Természet: Tamási Áron: BAKTÉRÍTŐ

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17265 db
  • Videók - 6859 db
  • Blogbejegyzések - 16186 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17265 db
  • Videók - 6859 db
  • Blogbejegyzések - 16186 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17265 db
  • Videók - 6859 db
  • Blogbejegyzések - 16186 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17265 db
  • Videók - 6859 db
  • Blogbejegyzések - 16186 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismét péntek volt.

 

Már ott szorongtak mind az emberek, abban az üres és elhagyott raktárhelyiségben, ahol minden pénteken, ilyenkor estefelé, máskor is egybejöttek. Sokan téglákon kuporogtak, mások deszkákon ültek, miket a hónuk alatt hoztak. Az omladozó falakat is megszállták, mint a legyek; de a legtöbben lehajtott fejjel álldogáltak.

 

- Itt mi lesz? - kérdezte egy öregasszony.

 

Akitől kérdezte, fiatal és sovány férfiú volt. Fátyolos szemekkel úgy nézett az öregasszonyra, mintha mélységesen sajnálná a tudatlant, de nem felelt neki. Erre egy másik asszony, ki észrevette a dolgot, megfogta az öregnek a karját, és magához vonta egy kicsit.

 

- Maga még nem volt itt? - kérdezte súgva.

 

- Nem. Mit vár ez a sok furcsa ember?

 

- A térítőt, lelkem.

 

- Milyen térítőt?

 

Egy suhanc, aki mellettük fülelt, meghallotta a halk szót, s abban a pillanatban odafelelt:

 

- A Baktérítőt!

 

Egyszerre kuncogás keletkezett a környéken, de az éltesebbek és a buzgóbbak úgy néztek a haszontalanokra, mintha kárhozatra akarták volna vetni őket. Nem tudom, mi lett volna a dologból, ha idejük engedi. De idő nem volt már a zavarodásra, mert abban a percben megjelent egy furcsa szakállas ember, akit két fiú kísért. Elől, a leomlott fal nyílásán, ott jött bé a szakállas ember, s a nyomában a két fiú. A szakállasnak csupa bozontos szőr borította az egész arcát, s nagy haja is a vállát verte. Olyan rongyos volt, mintha nem is ruhája lett volna, hanem csupán tarka tollazata, s olyan a két fiú is éppen, csakhogy azoknak még nem volt szakálluk. A férfi egy nagy fekete könyvet tartott a hóna alatt, az egyik fiú valami nagy fekete pápaszemet vitt a tenyerén, a másik pedig egy piros sapkát. Odamentek hárman egy dibdáb asztalhoz, mely a kongó teremnek a fejében állott, a középen. A szakállas az asztal közepinél megállt, s a nagy fekete könyvet az asztalra tette. Akkor odafordult a fiúhoz, ki a pápaszemet tartotta, s lassú mozdulattal, mintha szertartást végzett volna, elvette a fiútól a pápaszemet, és az orrára illesztette. Utána a piros sapka után nyújtotta a két kezét, s nagy gondossággal a piros sapkát is a bozontos fejére tette.

 

Várakozó és mélységes csend volt a teremben.

 

- Hát nem olyan, mint egy Baktérítő? - mondta a nagy csendben a suhanc.

 

Abban a percben két férfi megragadta a suhancot, és kidobta a szabad ég alá.

 

Ismét visszaállt a csend.

 

Akkor a szakállas kinyitotta a könyvet, és lassan-vontatva, mélyből fakasztott, s egy kicsit remegő hangon olvasni kezdte:

 

"És akkor, estének idején, a földnek csendességében, megjelenék ismét énnekem a szokott angyal, ki tűzpiros ruhába vala öltözve. És elmondá nekem lankadatlan szóval, hogy miképpen fog eljönni, hogy megtörténjék az idők változása..."

 

Itt elhallgatott, majd letette a kinyitott könyvet az asztalra, lassan föléje hajolt, és a homlokával érintette a könyvet. Homlokát egy percig a könyvön tartotta, mialatt az egybegyűlt emberek is lehajtották a fejüket. Aztán ismét felemelte a könyvet, és újból elolvasta, hogy: "És akkor, estének idején..." Utána ismét letette a könyvet, és ráfektette a homlokát; majd harmadszor is elolvasta az igéket, és hosszasabban maradt homlokával a könyvön.

 

A síri csendben feszülten várakoztak az emberek.

 

Így múltak a percek, majd egyenesre állt a szakállas ember, és a fekete pápaszemen keresztül mereven nézte az egybegyűlteket. Úgy állott egészen, mintha meg lett volna valami fölséges kínban merevedve, vagy láthatatlan szegekkel a levegőbe lett volna szegezve. Amikor néhány hullámban sóvárgó morajlás futott végig az embereken, akkor lassan beszélni kezdett. Elmondta, hogy milyen volt ama estéli idő, amikor a föld csendességében, tűzpiros ruhába öltözve, megjelent neki a szokott angyal. S amit az angyaltól akkor tanult, mondani kezdte azt is.

 

- "Amikor látni fogjátok, hogy a hegyek sárga színt öntenek a völgyekbe, akkor a változásra első bizonyságát adja a világ... Ki-ki magára nézzen akkor, és gondolkozzék az életen, mely a természettől neki adatott... Gondolkozzék egészen addig, amíg a világ sárga színe zöldre válik a völgyekben, és visszafolyik a hegyek tetejére, hogy mint a méreg, olyan legyen mindenütt a föld..."

 

- Butaság! - mondta egy fiatalember.

 

De ahogy kimondta a megvető szót, rögtön ráugrottak a szomszédai, és téglákkal kezdték verni a fejét. Aztán megfogták, és véresen átdobták az omladék falakon, mire a tömeg megkönnyebbülve nyögött fel. A szakállas térítő pedig meg sem mozdult, hanem mereven nézett folyton az emberekre, majd így folytatta a tanítást:

 

- "Amikor pedig méregbe leszen borulva mindenütt a föld, akkor uralkodjék el szívetekben az igazság, és osztozkodjatok meg testvéri módon, hogy egyenlők legyetek... Mert aki ember nem lesz egyenlő embertársával, bizony jaj lesz annak amikor a tűz színére válik a zöld... De ne féljetek a tűz színétől, mert ha szegények és igazságosak lesztek, nem fogtok megemésztetni, hanem egyforma részetek lesz az örömből, melynek eljövetelét a fehér szín fogja jelezni, amikor is az ég és a föld patyolatban fognak összeborulni..."

 

Ahogy ezt kimondta, levette a nagy fekete pápaszemet az orráról, a két karját fölemelte, és némán nézte az embereket.

 

Az egyik szemét lehunyta egy kicsit, de a másikkal olyan különösen és bűvöletesen nézett, valami olyan éles és átható zöldfényű csillogással, hogy nem bírta senki a tekintetét, hanem lehajtotta a fejét és nyögve sóhajtozott.

 

- "Úgy legyen..." - mondta a szakállas.

 

Aztán a két karját leeresztette lassan, és a könyv után nyúlt, hogy magához vegye. Abban a percben pedig előre futott mellőle a két fiú, a kijárat két oldalához állott és tartotta a kalapját, amelybe pénzt tettek a távozó emberek.

 

Lassan mindenki elment.

 

- No, menjünk mi is! - mondta a szakállas.

 

A poros bokrok és a mocskos burjánok között elindultak az alkonyatban egy kicsi vörös ház felé. A könyvet most is, a hóna alatt vitte a szakállas ember, a pápaszemet és a piros sapkát pedig a zsebében. Az egyik fia előtte ment, a másik mögötte.

 

- Mennyit adtak? - kérdezte az öreg.

 

- Csak mint máskor - mondta hátul a fiú.

 

- Az nem sok.

 

Egy ideig nem szóltak, csak mentek a ház felé.

 

- Pedig jól csinált apuka mindent - szólt akkor az első fiú.

 

Az öreg gondolkozott, de csakugyan nemigen talált hibát abban, amit végbevitt az elhagyott raktárhelyiségben. Talán két dolgon kell még valamit javítani. Vagyis jobban megfélemlíteni az embereket, s aztán a bűvöletes nézést hosszabbra venni.

 

- Nem igaz? - kérdezte a fiúkat.

 

- Nem kéne nyögni is? - kérdezte a nagyobbik.

 

A kisebbik nevetett, majd mintának nagyokat nyögött.

 

Nevettek mind a hárman.

 

Így érkeztek haza a kicsi házba, mely előtt egy virágos kert is állott. Az asszony éppen a virágokat öntözte, s csak annyit szólt oda nekik, hogy mennyit hoztatok. Amikor megmondták, hogy annyiformát, mint máskor, akkor nem tett semmi megjegyzést, hanem tovább öntözte a virágokat. Az öreg és a két fiú bément a házba, hogy letegyék a rongyos ruhát, s felvegyék a másikat, amelyben járni szoktak. Amikor ezzel készen voltak, a két fiú elment valahová, az öreg szakállas pedig kiült a virágos kertbe a kicsi padra.

 

- Minden jól ment? - kérdezte a felesége.

 

- Elég jól - mondta az öreg.

 

- Hát mért vagy akkor olyan csendes?

 

- Ég a szemem - mondta férfi.

 

- Hát vedd ki, ha ég.

 

- Mondasz valamit.

 

Az asszony bément a házba, majd egy pohárral jött vissza, amely félig tele volt vízzel. A poharat odatartotta a férje elé, aki nagy gonddal kivette a zöldfényű üvegszemét, és vigyázattal a pohárba tette.

 

- Vigyázz rá, te! - mondta a feleségének.

 

Az asszony úgy tartotta a poharat, mintha virág lett volna benne.

 

- Hogyne, hiszen ebből élünk - mondta.

 

Aztán bévitte a házba.

 

A hold feljött, és rájuk szállt a földnek csendessége.

 

2

 

Hanem annak ellenére, hogy az üvegszemű szakállas minden bolondítást elkövetett, péntekről péntekre egyre többen akadtak a raktárhelyiségben, akik intelmeit hülyeségnek nevezték. S mi több, már egyszer-kétszer fenyegetés is hangzott el, de ha többször és jobban fenyegették volna, azon sem lehetne csodálkozni, mert manapság az emberek már nem bolondulnak olyan könnyen, mint ahogy régebben tették. Ezt megmutatták azzal is, hogy a térítő beszéd után mindegyre kevesebb pénzt tettek a kalapba, melyet az üvegszemű szakállas fia a kijáratnál szokott olyankor tartani.

 

Sőt az utolsó pénteken az történt, hogy egy fiatalember pénz helyett beléköpött a kalapba.

 

Ez nagy intő jel volt.

 

Amikor hazamenet a fiú ezt elmondta az apjának, egyszerre nagyon elszomorodott a szakállas, sőt olyan kishitű lett hirtelen, mint valami fonnyadó bokor. Egész úton nem szólott egy szót sem, de amikor haza érkeztek volna, ott a kicsi házikó előtt megfogta a fiúnak a karját, és azt mondta szigorúan neki:

 

- A köpésről anyádnak egy szót se, értetted-e?!

 

Nemcsak ez, hanem a másik fiú is bólintott, mert a térítésen most is hárman voltak, mint azelőtt máskor is. Az asszony nem is vett észre semmi gyökeres változást, de annyit látott, hogy a férje elgondolkozó és állandóan szomorú, bár nem volt csacska sohasem. Egy kicsit nehezen, de megállotta mégis, hogy nem kérdezett semmit; még akkor sem, amikor vacsora után, szokásuk szerint, kiültek ketten a virágoskerti kicsi padra. A férfi is ott lógatta az orrát, és sokat nézett maga elé a levegőbe. Egyszer aztán hirtelen felállt, és azt mondta, hogy mindjárt visszajön.

 

- De hát hová méssz? - kérdezte a felesége.

 

- Bakatorhoz.

 

Ebben a percben igazat mondott, mert valóban Bakatorhoz ment, aki a szomszéd utcában lakott s a korábbi időkben neki jó barátja volt. Bakatort éppen otthon találta, ami nagy ritkaság volt, mert amióta elhagyta a felesége, azóta valamelyik kocsmában ült esténkint mindig. Nagyon megörült Bakator a szakállas barátjának, mert ilyen látogatás nagy mozgalmasságnak számított nála.

 

Leültek és beszélgettek.

 

Bakator elpanaszolta, hogy milyen elhagyottan és szegényesen éldegél; utána azonban mindjárt dicsekedni kezdett, hogy azért még nincs nagyobb baj, mert a hétnek hét napja nemigen szokott bor nélkül elmúlni. Van ugyanis neki három jó barátja, akik szintén nem szeretnek esténkint otthon ülni, s azoknak rendesen pénzük is van, mivel az egyik bőrkereskedő, a másik szállítmányozó s a harmadik mozgó kereskedő.

 

- Hát ezekkel szoktam borozgatni - tette hozzá.

 

- S hol? - kérdezte a térítő.

 

- A Vadrózsában - mondta Bakator.

 

Megint elgondolkozott a szakállas, de az arca most nem volt meghervadva, hanem ellenkezőleg, valami szokatlan és merész elevenség volt rajta.

 

- Könnyen pénzt kereshetnénk, ketten - mondta nagy buzdulással.

 

- Az jó volna - felelte Bakator.

 

Erre a térítő a jobbik jó szemét összehúzta és így szólt:

 

- Tudod, hogy az én szemem, a bal, üvegből van. De azt nem tudod, hogy kijár az üregéből. Sokszor, ha hirtelen lehajlok, vagy ha éppen meglódul a fejem, akkor könnyen ki is esik. Ezt én úgy megszoktam, hogy olyankor a markommal mindig ki tudom fogni. Valószínű tehát, sőt bizonyos, hogy abban az esetben is kiugranék a szemem, ha valaki pofon ütne engem.

 

Bakator úgy nézte a barátját, mintha nem tudta volna eme szavak alatt, hogy vajon nevessen-é vagy csodálkozzék. Azon nevetett volna inkább, ahogy az izgatott szakállas elmondta az ő szeme állapotát; de azt hiába találgatta magában, hogy vajon miféle célból mondja el mindezeket.

 

- És aztán? - kérdezte.

 

Most a szakállas csodálkozott el, hogy valaki ezt nem érti. Nem gondolta volna, hogy Bakator ilyen buta legyen. Lám, a szeszes ital nem használ az embernek, míg ellenben a szokott angyal és a térítés csiszolja az értelmet, és a találékonyságot fokozza.

 

- Nem érted?! - kérdezte.

 

- Nem én! - mondta őszintén Bakator.

 

- Hát hallgass ide! - folytatta a bozontos térítő, miközben furcsán fénylett az a zöld üvegszeme. - Te elmondtad, hogy esténkint a Vadrózsában szoktál borozgatni a barátaiddal, akik pénzes emberek. Az ilyen barátok, úgy hiszem, hajlandók is némi mutatványos szórakozásra, ha az bele is kerül valamelyes pénzbe. Ez az egyik fele a dolognak. A másik fele pedig az, amit én mondtam el, vagyis még egyszer: nekem az egyik szemem, ez a bal, nemcsak üvegből van, hanem olyan könnyen jár, hogy ha valaki engem pofon ütne, biztosan kiugranék a helyéből, bele a markomba.

 

Bakatornak megcsillant a tekintete, mint aki ért már valamit.

 

- Üsselek nyakon?

 

- Igen!

 

- Most?

 

Erre már a szakállas is nevetett, ámbár folyvást komoly volt eddig. Mint egy vásott vén gyermek, úgy pislogott a jó szemével. Hadaró kis mozdulatokkal még a szakállát is huzigálta, annyira tetszett neki a dolog. De aztán megkomolyodott ismét, és azt mondta, hogy jelenleg nem szükséges az ütés, csak a kocsmában, s ott is csak akkor, miután fogadott a pénzes barátaival.

 

- Miben fogadjak velük? - kérdezte Bakator.

 

Most már egészen komoly lett a térítő, s így szólt:

 

- Abban, hogy te azt a szakállas embert, aki a szomszéd asztalnál ül, és veletek kötekedik, úgy pofon vered, hogy a szeme kiugrik.

 

Bakator abban a pillanatban megvilágosodott, és a helyéről felugrott.

 

- Értem! - kiáltotta nevetve.

 

- Jó lesz hát?

 

- Nagyon jó!

 

- S utána felezünk! - mondta a térítő.

 

Ebben megegyeztek, s utána még azt is megbeszélték, hogy holnap este legyen a nagy eset, a Vadrózsában. Bakator ott fog ülni a barátaival s amikor már a szükséges mértékben ittak is, akkor bejön egy csúf szakállas ember, aki leül a szomszéd asztalhoz, s onnét idővel enyhe sértéseket fog átmondogatni, amit Bakator megelégel, és így szól: "Fogadjunk; hogy én ezt a szakállas embert úgy nyakon vágom, hogy az egyik szeme menten kiugrik."

 

Nagy örömében, hogy végre egészen megértették egymást, a térítő is felállt és kezet nyújtott Bakatornak.

 

- Így lesz! - mondta.

 

Aztán megkérdezte, hogy hol is van pontosan az a Vadrózsa, mire Bakator elmagyarázta neki; s mintha a sors ebben is kedvezett volna, minden kétség és aggodalom nélkül indulhattak neki a dolognak, mert elég messze, és olyan helyen volt az a kocsma, ahol a szakállas térítőt bizonyosan nem ismerték. S mivel ráadásul még ebben is szerencséjük látszott lenni, annyira örvendeztek már előre, hogy Bakator így szólt:

 

- No, egy próbát!

 

Erre a szakállas olyan fintort vágott, mintha pimasz módon csúfolódnék, mire Bakator úgy nyakonvágta, hogy a szeme csakugyan és rögtön a markába esett.

 

- Nagyszerű! - mondták mind a ketten.

 

3

 

Amikor másnap, vagyis szombaton reggel felébredt a szakállas térítő, az első gondolata mindjárt a Vadrózsába szállott. A megejtő név nem is kocsmát idézett eléje, hanem inkább valami kedves, kicsi vendégfogadót, de még inkább andalító helyet, ahol a falióra is lágyan ketyeg.

 

Pedig azt mondta Bakator, hogy amolyan mindennapi, rendes kocsma.

 

- Nem kelsz már fel? - kérdezte a felesége.

 

A hangra úgy megrezzent a szakállas, mintha rajtacsípték volna valamin. S csakugyan, nem is volt szokása addigelé, hogy reggel az ágyban eltünedezzék. De hát nem csoda, hogy most megejtette a képzelődés, hiszen egy életben ritkán történnek olyan nagy változások, amilyen véle is történt a tegnap. S hát még, ami ma este fog történni a Vadrózsában! Új élet indulhat el onnét, mert kiderülhet, hogy a titokzatos sors valami segítő szándékból vette el az egyik szeme világát. Talán éppen azért, hogy ezáltal jusson ilyen könnyítő keresethez, ami fájni fog ugyan egy kicsit, de csak az első időben, mert aztán megszokja az ember.

 

Egyszerre vidám lett és fölkelt.

 

- A beszéden gondolkoztál? - kérdezte a felesége.

 

Meglepődött, mintha nem értette volna.

 

- Micsoda beszéden?

 

- A pénteki térítő beszéden.

 

- Nem lesz több térítés - mondta a szakállas.

 

A felesége megütközve nézett reá, majd mérgesen úgy legyintett, hogy ahhoz fölösleges volt bármit is hozzátenni.

 

Szót alig váltottak egész nap.

 

De látszott, hogy az asszonyt dúlja a békétlenség és gyűlnek benne azok a szavak, amelyeket a haszontalan térítő meg is érdemelt. Egyedül ő csodálkozott volna, ha el is hangzanak azok a szavak, mert abban a torzonborz fejében rózsaszínű volt minden a mai napon. Sőt valami furcsa és nem kellemetlen izgalomban tüzelt is az a rózsaszín, mintha nem is arra készült volna, hogy megpofozzák este, hanem inkább arra, hogy verset írjon valami hősi kalandról.

 

Végre eljött az idő, kilenc óra után valamivel.

 

- Hát szervusz! - mondta a feleségének.

 

- Hova méssz?! - pattant rá az asszony.

 

- A Vadrózsába.

 

- Az mi?

 

Azt már nem merte megmondani, hogy kocsma.

 

- Kisvendéglő - szólott.

 

Többet nem kérdezett az asszony, hanem egyszerre elszabadult minden indulata, s annak a gomolygó sötétjéből előtörtek a szörnyetegek, amelyek csak enni és emészteni tudják az embert.

 

Mégis elment a térítő.

 

Útközben szelíd szomorúsággal, de egy kicsit keserűen gondolt arra, hogy mennyit kell egy olyan embernek szenvednie, aki alapjában nem is akar senkinek semmi rosszat. Nagyokat nyelt, hogy minél hamarább elfogyassza ezt a keserűséget, s inkább az izgalmat próbálta táplálni magában, gondolván arra is, hogy vajon miképpen kéne majd kezdeni a sértegetést, és hogyan fokozhatná addig a pontig, amíg aztán beüt a szükséges botrány. Bármit gondolt magában, nem találta egészen kielégítőnek, mert vagy erős volt a szó, amit egy ártatlan ember mégsem érdemel meg; vagy pedig túlságosan gyenge, ami nem fog célra vezetni.

 

Végül abban állapodott meg, hogy az ilyeneket csak a helyszínen lehet eldönteni, mert minden a körülményekben rejlik.

 

Ritkán érzett ilyen nagy izgalmat.

 

Már jóval elmúlt tíz óra is, amikor megérkezett a vendéglő elé. Balról egy üres telek állt, jobbról pedig egy régi és alacsony kőházacska. Maga a vendéglő egy kicsit magasan kuporgott, mert négy falépcsőn kellett felmenni az ajtajához, melynek a homlokán semmi egyéb nem volt, csak annyi egy táblán, hogy: Vadrózsa.

 

Nem tetszett a térítőnek a négy lépcső, de izgatottan megbabrálta a szakállát, a kabátját is összébbhúzta, és felment a lépcsőkön. Ahogy bényitott az ajtón, jobbra egy homályos kicsi üreget látott, melyben sovány emberke álldogált, rossz vizestócsás asztal mögött, mely tele volt üvegekkel. Az emberke előrehajolt rögtön, megnézte jól a szakállas térítőt, s akkor azt mondta neki:

 

- Tessék beljebb!

 

Jóformán csak egy szájat látott a térítő, amelyhez ember alig is tartozott. Rossz érzése volt, mert valami okból mindig félt az ilyen kicsi, manós emberektől. De azért meggondolás nélkül belépett a belső küszöbön. S meglátta, már az első lépés után, hogy a sarki asztalnál, a hátsó részen, ott üldögél Bakator. De nem három barátjával ült, hanem csak kettővel. Egy másik asztalnál, amelyik az ellenkező sarokban volt, ott egy kövér asszonyság üldögélt valami vastag bajuszú, egyszerű és derűsnek látszó emberrel, aki a férje lehetett.

 

- Jó estét! - mondta a szakállas, de inkább csak dörmögve, hogy a kedvetlen "estéten" kívül egyebet nem is lehetett hallani. Aztán leült az egyetlen üres asztalhoz, mely igen szerencsésnek látszott, mert éppen a másik kettő között volt.

 

Egy pohár pálinkát kért, de utánatette:

 

- Amelyik legerősebb!

 

Lekönyökölt az asztalra, a száját előre tűrte, és fújt egyet; aztán megborzolta a szakállát és a haját, majd megropogtatta a nyakát, és nyögött egyet.

 

Látszott jól, hogy ittas.

 

S főleg, hogy feszülnek benne az indulatok.

 

- Na, jött egy gőzgép! - mondta valaki a Bakator asztalánál, amit a szakállas térítő rögtön meghallott. Arrafelé fordult hát, hogy füllesztett szemekkel megnézze, vajon ki az, aki így mer beszélni. Valójában azonban azt vizsgálta, hogy milyen emberekkel ül Bakator, aki úgy tett, mintha nem ügyelne semmire, hanem magába volna merülve. Egy kövér arcú, borotvált férfiú volt, aki a gőzgépet mondta; csupa zsír és gazdag kedélyesség. A másik fekete ember volt, nyírott fekete bajusszal, s olyan szigorúnak látszott, hogy olyan szigorú szó nincs is hamarjában, amilyent mondhatott volna.

 

A manós ember meghozta a pálinkát.

 

- Éljen, aki jót akar! - dörmögte a térítő.

 

Aztán egyből felhajtotta az italt.

 

Bakator most sem figyelt oda, csak a kövér kacagta el magát.

 

- Maga mit röhög?! - kérdezte a szakállas.

 

Egyszerre mindenki odanézett, hogy ebből ugyan mi lesz. A térítő merőn és mogorván nézett. A szigorú férfi is egészen a szakállas felé fordult, de Bakator csak utolsónak emelte oda a szemét, mintha nem is tudná, hogy itt mi és mikor indult valami.

 

- Mi van? - kérdezte.

 

- Ez a szakállas ide röfög - mondta a kövér.

 

S utána ismét zsírosan nevetett.

 

Gondolta a térítő, most a legjobb csapáson vannak, s nem kell mulasztani semmit. Megfogta hát az asztal sarkát, s annak a segítségével lassan felállt. Egészen odafordult a másik asztal felé, még előre is dőlt nekik, s úgy mondta ismét:

 

- Azt kérdeztem, hogy maga mit röhög?

 

A kövér nem állott fel, hanem csak ülve fordult arra.

 

- Mi köze hozzá?

 

Ismét bugyogva nevetett, hogy ő mennyire élvezi magát, de még be sem fejezhette a mulatságát, a szigorú fekete ember is megszólalt:

 

- Hadd vonítson.

 

- Ne vitatkozzatok egy ilyen szőrcsomóval! - mondta Bakator is. - Hagyjatok neki békét!

 

Ő röhög! - mondta a kövér.

 

- Akkor sem érdemel figyelmet - folytatta Bakator. - Vagy hallgassatok, vagy pofozzátok meg. Mert ha még egyet szól az a vén kefe, úgy vágom pofon, hogy a szeme kiugrik!

 

A térítő egy felet közelebb lépett.

 

- Maga engem?!

 

Erre Bakator a barátjaira nézett, viszketeg hetykeséggel kihúzta magát, és így szólt:

 

- No hát, mibe fogadjunk? Olyan nyaklevest adok neki, hogy a bal szeme menten kiugrik! Úgy ahogy mondom! Mibe fogadjunk?

 

A kövér biztos volt a dolgában, s rögtön kivágott az asztalra száz forintot, s ki a szigorú ember is százat. Bakator mind a két százast a pohara alá tette, aztán odalépett a szakállashoz, és úgy arculütötte, hogy nagyot csattant. De akkor ijedten vette észre, hogy a térítőnek még a helyén van a szeme. Ismét vágott rá egyet, de a szem nem akart ugrani. De mivel Bakator sem akart szégyenben és pénz nélkül maradni, püfölni kezdte a barátját, s addig püfölte, amíg a szakállas nekidőlt a falnak.

 

Egy ideig ott rogyadozott, mint egy tépett vadrózsa. Mivel azonban mindenki nevetett rajta, utolsó erején méregbe jött, s ott az asztal előtt ordítani kezdett és hadonászni. S ahogy javában hadonászott volna, egyszerre valahogy kiugrott az üvegszeme, és nagyot koppant a földön.

 

Ő pedig ott állt üregesen és megrettenve.

 

Olyan csend lett, mint a borzalom.

 

Egymásra néztek, hogy itt két ember micsoda csalást akart végbevinni. S ez annyira felháborította a szigorú fekete embert, hogy odaugrott Bakatorhoz, és addig pofozta, amíg az is nekidőlt a falnak. Aztán karon ragadta a kövér barátját, s ketten kimentek a kocsmából,

 

Aztán Bakator is fizetett, és kifelé indult a szakállas térítővel. Egyik sem szólt semmit, de mind a ketten el voltak tökélve, hogy ilyent nem csinálnak többet, hanem rendes életet fognak élni.

 

 

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa írta 17 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

A VÉRNYOMÁSA BÁNHATJA A JÓ IDŐT! Csütörtökön front...

Rádiné Zsuzsa írta 17 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

OKTÓBER 17. Megszületett Deák Ferenc, akit kortársai ...

Rádiné Zsuzsa írta 17 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Még zuhog rám a fény. De a vérvörös alkonyokban már ...

Rádiné Zsuzsa írta 17 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

A hatalom csak eszköz, végcél a népek boldogítása. Deák ...

Rádiné Zsuzsa 19 órája új blogbejegyzést írt: Deák Ferenc, a haza bölcse

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu