtékkal köpték volna be testét. Miért nem szabad bemennie a titokzatos szobába? Valami borzasztót sejtett. Egy hideg tónusú, barátságtalan szobát látott maga előtt, ahol garmadával hevernek a fényesre sikált tiszta ollók, vésők, fűrészek, csövek, tűk, kanalak, tükrök és más különös műszerek, melyek mind meleg emberi húsban fürödtek, s most is gyönge vérillatot árasztanak. A boldogságok fészke pedig e szoba mellett van. Ez lesz az ő otthona. Az orvosságszag beveszi magát a bútorokba. Kétségbeesetten küzdött a rémképekkel. Feje sápadtan billent hátra. A szoba rémületes feketeségben, tágan és szomorúan meredt reá. Olyan volt, mint egy örvény. A gyanútlan ismeretlen mosolyogva halad a márványszobros és pálmás szobákon át, s egyszerre csak belebukik a halálos ürességbe, a szenvedés és a kín szobájába.

 

Akkor eszmélt föl, mikor a férje már előtte állott, s a vállára tette a kezét.

 

- Álmos vagy?

 

Egy tompa és idegen hang felelt:

 

- Haragszom reád. Fáj, hogy bizalmatlan voltál.

 

Másnap az orvos már megkezdette rendelését.

 

Az asszony kíváncsi volt, hogyan telik el az első nap, és figyelt, kémkedett, a legkisebb neszre is fölrezzent.

 

Délután két órakor berregni kezdtek a csengők. Az inas egymás után bocsátotta be a betegeket a várószobába. Férje fölhúzta fehér kabátját, és magára fordította a zárat. Némán, nyugodtan várt. Zsitvay három óra hosszat volt a szobában. Az asszony elnyújtott, szaggatott nyögéseket, mély sóhajokat, köhögést és sírást hallott. Fehér ruhában, fehér arccal idegenül járkált a szobában, és egy ezüstcsövön erős és finom parfümöt permetezett a bútorokra. Ruháiból a perzsa liliom fejfájasztó illata áradt ki.

 

Öt órakor rendesen vége volt a rendelőórának. Zsitvay gyorsan átöltözködött, és kisietett a feleségéhez.

 

Az asszony fázósan húzódott el tőle.

 

- Megint ideges vagy - mormolta ilyenkor Zsitvay, és kedvetlenül legyintett a kezével.

 

Az asszony egy fotelbe süppedt, és onnan nézte a haragvó férfit. Fekete szemei villámlottak. Mindegyik lábdobaja egy kis mennydörgés volt. Fájt neki a nagy erő, és szerette volna a porban látni.

 

Gyűlölni kezdte az urát. Fájt a kézszorítása, a nézése, a hangja. Éjjel hangokat hallott, és táncoló színes foltokat látott maga előtt. Egyszer, midőn vörös bélű narancsot evett, azt hitte, hogy vértől pirosak az ujjai, és iszonyodva dobta el a narancs húsát, amely vérzett, mint egy tátongó, összemarcangolt seb.

 

A titokzatos szobába még mindig nem szabad volt belépnie.

 

Egy nap azonban idő előtt pattant föl a rendelőszoba ajtaja. Zsitvay felöltözködött, és elment hazulról. De a sietségben elfelejtette bezárni a szobát.

 

Az asszony dobogó szívvel lépett be, és rémülten hőkölt hátra. Aztán mohón tekintett körül. A szoba a sok fűrésszel, fúrókkal s háttérben a csontvázzal olyan volt, mint egy furfangosan berendezett kínzókamra. Kék, sárga és piros folyadékok álltak a kialudt benzinlámpák fölött. Ide jönnek tehát a szenvedők. Itt fetrengenek vérben és könnyben azok a sápadt betegek, akik az előszobában rémült szemekkel lesik az ajtó rebbenését, hogy ők is szenvedjenek a fekete ember kése alatt, aki kórházzá tette nászszobáját, s az összes emberi nyavalyáknak, fekélyes förtelmeknek találkozót adott benne. Rémület cikázott a szemeiben. Először nézett farkasszemet az ember feneketlen nyomorúságával. Valami halhatatlan bosszú keményítette meg a szívét. Az elkényeztetett úrileányok hahotájával, az egészségnek ösztönével gyűlölte ezt a betegszobát. Az arca, az ő kis gonosz arca pedig valami csúf mosolytól torzult el.

 

Aztán föltette a kalapját, és magára vette tavaszikabátját.

 

Künn langyos, márciusi délután volt. Vágyódott ki, az illatos, egészséges életbe, a kék levegőtengerbe. Lerohant a lépcsőkön, kiért az utcára. Haját elkapta egy csintalan szellő. Két boldog, álmodó szeme az enyhe égbolton tapadt, mely szelíden és kéken nézett vissza reá. Kicserepesedett száját megcsókolta a napfény. Itt jobb volt.

 

Este kilenc órakor jött haza. Az ura már az asztalnál ült, és várta. Szótlanul vacsoráztak.

 

- Mi a bajod? - kérdezte az ura.

 

- Semmi - felelte az asszony.

 

De belül valami mardosó kínt érzett.

 

"Őket jobban szereti" - gondolta magában.

 

Féltékeny volt rájuk. Ezt a féltékenységet még a káröröm se gyógyította, hogy most már tudja, mi van a titokzatos szobában. Másnap délután, mikor berregni kezdett a csengő, és az ura komor homlokkal tűnt el újra, megfájdult a feje, s szeretett volna az ajtó elé állni, és tárt karokkal fölfogni a betegek ostromát, akik jöttek, seregben tódultak oda. Csak annyit érzett, hogy ezek más emberek, és rútak. Rútak és követelődzők. Követelődzők és türelmetlenek. Egy idegen világ, amelyet ő nem ért meg, tehát gyűlöli.

 

Egy este megint együtt ült a férjével.

 

- Miről gondolkozol? - kérdezte Zsitvay.

 

- Vezess be, oda.

 

Az asszony szerette volna nyílttá tenni a harcot. Kíváncsi volt arra, miért nem szabad átlépni a titokzatos szoba küszöbét, Zsitvay azonban nem felelt. Fölkelt a székről, és vállat vont. Aztán végigsétált a szobán. Csak ennyit mondott:

 

- Hiszen olyan boldog vagy. Te sohase voltál beteg.

 

Így múlt el a tavasz és a nyár. Ősz felé egy szüreti mulatságra voltak híva. Az asszony a szabadban táncolt, kiizzadt és meghűlt.

 

A betegség eleinte egész jelentéktelennek látszott. De a láz nem akart alábbszállani. Szép kis feje elgyötörten, forrón, pirosan hentergett a fehér párnák között. Férje szótlanul ült az ágyánál. Először csak nappal. Azután éjjel is. Az összes szobák ajtaját kinyitotta, a rendelőszobát is, és az egész lakás egy nagy betegszobává változott. Zsitvay a rendelést beszüntette.

 

- Mért nem csengenek a csengők? - kérdezte az asszony egyszer délután, mikor felült az ágyában, és kifelé figyelt. - Mért nem mégysz hozzájuk?

 

- Kikhez?

 

- Hozzájuk... - mondta az asszony, és bágyadtan mosolygott.

 

Egy hónap után már szabad volt fölkelnie. Lesoványodott és megsápadt. Mikor benézett a tükörbe, alig ismert magára. Ez egy egészen új asszony volt.

 

"Sohase voltam ilyen szép" - suttogta magában. Aztán az urára gondolt. Az ő erős, munkás urára, és ezt mondta:

 

- Sohase volt ilyen szép.

 

Egy este az asztalnál ült, és a lábadozók csöndes mosolygásával piskótát mártogatott a konyakba.

 

Zsitvay mosolyogva jött ki a szobából, és megölelte.

 

- Most pedig megkapod a jutalmadat. Mától kezdve szabad bejönnöd velem a szobába. Abba a szobába.

 

A karját nyújtotta neki, és bevezette.

 

A hideg, idegen, barátságtalan szobát meg se ismerte.

 

Minden tündéri fényben ragyogott. Sehol se érezte magát oly biztonságban, mint itt, és szépnek látta az életet, és boldog volt, és örült, mintha egy nagy utazásról jött volna meg, és végre hazaérkezett volna. Mindenen a jóság őrködött. A tisztaság, a nyugalom, az új élet, az áldás és megenyhülés e fészkében kacagva járt-kelt, és dalolni szeretett volna, valami földöntúli ismeretlen dalt, amely minden titkot fölold és összeköti őt az urával és minden, minden jó emberrel. Könnyezve borult a vállára:

 

- Most már megértelek. De látnom kellett.

 

- Mit.

 

- Hogy engem is úgy szeretsz, mint őket.

 

Karácsony táján vendégeik voltak. Éjfél után bontottak asztalt. A vendégek a pezsgőtől mámorosan, szivarozva jártak végig a szobákban, s az asszony mosolyogva mutatta meg nekik a lakást.

 

- Az ebédlő.

 

- És ez?

 

- Ez az én szobám.

 

A kövér tanácsos a rendelőszoba felé mutatott.

 

- Ez pedig...

 

Az asszony a tanácsos piros, egészséges arcára tekintett, aztán az urára, és nem felelt. De a tanácsos úr és a többi vendégek okvetlenül látni akarták a rendelőszobát is. Be akartak törni ebbe a szentélybe, és körülhurcolni profán érdeklődéseiket, elnyúlni, emészteni és szivarozni az elviharzott szenvedések árnyékában. Az asszony összeborzongott. Aztán értően Zsitvayra mosolygott. Mintha egy közös titka lenne vele. Érezte a határt, ami ezt a szentélyt elválasztja mindentől, ami az egészségesek és betegek világát örökre elválasztja, s fázott a gondolatra, hogy idegen emberek lépnek ide szentségtelen cipőkkel, az egészségtől kegyetlen arccal, s megtapodják a szenvedők nyomait, és csöndesen eléjük állt fehér ruhájában, és határozottan fölemelte a kezét, és egy tiltó mozdulattal, amelyben erő volt és gyöngédség, oly hanglejtéssel, amelytől néhányan mindjárt visszahátráltak, olyan szemrebbenéssel, amelytől a piros arcú mérnök elsápadt, a kövér tanácsos pedig nyomban kijózanodott, csak ennyit mondott:

 

- Ide, uraim, tilos a bemenet.

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa 3 órája új blogbejegyzést írt: KULTÚRA Ősi templomra bukkantak Peruban

Rádiné Zsuzsa 3 órája új blogbejegyzést írt: Légtorna a szurdokparadicsomban

Rádiné Zsuzsa írta 19 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

TARTÓS KERINGÉSI PROBLÉMÁKRA KÉSZÜLJÖN!...

Rádiné Zsuzsa írta 19 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

NOVEMBER 21. EZEN A NAPON - 12 kilométeres LÉGI...

Rádiné Zsuzsa írta 19 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

Soha ne hagyd, hogy éreztessék veled, hogy kicsi ...

Rádiné Zsuzsa írta 20 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Koós Attila : KERTEMBE LÉP Kertembe lép az Ősz. Bölcs ...

Rádiné Zsuzsa írta 20 órája a(z) Aranyosi Ervin: Úgy izgulok képhez:

Aranyosi_ervin_ugy_izgulok_2109633_6666_s

Ha beköszönt majd a hideg tél, miben lelek örömet? Eleséget...

Miclausné Király Erzsébet 20 órája új blogbejegyzést írt: Tamási Áron: IGAZAK ÁLMA

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu