Mikor én legelőször találkoztam nagyeszű Gyurgyókával, ki nem tudtam nézni, hol tartja a nagy eszét. A fejében nem tarthatta, mert az sótartónak is kicsi lett volna. Bizonyosan az erszényében tartotta, mert mindig azt csörgette a zsebében, mikor beszélt.

 

- Fiúcska! - toppant egyszer elébem az utcán. - Tudsz-e fára mászni?

 

- Mint a mókus!

 

- Derék dolog - veregette meg a vállam jókedvűen kacarászva. - Hát a cseresznyét szereted-e?

 

- Mint a rigó!

 

- Bolondság! - förmedt rám mérgesen, és nagyot lökött rajtam. Hanem aztán megint nekiszelídült. - Sebaj, no, holnap megfogadlak rigónak. Kiviszlek a szőlőmbe cseresznyét szedni.

 

Hajnalban már ott csörtögött a szamaras kordé az ablakunk alatt.

 

- Rikkants, rigóm! - pattogtatta az öreg az ostorát.

 

De mikor föl akartam kapaszkodni a kordéra, már akkor nem voltam rigó.

 

- Ohó, csacsikám - vihogott a nagyeszű ember -, nem úgy lesz az! Fogadást kötöttem a szürkével, hogy te vagy a futósabb. Hát azt szeretném most már látni, melyiktek lesz a győztes. Az kapja a dús abrakot.

 

Így aztán én versenyt futottam a szürkével, nagyeszű Gyurgyóka meg csak nevette a kordéból. Csak úgy pihegtem, mire kiértünk, s alig vártam, hogy a csacsit kicsapja az árokpartra. Azt gondoltam, utána én is sorra kerülök, kapom az abrakot. Kaptam ám egy barackot a fejem búbjára.

 

- Csacsinak kicsi vagy még, hékás; nézzem no, különb vagy-e rigónak?

 

Föl is libbentem én a fára egyszerre. Az öreg meg fölnyújtotta a kosarat, hogy azt tele kell szedni.

 

- Csak a szépit válogasd, fiúcska! - parancsolta.

 

Hát hiszen magam is csak a szépit válogattam volna, de ahogy az első szemet be akartam kapni, haragosan fölrikoltott rám Gyurgyóka:

 

- Fütyülni, rigókám, fütyülni! Micsoda rigó vagy te, ha még fütyülni se tudsz?!

 

Soha rigó még olyan keservesen nem fütyült, mint ahogy akkor én fütyültem. Mindig fütyülnöm kellett, míg csak a kosár tele nem lett. Egy szem nem sok, de nekem annyi cseresznye nem jutott a magam szedésiből. Igaz, hogy ő maga se kóstolt bele.

 

- Nyáron nem jó cseresznyét enni - tette föl a kosarat a kordéra -, mert kihull tőle az embernek a foga. Csípje meg a csóka, jobb annál a sóska!

 

Szép nagy levelű sóska zöldellett a dűlőúton. Persze csak afféle vadsóska. Megrágtam egy-két levelet, legalább szomjam oltottam vele.

 

- Jó-e, fiúcska? - fogta be Gyurgyóka a csacsikát.

 

- Jobb volna tejföllel - mondtam fanyalogva.

 

Nagyeszű Gyurgyóka vígan csattantotta össze a tenyerét.

 

- Angyal szólt ki belőled, fiúcska! Hanem azt mondom neked, hogy aki cseresznyét ehetnék, ne egyék sóskát. Inkább tömjük meg vele a kordét. Pénzt adnak ezért a piacon, fiúcska!

 

Meg-megcsörgette zsebében az erszényt, én meg szaggattam a sóskát, és teletömtem vele a kordé derekát. "Jó puha ülésünk lesz rajta" - gondoltam magamban.

 

Az ám, Gyurgyóka elhelyezkedett benne nagy kényelmesen, nekem meg azt mondta:

 

- Étel után jólesik a mozgás, fiúcska. Ahol nagy a homok, segíthetsz is a csacsikának. Ő húzza a kordét, te meg toljad. Ami cseresznye lerázódik, az a tied lehet.

 

Egész a házunkig segítettem a csacsikának. Ott azt mondta az én pártfogóm:

 

- Szállj le, barát, a hintórul! - És bekiáltott az édesanyámnak: - Hazahoztam a rigót, szomszédasszony! Kedvire kimulatta magát a szőlőben. Derék legény, csak az a kár, hogy olyan nagy feje van. Nagy fejben hamar szétszalad az ész.

 

Beláttam magam is, hogy a nagyeszű Gyurgyókának igaza van. Azóta sose mentem el többet rigónak.